, 2010. március 17. szerda
125 éve született s 50 éve halt meg Weiner Leó
Az I. világháború előtti évtized legsikeresebb magyar komponistája – a klasszikus zene területén Dohnányit, Bartókot és Kodályt megelőzve – Weiner Leó volt.
Csáth Géza, a kor érzékenyen reagáló, az újra fogékony zenekritikus, Weinerben a „várva várt magyar szimfonikust” üdvözölte, s a Kodály-körhöz tartozó szemtanú, Molnár Antal visszaemlékezéseiben írta, hogy 1910 körül a magyar zene „szentháromsága” így hangzott: Bartók, Kodály, Weiner. (Dohnányi akkoriban nem élt Magyarországon)
Weiner Leó (1885. április 16. Budapest – 1960. szeptember 13. Budapest) zeneszerző és pedagógus. 1901-ben beiratkozott a Zeneakadémiára, ahol 1906-ig Koessler János növendéke volt. 1906-ban Liszt Ösztöndíjat kapott, op. 3-as Szerenád c. művéért elnyerte a Volkmann és Erkel díjakat, Agnus Dei c. kórusművéért a Haynald díjat és Magyar ábránd c. tárogatóra és cimbalomra írt darabjáért a Schunda díjat.
A Pesti Vígopera korrepetitora volt (1907-8), később a Ferenc József jubileumi pályadíj lehetővé tette számára, hogy hosszabb tanulmányútra Bécsbe, Lipcsébe, Berlinbe és Párizsba utazzon. 1908-ban kinevezést nyert a Zeneakadémiára, ahol zeneelméletet, zeneszerzést (1912-22) és kamarazenét (1920-57) tanított. Utóbbi munkájával nemzetközi elismerést szerzett és megteremtette a világszínvonalú magyar kamarazenélés alapjait. Tanári működése egy egész zenészgenerációra hatott, köztük volt Doráti Antal, Solti György, Ormándy Jenő, Kentner Lajos, Földes Andor, Zathureczky Ede, Végh Sándor, Starker János, a Lehner, Magyar és Bartók Vonósnégyes, stb. A Zeneakadémia haladó növendékeiből karmester nélküli zenekart szervezett (1928). Későbbi díjai: Coolidge díj (1922) a Második vonósnégyesért, Állami Díj (1933) az op. 18-as Szvitért, valamint két Kossuth díj (1950, 1960).
Weiner valójában nagy technikai tudású romantikus zeneszerző volt, ellenezte Stravinsky és Bartók újításait, de bizonyos mértékig elfogadta Bartók és Kodály nemzeti zenére vonatkozó elképzeléseit. Ő maga nem volt népzenegyűjtő, a népdalokat Lajtha László ismertette meg vele, ennek a népzenei gondolkodásnak eredményeként született op. 18-as Szvitje. Zenéjére alapvetően Beethoven, Mendelssohn, Bizet és esetenként Brahms hatott, a klasszikusok hatására fejlesztette ki saját zenéjének tiszta és kiegyensúlyozott stílusát, zenekari gondolkodását, ami a leginkább átirataiban mutatkozott meg.
Életműve négy szakasza:
- az I. világháború előtti évek (1905-13),
- a neoklasszikus periódus (1918-24),
- a következő alkotóperiódusban a magyar népzenei anyag kerül stílusának középpontjába (1931-51),
- végül az ötvenes évek (1952-60), melyek termésére az op. 43, Toldi c. szimfonikus költemény a legjellemzőbb. Említést érdemelnek Bach, Liszt és Schubert műveinek, valamint Bartók Két román táncának zenekari átiratai, sok átiratát, külföldön Reiner Frigyes tette ismertté. Életének utolsó éveiben Beethoven összes zongoraszonátájának közreadásával foglalkozott.
Csáth Géza Weiner Leóval budapesti egyetemi évei alatt kötött barátságot, a zenével kapcsolatos nézeteit vele osztotta meg. A két évvel idősebb művész, mikor megismerkedtek, még Koessler János tanítványa volt. 1908-tól már a Zeneakadémián tanított. Csáthhoz hasonlóan a korszak ígéretes tehetségeinek tekintették. Az ő munkássága töretlen volt, nem úgy, mint barátjáé. A XX. századi magyar zeneművészet — Bartók és Kodály mellett – egyik legjelentősebb képviselőjeként tartották számon.
Csáth Géza nemcsak barátja, hanem első kritikusa is volt Weiner Leónak. Ezt a levelet Csáth Géza sohasem küldte el, barátjának Weiner Leónak:
„Kedves Leokám!
