Viharsziget (Shutter Island) – Martin Scorsese új filmje. A történetről annyit, hogy két rendőrbíró – Teddy Daniels (Leonardo DiCaprio) és Chuck Aule (Mark Ruffalo) érkezik egy távoli, világtól elzárt, kietlen börtönszigetre, egyfajta elmegyógyintézetbe, ahol a legveszélyesebb, őrült rabokat őrzik. A feladatuk egy rejtélyes körülmények között elszökött nő megtalálása. Hihetetlen mód nyomasztó, komor végig a film zenéje, nagyon alátámasztja a film mondanivalóját. Duplalemezen jelent meg s ugyanaz a Robbie Robertson a szerkesztője, aki már együttműködött Scorsese-vel Az utolsó valtzer, Dühöngő bika, A komédia királya, A pénz színe, a Casino, A tégla c. filmekben. A film zenéje a modern klasszikusok kavalkádja remek ízléssel összeválogatva, itt van Ligeti György (1923–2006) Lontano c. darabja, felhangzanak John Cage (1912–1992), Lou Harrison (1917–2003), Morton Feldman (1926—1987), Nam June Paik (1932–2006), Krzysztof Penderecki (1933-) (az ő műveit több thrillerben is hallhatjuk pl. Ragyogás, Ördögűző), Ingram Marshall (1942-), John Adams (1947-), Alfred Schnittke (1934–1998), Max Richter (1966-) darabjai, de hallhatjuk Johnnie Ray: Cry, a bluesgitáros Lonnie Johnson: Tomorrow Night és Brian Eno: Lizard Point-ját is. De az egyik legérdekesebb zene a filmben kétségtelenül Gustav Mahler-é.

Hőseink a nyomozás során meglátogatják az igazgatót (Ben Kingsley), akinél egy német vendége gramofonról hallgat egy zeneművet. Chuck megkérdezi: “Brahms?” Mire Teddy válaszol: “Mahler”. Ő csak tudja, hiszen felnyomuló lidérces emlékképeiből megtudjuk, hogy ott volt Dachau felszabadításánál s a náci parancsnok is ezt hallgatta.

De ki volt Mahler? S mi ez a darab?

Gustav Mahler (1860-1911) zsidó szülők gyermekeként Csehországban született s a középiskolát is itt végezte, majd beiratkozott a bécsi konzervatóriumba, ahol zongorát, összhangzattant és kompozíciót tanult. Közben magántanulmányokat folytatott Brucknernél. Felső-Ausztriában karmesterként helyezkedett el, majd prágai és lipcsei tartózkodás után 1888-ban érkezett Budapestre, ahol a Operaház karnagya és igazgatója lett. Nem volt simulékony alkat, sok támadás érte, Budapest után újra Bécsben dolgozik, majd az egyre erősödő antiszemita támadások miatt Amerikába megy dolgozni, s csak meghalni érkezik haza Bécsbe.

Mikor megkérdezték tőle miben hisz, Mahler így felelt: „Muzsikus vagyok és ezzel mindent elmondtam“

„Különös ha zenét hallok- vezénylés közben is, – minden kérdésemre hallom a határozott választ, minden világos és bizonyos…Vagyis valójában egészen pontosan érzem, hogy egyáltalán nincsenek is kérdések” írta Mahler egy levelében.

„A zene Napóleonja volt – emlékezik rá Csáth Géza: …harcos, fáradhatatlan küzdő, rajongó
Rajongója volt a gondolatnak, a nézeteinek, a terveinek….
Ezeket aztán minden erővel keresztülvitte: igazsággá tette
Tökéletességre törekedett, és el is érte.
Mahler nem elégedett meg az igen jóval, Csakis a legjobbat akarta.
De ezért meg is tett mindent. Nem kímélte magát és nem kímélte a muzsikusait
…amit produkált az csodálatos volt..
Mint zeneszerző maradandó értékes opusokat hagyott hátra formaművész és klasszikus volt, mint Brahms. Impresszionista és dekadens, mint Richard Strauss.”
(Csáth Géza: Ismeretlen házban: Kritikák, tanulmányok, cikkek, 1911)

Visszatérve a filmre: miért hallgatja egy náci tiszt a betiltott zsidó zeneszerző művét?

Ez a mű az a-moll zongoranégyes (Klavierquartett a-Moll/Quartet for Piano and Strings in A Minor) zongora, hegedű, mélyhegedű és gordonka adja elő, de vannak átiratai is. Ez az egyetlen kamaradarabja maradt fenn, ez is befejezetlen, mivel csak az első tétel ismeretes. Nagyon korai műve ez Mahler-nek, 1876-ban, 16 évesen, tanulmányai végzése közbe írta. Bécsben a konzervatóriumban első díjat nyert zeneszerzésből és zongorából.. ezen művek egyike ez a négyes…Oly jellemző és annyira nem jellemző rá…

Miért pont ezt? Hiszen szimfóniái a legjellemzőbbek. A filmrendező, vagy inkább a filmzenét válogató “belelátása”-belehallása volt ebbe a zeneműbe. Bruno Walter, a világhírű karmester, műveinek tolmácsolója szavaiban lehet az igazság:

“Ismerte a lángoló emelkedettséget, a nyomasztó fájdalmat – az ennyire erős lelki érzékenység az Isteneknek a boldogságnál is nagyobb ajándéka. A bánat hű társként kísérte ugyan végig az életén, de Tasso vigaszában ő is részesült, ”s, ha kínjaiban az ember néma, nékem fájdalmamra egy Isten szót adott”
Ő a maga nyelvén szólhatott, bánata vágyódása zenévé lett és minthogy ez a fájdalom mindig megújult, újra meg újra műalkotássá alakult…”

Mahler az örök titok… az örök magány, a muzsikus, aki megmutatja az emberiség lelkének szépségét és árnyoldalát is…olyat lát, amit senki, és egyszerre játszik lelke húrjain az öröm és a bánat…ezt gyönyörűen adja vissza az a-moll kvartett…

És a zene remekül működik a filmben.

A Prazak Quartet játszik: