Nemhiába mondják, az orgona a hangszerek királynője, mennyei, olykor mennydörgő hangja a mennyekbe repít. A bajai könyvtáros vándorgyűlés orgonahangversenyén nyűgözött le egy számomra ismeretlen mű, Kosóczki Tamás orgonaművész előadásában. Épp egy Bach darab után andalottam, mikor felhangzott, mit felhangzott, feldördült egy akkora felütés, ami odaszegezett a székhez. Bármelyik rockzenekar megirigyelhetné ezt a kezdést, csodálom, hogy még nem dolgozták fel bármelyik részét.
Kaptam az ismertető után, mi ez? Léon Boëllmann: Suite Gothique (op.25). De ki ő?
Léon Boëllmann (1862-1897) elzászi származású francia zeneszerző, orgonista volt. Mindössze 35 évet élt, valószínűleg tbc okozta korai halálát. A neves párizsi konzervatóriumban, a Neidermeyer által alapított Ecole de Musique Classique et Religieuse-ben tanul, Gustave Lefèvre és Eugène Gigout vezetése alatt, remek tanuló s tanulmányai befejezése után a párizsi St Vincent de Paul templomban helyezkedik el. Rövid élete alatt 160 darabot komponál minden műfajban. Egyik legismertebb orgonaműve a Gótikus szvit, melynek négy tétele: 1. Introduction – Choral 2. Menuet Gothique 3. Prière à Notre-Dame 4. Toccata, a dinamikus, olykor drámai és lassú tételek váltakozása végig ébren tartja figyelmünket, a gyönyörű 3. tétel sokszor csendül fel esküvőkön, s a negyedik egyszerűen felejthetetlenné teszi. Mitől van az, hogy egy későromantikus darab ennyire mai?
Egy magyar orgonaművésznőt választottam a lenyűgöző, befejező tételre, Mali Katalin játszik, s hadd idézzem ars poeticáját: ”Zene csak egy van, tiszta és igaz. Mindegy, hogy milyen hangszeren szólaltatja meg valaki, ha hisz benne és megéli. Amikor a zene megszólal megnyílik számunkra az, ami előttünk volt, bennünk, fölöttünk és közöttünk van, és utánunk is lesz. A zene oda röpít minket, ahová mindig is vágytunk, magunkhoz, egymáshoz, az Isten tenyerére.”
Ezzel a rocksztárra hasonlító plakáttal elkezdődött a felvezetése a Liszt Ferenc (1811-1886) születésének 200. évfordulója tiszteletére megrendezendő Lisztomania 2011 elnevezésű rendezvénysorozatnak, részletek a Fidelion: itt. A Doborjánban (Raiding) született világjáró zongoravirtuózt és zeneszerzőt hisztérikus rajongás kísérte, a romantika korának egyik kulcsfigurája volt, egész Európát lázba hozta, a nők a lábai előtt hevertek, s a kritikusok, művészek is elismerően szóltak róla. Clara Wieck zongoraművész, Schumann későbbi felesége így írt róla: “Őt nem hasonlíthatjuk össze más művésszel – ő egyedüli a maga nemében. Rémületet és csodálatot kelt s emellett végtelenül szeretetre méltó. Szenvedélye nem ismer határt…Nagyszabású szellem. Elmondhatjuk róla, hogy a művészete egy az életével…”
Viharsziget (Shutter Island) – Martin Scorsese új filmje. A történetről annyit, hogy két rendőrbíró – Teddy Daniels (Leonardo DiCaprio) és Chuck Aule (Mark Ruffalo) érkezik egy távoli, világtól elzárt, kietlen börtönszigetre, egyfajta elmegyógyintézetbe, ahol a legveszélyesebb, őrült rabokat őrzik. A feladatuk egy rejtélyes körülmények között elszökött nő megtalálása. Hihetetlen mód nyomasztó, komor végig a film zenéje, nagyon alátámasztja a film mondanivalóját. Duplalemezen jelent meg s ugyanaz a Robbie Robertson a szerkesztője, aki már együttműködött Scorsese-vel Az utolsó valtzer, Dühöngő bika, A komédia királya, A pénz színe, a Casino, A tégla c. filmekben. A film zenéje a modern klasszikusok kavalkádja remek ízléssel összeválogatva, itt van Ligeti György (1923–2006) Lontano c. darabja, felhangzanak John Cage (1912–1992), Lou Harrison (1917–2003), Morton Feldman (1926—1987), Nam June Paik (1932–2006), Krzysztof Penderecki (1933-) (az ő műveit több thrillerben is hallhatjuk pl. Ragyogás, Ördögűző), Ingram Marshall (1942-), John Adams (1947-), Alfred Schnittke (1934–1998), Max Richter (1966-) darabjai, de hallhatjuk Johnnie Ray: Cry, a bluesgitáros Lonnie Johnson: Tomorrow Night és Brian Eno: Lizard Point-ját is. De az egyik legérdekesebb zene a filmben kétségtelenül Gustav Mahler-é.
Hőseink a nyomozás során meglátogatják az igazgatót (Ben Kingsley), akinél egy német vendége gramofonról hallgat egy zeneművet. Chuck megkérdezi: “Brahms?” Mire Teddy válaszol: “Mahler”. Ő csak tudja, hiszen felnyomuló lidérces emlékképeiből megtudjuk, hogy ott volt Dachau felszabadításánál s a náci parancsnok is ezt hallgatta.
De ki volt Mahler? S mi ez a darab?
Gustav Mahler (1860-1911) zsidó szülők gyermekeként Csehországban született s a középiskolát is itt végezte, majd beiratkozott a bécsi konzervatóriumba, ahol zongorát, összhangzattant és kompozíciót tanult. Közben magántanulmányokat folytatott Brucknernél. Felső-Ausztriában karmesterként helyezkedett el, majd prágai és lipcsei tartózkodás után 1888-ban érkezett Budapestre, ahol a Operaház karnagya és igazgatója lett. Nem volt simulékony alkat, sok támadás érte, Budapest után újra Bécsben dolgozik, majd az egyre erősödő antiszemita támadások miatt Amerikába megy dolgozni, s csak meghalni érkezik haza Bécsbe.
Mikor megkérdezték tőle miben hisz, Mahler így felelt: „Muzsikus vagyok és ezzel mindent elmondtam“
„Különös ha zenét hallok- vezénylés közben is, – minden kérdésemre hallom a határozott választ, minden világos és bizonyos…Vagyis valójában egészen pontosan érzem, hogy egyáltalán nincsenek is kérdések” írta Mahler egy levelében.
„A zene Napóleonja volt – emlékezik rá Csáth Géza: …harcos, fáradhatatlan küzdő, rajongó
Rajongója volt a gondolatnak, a nézeteinek, a terveinek….
Ezeket aztán minden erővel keresztülvitte: igazsággá tette
Tökéletességre törekedett, és el is érte.
Mahler nem elégedett meg az igen jóval, Csakis a legjobbat akarta.
De ezért meg is tett mindent. Nem kímélte magát és nem kímélte a muzsikusait
…amit produkált az csodálatos volt..
Mint zeneszerző maradandó értékes opusokat hagyott hátra formaművész és klasszikus volt, mint Brahms. Impresszionista és dekadens, mint Richard Strauss.”
(Csáth Géza: Ismeretlen házban: Kritikák, tanulmányok, cikkek, 1911)
Visszatérve a filmre: miért hallgatja egy náci tiszt a betiltott zsidó zeneszerző művét?
Ez a mű az a-moll zongoranégyes (Klavierquartett a-Moll/Quartet for Piano and Strings in A Minor) zongora, hegedű, mélyhegedű és gordonka adja elő, de vannak átiratai is. Ez az egyetlen kamaradarabja maradt fenn, ez is befejezetlen, mivel csak az első tétel ismeretes. Nagyon korai műve ez Mahler-nek, 1876-ban, 16 évesen, tanulmányai végzése közbe írta. Bécsben a konzervatóriumban első díjat nyert zeneszerzésből és zongorából.. ezen művek egyike ez a négyes…Oly jellemző és annyira nem jellemző rá…
Miért pont ezt? Hiszen szimfóniái a legjellemzőbbek. A filmrendező, vagy inkább a filmzenét válogató “belelátása”-belehallása volt ebbe a zeneműbe. Bruno Walter, a világhírű karmester, műveinek tolmácsolója szavaiban lehet az igazság:
“Ismerte a lángoló emelkedettséget, a nyomasztó fájdalmat – az ennyire erős lelki érzékenység az Isteneknek a boldogságnál is nagyobb ajándéka. A bánat hű társként kísérte ugyan végig az életén, de Tasso vigaszában ő is részesült, ”s, ha kínjaiban az ember néma, nékem fájdalmamra egy Isten szót adott”
Ő a maga nyelvén szólhatott, bánata vágyódása zenévé lett és minthogy ez a fájdalom mindig megújult, újra meg újra műalkotássá alakult…”
Mahler az örök titok… az örök magány, a muzsikus, aki megmutatja az emberiség lelkének szépségét és árnyoldalát is…olyat lát, amit senki, és egyszerre játszik lelke húrjain az öröm és a bánat…ezt gyönyörűen adja vissza az a-moll kvartett…
A zseniális muzsikusra emlékezzünk egy zseni írásával, Csáth GézaRobert Schumannról, 1910:
SCHUMANN
I.
