
Nem múlhat el karácsony a csajok és a Road nélkül, immár négy éve metál karácsonyozunk együtt a lányokkal. Tavaly Egerben az ifiházban élveztük a Roadot, az idén Verpeléten. Még nagybetegen is útrakeltem Csillával és Andival, mert a hagyomány, az hagyomány, a barátság, az barátság :-)
Holle anyó rázta rendesen a nagydunnáját, magas hóban vezetett Laca, de szerencsésen megérkeztünk, épp a Zorall kezdte el műsorát, annyira volt csak idő, hogy az áhított Road pólóval szemezzek (rövid ujjú narancssárga, könyörgöm meg ne vegye valaki jövő nyárig), a hosszú ujjú meleg mellett döntöttem, mert fázós vagyok
A Zorallt még nem láttam élőben, lendületesen nyomták Szaszáék az ismert sláger feldolgozásokat, közte az Azért vannak a jóbarátokat is, ami igazán illett az estéhez.

Rövid szünet után…
Emberteremtő. Az új Road lemez címe.

Az este lemezbemutatónak volt hirdetve, és az évben az utolsónak, sajnos tavaszig a környéken nem fognak koncertezni. Bár lemezbemutatóként indult, csupán néhány számot játszottak az új lemezről, így hiteles véleményt nem tudok formálni.

Amit hallottam, az illik a Road vonalba, ugyanolyan lendületes, énekelhető, átérezhető. A YouTube-on belehallgathattok, de természetesen vegyétek meg az albumot is, nekem most ez a szám tetszik a legjobban:
A koncerten a jól ismert számokat a hálás közönség végig skandálta, a mostoha idő ellenére tele volt a terem.

Lendületben volt a zenekar, átéléssel, kedvvel játszottak. Egy bánatom volt csak, a kedvencemet, a Go-t, nem nyomták el nekem.

A koncert végén Szasza is színpadra lépett, meg hirtelen mindenki, óriási nyüzsi volt, aztán a Road elbúcsúzott erre az évre. Kijöttek dedikálni, fotózkodtunk, Goyát minden évben elkapjuk, aztán jóleső érzéssel távoztunk, jövő karácsonykor találkozunk!

Fotók: itt