Levelem 3 ügyről szól. 1.) Zongora-hegedű szonátádról. 2.) 8 db. zongora-miniatűrödről. 3.) Operádról, amely még a jövő méhében rejlik.
I.) Hegedű zongoraszonátádról beszélek először. Azt hiszem nem veszed rossz néven ha teljesen őszinte leszek. Remekül indul. Az átzökkenés a D durba Allegro ez a legszebb ötlet az egészben. Rendkivül érdekes, nemes és meglepő hatású. A hegedű dallama az a valódi keleti magyar-zsidó zene, amelyet nagyon mélyen kedvelek. Erkel és Goldmark között áll ez a melodika természetére nézve. (Csak a melodikáról beszélek) A záróthémát kissé elsietettnek tartom, bár a megcsinálásban fest áll. A durchführung Straussos drámai menete inkább szimfonikus ez nem az igazi kamarazene. Ezt csak művészek hozhatják ki. A 6 oldalon zavar az írásmód a 4. sorban jobb szerettem volna ha igy jelzed. (A hangzás ugyanez: volna)
Az epilogusra egy szavam van: nagyszerű. Egy dolog fájt nekem csak, a feloldás:
Ez annyira emlékeztet a hagyományos bel. canto tenor-ária bevégzésre, hogy valamikép ki kellett volna kerülni bármily ősztintén érezted is. A következő pillanatban azaz a 3ik nyolcadban már bevág a gis, azonban 2/8 nyi idő alatt mégis az az érzésünk, hogy püff itt valami fájdalmasan banálisat hallottunk. Ezt kikerülhetted volna, hogy a D-durba mindjárt beleviszed a gé-t. Igy:
Ez esetben a modern és izléses hallgatót megkiméled 5-16 nyi ideig tartó dissonans érzéstől. Vajjon igazat adsz ebben nekem? Tudom, hogy a théma ez:
és így szerepel leginkább, tehát az első nyolcadnak üresen kell maradni. Viszont azonban a szonáta első taktusában és néhány helyen így is szerepel
tehát nem indokolatlan ha a vitatott D dur taktusban mindjárt az 1ső 8 ra géből hozod a théma alakzatát.
A II tétel szép és humorosnak érzem. Igazában azonban zenekari zene ez! A trio formatiói túl-nagyok terjedelmesek a kamara-zenének, bármily szellemes is és graciózus. Én legalább folyton a trombitát és a trianglit hallom. Majd a vonós tuttit (15 lap. 3 sor „f“.-)
A III. tétel ismét valódi magyar zene /megjegyezvén, hogy a magyar logika nem hiányzik a II. tételből se/ – A 23-27 oldal komplikált zongora figurációi remekül hangzanak.
A IV. tétel (igen nehéz) tüzes vad dolog. Dissonanciái egész új korszakot jelöl nálad a sok előlegzés és késleltetés, alteráció igen érdekes emellett logikus.
Mindazonáltal nézetem az, hogy egy kis röviditéssel érdekesebb lett volna. Ha azonban müvészek játszák tudnak belevinni annyi változatosságot amennyi kell. Kissé bántott engem a modern gondolatok mellett a Codának kimondott előkészítése és hangsúlyozása. A 47 oldalon a 3. 4. 5 sorokban a hegedűnek is kellene néhány ütemet vagy hangot adni felelgetésszerűen.
Pl. a 47 oldal 4 sorban
és ugyanitt a sor végén:
Nem hallgathatom el azt se, hogy az 50. oldal befejező formációi
stb nagyon emlékeztetnek Beethoven 2. (Ddur) hegedűszonáta I tétel befejezésére T.i. az ötlet azonos, bár Beethovennél decrescendo jelleggel van feldolgozva. A szonáta utolsó akkordja túl nehéz. Ennek nagyon tisztának kell lenni és igy sokkal tanácsosabb így felrakni.
Amint látod: kifogásaim leginkább aprólékos dolgok, amiket azt hiszem te is ép így módosítottál volna, ha a komponálás után egy bizonyos ideig még fiókodban tartod az opuszt. Az egész mű imponáló, magvas, érdekes, formás és mély érzésű költői alkotás. Az élet van benne – mint minden igazi szonátában. Az élet egy darabja. Az első tétel nosztalgikus hangulatú. Vágy a végtelen után, a felhők fölé az emberi röghöz kötöttség panaszát érzem belőle. A második egy jó tréfás mulatság képzete. Boldog önfeledt öröm-érzések. A harmadik tétel férfias bánat, gondok, szerelmi-vágyak rögzítése. A negyedik nagyszerű rohanás, bátor nekilendülés, az acélos erő egészség boldogság kifejezése, kiélése.