Vagy száz esztendő előtt született Robert Schumann.
Apró pólyásbaba volt bizonyára, mint a többi. És boldog mindennek az elején, de már nagyszerű álmok csíráival a fejében, és távol, jó távol mindentől, ami rettenetes. Jó távol a Rajna hídjától… Azóta azon is, mindenen túlkerült, és már ötvennégy esztendeje pihen. De itthagyott egynémely hangjegyeket, és belenyúlt az életünkbe, a sorsunkba. Valamennyiünkébe, akik megismertük, akik utána élünk.
Pedig teljesen talán senki se ismeri Schumannt.
A karmesterek se, a zenebolondok se, az irodalmárok se! Nagyon sokat alkotott. Mindannyian hajlandók vagyunk inkább ama néhány munkája alapján ítélni meg őt, amelyek külön-külön a legmélyebb benyomást tették reánk. Egy énekesnővel beszéltem egyszer Schumannról. Imádta a Manfrédet, a Rózsa zarándokútját, a Paradicsom és a périt, de nem ismerte a hegedű-zongora-szonátákat, a kvintettet, a Waldszenent, amelyekért lelkesedtem. Mind a ketten rajongtunk Schumannért és istenítettük, a saját külön-külön okaink alapján.
II.
Schumann munkái közül a C-dúr zongorafantáziáját szeretem legjobban. A tavasznak, az ifjúságnak, az életkedvnek felséges tomboló himnusza ez. Invenciólavina, konstrukciótökély. Erő, bátorság, ellágyulás, szerelem: mindaz, ami egy fiatal férfi kedélyét foglalkoztatja. Számomra ez a Fantázia képviseli leginkább Schumannt.
Ez az életöröm, ez a tombolás; és a másik véglet – a pusztulás komor sejtelmei: az a két kis zongoradarab, amelyeknek Winterszeit a közös címe. Ezek az öregségről beszélnek, a hóról, ami a sírdombokat födi, arról az időről, amikor már nem leszünk. Ez a két apróság, a maga különleges egyszerűségében megrázóbb, tragikusabb, mint akár az Eroica gyászindulója, akár a Siegfried halotti marsa. Egy hangulatember, egy zseni filozófiája az elmúlásról; könnyed, könnytelen és a mélyről jövő.
Ezekben a kompozíciókban érzem legközelebb hozzám Schumannt és persze – éppen ezért – ezekben tudom leginkább vizsgálni, megcsodálni az ő művészetének természetét.
Sajátságos ember volt, álmodó és energikus, szelíd és vad, kedélyes és szellemes tudott lenni egyben. Stílusa őszinte és rokonszenves. A német eszesség, számítás, technikai spekuláció eredménye ez a stílus, az egyszerűségeiben és bonyolultságaiban egyaránt. Szédületesen öntudatos minden pontján, annyira, hogy néhol szinte fárasztó. Schumann kamarastílusa, hangszerelése, zenekari kifejezésmódja, zongorájának hangszínei, dalformái mind eredetiek, senkiével össze nem téveszthetők, a zseni bélyegét viselik magukon. A zongoraszonátáinak vastag, dús hangzása mintha nem volna rokonszenves. Ez az a pont, ahol Schumann kissé idegen. Ez a modor – mert az – bátorította föl Brahmsot arra a gazdaságosság nélküli, tudományos ízű zongorastílusra, amelyet például a zongoraversenyeiben találunk.
Schumann sokat és könnyen írt, érthető, hogy örömét találta az írásban, a konstruálásban. Ebből magyarázható a néha túl konzekvens, éles ritmikája, amely sokszor inkább csak értelmileg szép. Metodikájának melegsége, egyéni zamatja, illatossága és fűszeressége azonban mindenkor megveszteget. Az a-moll zongora-hegedű-szonáta első témája milyen rendkívül széles nagy ív! Milyen mozgalmas, merész, szenvedélyes és egész!
