Hangtárnok

Az átlagos dolgok megszokhatók, egy idő után unalmasak. Vannak, akik nem akarnak belelépni ebbe a gödörbe, szándékosan keresik a bajt. Időnként a legjózanabb, földhözragadt fülek is vágynak valami másra. Az andalgásból való riadt ébredésre, valami szokatlan hangmontázsra. Például a Wahorn, Kopasz, Szurcsik trió elemi részecskék kapcsolatait kutató harmóniáira, vagy Dr. Máriás halálos agylöketeire.

Az elmúlt hét bővelkedett zenei csemegékben. Hogy mást ne említsünk, ott volt például a Part Egyesület által szervezett artAlom Fesztivál, egy teljes kísérleti zenei arzenállal. Igaz, késői órában, ám gazdag kísérőműsort kínált az Egrix klubban a kimerítő performanszok okozta feszültség és szétcsúszás levezetésére. Az aludni nem tudók élvezték is a Rovart, a Nojzerrt, a Dynamic ego Killazt, a noDance partit, a gyerekek sajnos kimaradtak a rendbontásból. A kínálatból a teljesség igénye nélkül mindenképp érdemes megemlíteni a Tapasztalt Ecsetek és a Tudósok zenekar koncertjét.
A három napos artAlom élőművészeti fesztivál első napjának zárószáma a régen várt Tapasztalt Ecsetek nevű formáció fellépése volt, melyet az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék kiváló tanárai alkotnak.

A most éppen három tagú zenekar emblematikus figurája, a legendás Bizottság alapítója Wahorn András szaxofonos. A Kanada és Los Angeles után Mezőszemerén horgonyzó képzőművész az elektronikus ritmusok és fúvós hangszerek mellett Munkácsy-díj, Smohay-díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének is birtokosa. A tapasztalt hangvarázs alapja a laptop, amihez Szurcsik József basszustémái kölcsönöznek sejtelmes rezgéseket. A pokol Wahorn trombita, szaxofon futamaitól és Kopasz Tamás gitár-hangorkánjától szabadult el.

Az absztrakt kompozíciók között Szurcsik megcsillogtatta szájharmonika tudását is, ami nemcsak a galériáról volt élvezhető, a meglehetősen nehéz akusztikai környezetben. Örvendetes, hogy az EKF művésztanárai a hangfestés világában is jeleskednek. Egy másik felállással már találkozhattunk tavaly a budapesti MissionArt Galéria 20 éves jubileumi ünnepségsorozatának rendezvényén. Akkor egy különösen feszült jam session keretében efZámbó István, Gaál József, feLugossy László, Kopasz Tamás, Wahorn András és Szurcsik József muzsikált együtt, Munkácsy Mihály extrád zenekar néven, a Falk Miksa utcában.

Egy másik kihagyhatatlan zenei csapás, az újvidékről származó író, festő, zenész, Dr. Máriás jazz és punk őrülete, az idén már 25 éves Tudósok zenekar volt kedden éjjel, az Egrixben.

A különlegességeket a vérfagyasztóan extrém dolgokra vágyóknak tartogatták a késői órán. Az avantgárd rock eszközeivel operáló Tudósok pályafutását több száz fesztivál- és klubfellépés dícséri, számos (angol, holland, olasz, orosz, osztrák, svájci, francia, szlovén) turné áll mögöttük. A neves trió legújabb felállásában járult a kis klub közönsége elé, akik persze nem tudtak ellenállni a lelkes zenekarvezető lehengerlő trombita futamainak. A tetszést közös üvöltözéssel koronázták meg és a „Bocs, megölhetlek?” című legújabb, tizenharmadik lemez számaival.

A zenei különlegességet kedvelők számára az őszi folytatás sem ígérkezik rossznak. Még ebben a hónapban találkozhatunk a dán Strange Party Orchestrával. A fiúk már harmadik alkalommal teszik tiszteletüket a Kis Zsinagógában, minden bizonnyal most is nagyon kellemes akusztikai élményt ígérve.

„Ne csináld a fesztivált!” címmel rendeztek zenés találkozót egri zenekarok részvételével a Magyar Dal Napjának előestéjén, egy belvárosi söröző udvarán. A fergeteges buli sztárjai a szervező Buszkasi mellett a Wahorn Airport, David Yengibarjan és a budapesti Grabanc voltak.