A miniatureok közül legjobban szeretem a Chopin emlékére írt darabot és a Humoresket. Ez igazán humor. Itt a második taktusban úgy érzem helyesebb volna duplázni a szólamot és pedig itt:
a leirt bassussal együtt. Mig a 3. taktusban mf.-kivánnék a f helyett, hogy a 7. taktusban pp. következzék. Tehát: 1 ütem „f“ | 2. ütem „ff“ | 3-6 ütem „mf“ | 7 től „pp.“ | A 11 taktustól ismét a könnyebben olvasható írásmódot ohajtanám, ami a hangzásban úgyis mintegy.
Az első oldal (Humoresk) utolsó sor 3.ik taktusában mindenképen secund-accordot kivánnék a tonika helyett. Ergo igy a bassust:
Ezt vadabbnak tréfásabbnak érzem. Persze akkor a felső „H“-ák el kellene hogy essenek. Ugyanígy kivánnám (és mindig igy is játszom) a 11 lap megfelelő helyén is. A bevégzés igen eredeti becses ötlet. „Finoman robusztus.“
A többi tételekről most nem irok ily aprólékosan, csak akkor ha kivánni fogod. Remélem, hogy nem veszed rossz néven amiért ilyen őszintén megirtam a véleményemet. Viszont kérlek téged, hogy ha valamiben nincs igazam cáfolj meg és győzz meg engem, mert ebből meg fogom tanulni, hogy az izlésem nem oly megbizható mint azt én magam képzelem.
Az opera-ügyről minthogy levelem túlhosszúra nyúlt legközelebb. Annyit mondhatok, hogy remek thémám van, amely neked is tetszeni fog. Feltétlenül prózát kell zenésíteni, hiszen a zeneszerző legnagyobb könnyűséggel fogja formába (sőt proporciós formába a prózai szöveget is). Ennek illusztrálásául mellékelem Ave Máriámat és Miatyánkomat; mindkettő prózai szövegű és a dalban mégis úgy hangzanak mintha versek volnának. Kérlek nézd át ezeket és írd meg róluk véleményedet valamint a mellékelt Ady dalokról is.
Ölel
100x
Csáth
Irj mielőbb „
Az szerette volna, ha a levélben elemzett, Chopin emlékére komponált darab utolsó öt ütemét vésték volna rá arra a feketére pácolt tölgyfa keresztre, mellyel sírját megjelölte volna az utókor.
Hallgassa meg Weiner Leó: Miniatűr képek, op. 12. – Chopin emlékére (Andante) tételét a BMC oldalán: itt
A levelet betűhíven közöltük Dér Zoltán által közreadott formában.
Dér Zoltán, a nagyszerű Csáth kutató áldozatos munkája, hogy Csáth Géza elnyerte az őt megillető helyet.
Bartók Béla (1881-1945) Allegro Barbaro (Sz. 49, BB 63) című zongoraművét 1911-ben írta, címét utólag adta, valószínűleg saját művészete paródiájának szánta – a kritikusok ugyanis túl barbárnak minősítették a zenéjét, erre válaszul készült. A 20. századra jellemző ritmuszene, mely Sztravinszkij műveiben is utolérhető. Az Allegro Barbaro kifejezés egyfajta tempójelzés = erősen, gyorsan, „barbárosan” adandó elő. A mű témája a népdal illúzióját kelti, súlyos és kíméletlen, pörölycsapásként lezuhanó akkordok jellemzik.
Az Emerson, Lake & Palmer angol progresszív rock zenekar bemutatkozó albumán Emerson, Lake & Palmer (1970) az első szám rögtön a The Barbarian, mely Bartók művét dolgozza fel, bár először lehagyták a zeneszerző nevét (talán szerzői jogi megfontolásból?), mindenesetre elvitathatatlan érdemük Bartók Bélának és zenéjének megismertetése, népszerűsítése angolszász területen.
hasonlította, innen származik a kompozíció nagy keletnek örvendő mellékneve. Kevésbé ismeretes a szonáta első tételének az a másik interpretációja, amely állítólag magától a zeneköltőtől származott (egy elveszett levelében utalva erre): eszerint J. G. Seume Die Beterin (Az imádkozó leány) című költeménye ihlette a második „fantáziaszonáta” Adagióját. Úgy tartják a szonáta magyar földön készült, még pedig Brunsvikék korompai parkjában.
„Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút…” 