III.
Schumann tudott merni, és a fantáziája nem ismert határokat.
Érezte a jövő harmóniáit, és a hangkeverésben kereste, mint ahogy keresni is kell, az újságot. De szelíd és elégedettségre hajlamos kedélye megóvta a kísérletezés gyötrelmeitől. Van néhány akkordja, amelyben évtizedekkel megelőzte a korának harmonizálási észjárását.
Gyönyörű a Heine versére írt dala: “Ich hab im Traum geweinet.” Természeti csodaszámba megy a kongenialitásnak az a tökéletessége, amely ebben a dalban megnyilatkozik. Elragad, megörvendeztet és elképeszt ez a rátalálás, ez a kísérteties erő. Carwer száz méterről lelőtt egy szúnyogot, Schumann a végtelenből elfogja és hangokba kényszeríti a legfinomabb, leggyengédebb, legmegfoghatatlanabb érzéseket és hangulatokat.
Ő meglesi az erdőben, késő nyári alkonyatokon a rigót, amikor a madár bánattól reszketve dalol az őszről, megjósolja az eljövendő őszt. (Vogel als Prophet. Waldszenen.) Fölkeresi a bozótokon túl, a kövek közt, a mohos félhomályban az elátkozott helyet. (Verrufene Stelle. Waldszenen.) Vadvirágok tenyésznek itt. Sápadt valamennyi, mint a halál. Csak egy virít pompázó vörös színekben. Csak egyetlenegy. Ez a virág embervérből táplálkozik, egy embernek a véréből, akit ott megöltek. Szilveszter éjszakáján ő egymagában bolyong valami kicsi német város utcáin, és a szélben hallgatja a múlt távoli édes dalait és a jövő félelmes muzsikáját. (Silvesterlied.)
Idegen országokról és emberekről mond mesét a gyerekeknek, és az elalvó pólyásbabát hosszan elnézegeti, mialatt a szívében, mint a forró víz, muzsikál a szeretet. (Kind in Einschlummern)
Schumann nagyon szerette a gyermekeket, humorista volt, jó ember volt, drága arany kedély.
IV.
Boldogság, szerencse, igazi barátok és méltó asszony jutott neki részül.
A magány kegyetlen fensége, amit Beethoven munkáiban találunk, hiányzik a művészetéből. Nem volt teljesen egyedül soha. Egész férfi volt, és a szerelem nem jelentett számára gyötrelmeket, mint Chopinnak. Nem foglalta le az életét, nem volt neki főprobléma, mert nem kellett keresnie. Talált nőt, aki teljesen megértette, akit nem lehetett megunni, s aki nem unta meg őt. Innen ered kedélyének rendkívüli egyensúlyozottsága, művészetének egyenletes, biztos, jó tónusa. Nem kínozták nagy disszonanciák, és életének talán egyetlen disszonanciája az a konfliktus volt, amelybe az őrület kergette. Ezt is tiszta zengő, gyönyörű harmóniával oldotta meg: az öngyilkossággal.
A többi – az endenichi tébolydában – már nem volt élet, nem volt muzsika. Az utolsó hősi nagyszerű fortissimó-akkord – g-moll akkord – ez az ugrás volt, ez a repülés a Rajna hídjáról.
A Handel House Museum Londonban található a Brook Street 23-25. felső emeletein. A két épületet hosszú ideje összeépítették. A 25-ös szám adott otthont a nagy barokk zeneszerzőnek Georg Friedrich Händel-nek, aki 1723-tól 1759-ig, haláláig itt lakott, s olyan remekműveket alkotott itt, mint a Messiás, vagy a Tűzijáték zene. Lakbére egy évre 60 font volt.
A 23-asban élt Jimi Hendrix barátnőjével, Kathy Etchingham-mel 1968-tól 1970-ig. Azt vallotta, hogy ez volt az első igazi otthona. Lakbérük egy hétre 30 font volt. Mikor megtudta, hogy ugyanabban a házban él, mint Händel, el volt ragadtatva, s gyorsan meg is vette a Messiást és a Vízi zenét, s vannak, akik azt állítják, hogy Händel ihlette riffeket is felfedeznek a gitárvirtuóz késői felvételein.
A lakás eddig nem volt látogatható, adminisztrációs munkákat végeztek itt a múzeum szakemberei, de most Jimi Hendrix halálának 40. évfordulójára kiállítást rendeznek Hendrix in Britain címmel 2010. augusztus 25-november 7 között, ahol rock és magángyűjtemények archív fotóit, filmjeit, relikviáit láthatjuk majd.
(forrás: Guardian ; via IMC Music World News by Gulyásné Somogyi Klára)
Jean-Philippe Rameau (1683-1764) a barokk korszak francia operájának és a rondó műfajának nagymestere. Egyik nagy sikerű opera-balettje a Les Indes galantes, melyet A gáláns Indiák címen fordítottak magyarra. Ebből ez a részlet annyira fülbemászó, fütyürészni való:
Kategória: Könyvtárunk | 2010. április 01. csütörtök
“Hazám, hazám, te mindenem!” : Erkel Ferenc online kvíz elnyerte olvasóink tetszését, 97 megfejtés érkezett, közöttük sorsoltuk ki a három Erkel Ferenc CD-t: 2 Hunyadi László és 1 Bánk bán teljes operaalbumot, a szerencsések:
Deméné Novák Zsuzsa (nyereménye – Erkel Ferenc: Hunyadi László)
Klein Dávid (nyereménye – Erkel Ferenc: Bánk bán)
Tóth Alexandra (nyereménye – Erkel Ferenc: Hunyadi László)
Szívből gratulálunk, a nyerteseket e-mailben értesítettük, a nyeremények átvehetők a zenei gyűjteményben, illetve postázzuk őket!
Bartók Béla (1881-1945) Allegro Barbaro (Sz. 49, BB 63) című zongoraművét 1911-ben írta, címét utólag adta, valószínűleg saját művészete paródiájának szánta – a kritikusok ugyanis túl barbárnak minősítették a zenéjét, erre válaszul készült. A 20. századra jellemző ritmuszene, mely Sztravinszkij műveiben is utolérhető. Az Allegro Barbaro kifejezés egyfajta tempójelzés = erősen, gyorsan, „barbárosan” adandó elő. A mű témája a népdal illúzióját kelti, súlyos és kíméletlen, pörölycsapásként lezuhanó akkordok jellemzik.
A Muzsikás együttes Allegro Barbaro című előadása és az alkalmat rögzítő DVD-jük Bartók Béla és a népzene kapcsolatát járja körül. Előadják az Allegro Barbarót is, a zongoránál Jandó Jenő:
Az Emerson, Lake & Palmer angol progresszív rock zenekar bemutatkozó albumán Emerson, Lake & Palmer (1970) az első szám rögtön a The Barbarian, mely Bartók művét dolgozza fel, bár először lehagyták a zeneszerző nevét (talán szerzői jogi megfontolásból?), mindenesetre elvitathatatlan érdemük Bartók Bélának és zenéjének megismertetése, népszerűsítése angolszász területen.
Az egri Bródy Sándor KönyvtárInternet Fiesta 2010-es programsorozatának keretében 2010. március 22-31. között ezzel az online kvízzel emlékezünk Erkel Ferencre, a nagy magyar zeneszerzőre, születésének 200. évfordulója alkalmából. Tegye próbára tudását, bárki beküldheti, böngésszen, minden válasz megtalálható az interneten!
A szerencsés megfejtők között Erkel Ferenc CD-ket sorsolunk ki 2010. április 1-jén.
Léon Boëllmann (1862-1897) elzászi származású francia zeneszerző, orgonista volt. Mindössze 35 évet élt, valószínűleg tbc okozta korai halálát. A neves párizsi konzervatóriumban, a Neidermeyer által alapított Ecole de Musique Classique et Religieuse-ben tanul, Gustave Lefèvre és Eugène Gigout vezetése alatt, remek tanuló s tanulmányai befejezése után a párizsi St Vincent de Paul templomban helyezkedik el. Rövid élete alatt 160 darabot komponál minden műfajban. Egyik legismertebb orgonaműve a Gótikus szvit, melynek négy tétele: 1. Introduction – Choral 2. Menuet Gothique 3. Prière à Notre-Dame 4. Toccata, a dinamikus, olykor drámai és lassú tételek váltakozása végig ébren tartja figyelmünket, a gyönyörű 3. tétel sokszor csendül fel esküvőkön, s a negyedik egyszerűen felejthetetlenné teszi. Mitől van az, hogy egy későromantikus darab ennyire mai?
A 
Bartók Béla