Több generáció adott egymásnak randevút tegnap este a belvárosban. A söröző hangulatos udvarán már délután négykor gyerekprogrammal kezdődött a műsor, nem véletlenül. A fellépő zenekarokhoz kötődő korosztály mára a szülői örömök részese. Sok ifjú rajongóval, akikkel együtt örülnek a zene ünnepének az apák és anyák, nem beszélve a nagyszülőkről.
A még sosem látott Bubutájjal kezdődő nagyszabású koncertsorozat olyan nagyszerű bandákat vonultatott fel, mint az egri Superego, a Blackrose” Night, az Eger Blues, valamint a Wahorn Airport, David Yengibarjan és a régóta várt Grabanc. Ezek a zenekarok abban is különlegesek, hogy kifejezetten jól szólnak meghittebb környezetben is, hiszen a zenékre érdemes odafigyelni.
A kocsmakörökben is rutinos Superego 3 akusztikus műsora most sem okozott csalódást. A sör és a nők mellé kellemes délutáni muzsika a füleknek, lendületes dalokkal, izgalmas gitártémákkal.
A Blackrose” Night-nak is jól állt a kocsmaudvar, akkor is, ha nem középkori a környezet. A reneszánsz rock szerelmesei időutazásra és táncra csábító ritmusokkal, dallamokkal ringatták el az egyre szomjasabb egrieket. Üde színfolt a fesztiválon, mely egészen éjfélig, sőt tovább is tartott, s a hétvége egyik legfontosabb eseményévé vált, s blues kedvelői sem csalódtak az Eger Blues jóvoltából.
A Magyar Dal Napjához kapcsolódó program ötlete az egri Buszkasi zenekar frontemberének, Nagy Róbertnek a fejéből pattant ki, akinek a város kulturális értékei iránti elkötelezettségét előző éjjeli érvei is igazolják. A megfelelő hadszínteret is jól megtalálta, a kisebb nagyobb helyi és más városból érkezett bandáknak már korábban is otthont adó udvarban.

Nyüzsgő, pörgős közegbe csöppent a hazai avantgárd fenegyereke, a manapság Mezőszemerén élő Wahorn András. A képzőművész, zenész mostani produkciójában David Yengibarjannal, az örmény származású harmonikással lépett színpadra. A szaxofon-harmonika különleges kettőse izgalmas zenei kalandozásra invitálta az egyre gyarapodó közönséget. A két művész tangóba fojtott experimentalizmusa szinte felfalta az egyének közötti teret az udvaron, ám a gyanútlan műélvező nem mindig reagált kellő időben a számok befejezésére.

A harmonikás orosz népdalkülönlegességgel is készült, Wahorn színektől áradó hangsűrítményt zúdított ki, a sörözőbe ekkor már szép számmal belépő tizenévesek nagy megrökönyödésére. (Gál Gábor fotói: heol.hu)

A különleges produkciók is véget érnek egyszer, s egy ilyen fesztiválnak szinte feltétele, hogy a Buszkasi zenekar teljes erővel folytassa az estet. Nagy Robi nemcsak a fesztivál szervezését cipelte a hátán, hanem a zenekar vezetésének terhét, is, bár ennek súlya egyáltalán nem érezhető a dinamikus zenén. Éppúgy, ahogy Rázsi Botond főállású alpolgármester is a dobjátékáról volt híres ezen az estén. Ollé Zoltán gitáros nyakkendőben érkezett, s a gitár hangjai is igazán elegánsak voltak. Az érzések dalokká válva zengték a levegőben a szép tiszai fákat, a kucsmagombát, és hogy a téren Dobó kardja vigyáz ránk.

A hab a tortán a Budapestről érkezett Grabanc volt, akiket baráti szálak kötnek a Buszkasi haveri körhöz, határainkon innen és túl. Laca barátunk vagy másfél évtizeddel ezelőtt még aktív részese volt az egri éjszakai életnek, azóta nem nagyon láttuk a környéken. Épp ideje, hogy újra szemügyre vegye a helyi közönséget szaxofonjával.

Nagyon letisztult, kiváló hangszeres zenére szórakozhatott immár az egri diszkókból elszivárgott közönség is. Jó volt látni, hogy a rendőrségi zaklatás jelenlét ellenére együtt hullámzik kicsi és nagy, öreg és fiatal. Békésen.

Fotók

3 nap a béke és a zene jegyében…

Gyerekek, most őszintén: ez a fesztiválosdi annyira, de annyira nem az én műfajom, hogy hihetetlen. Pár évvel ezelőtt, még boldog főiskolásként rábeszéltek, hogy töltsek el egy hetet az EFOTT elnevezésű vándorgyűlésen, akkor éppen Zamárdiban. Végigszenvedtem a hetet, így aztán bánok minden egyes forintot, amit kiadtam rá. Hajnali három óra felé az első vonattal megszöktem az utolsó napon, miközben megfogadtam, hogy fesztiválra soha többé. Nem kell nekem tömeg a vonatokon, nem kell nekem az egy hétig tartó, a zajongás miatti inszomnia meg az ehhez hasonlók.

A sors meg persze olyan, hogy richtig keresztbe tesz minden elhatározásomnak: legkedvencebb kedvenc progmetál zenekaromat, az amerikai Dream Theatert ezúttal nem a fővárosba, hanem Székesfehérvárra, a Fehérvári Zenei Napokra invitálták egy jó kis komplex bulira. Portnoy ide vagy oda, ez elég volt ahhoz, hogy kis időre elfelejtsem a fesztiválokkal szemben érzett és fentebb részletezett ellenérzéseimet, és már hónapokkal előtte jegyet váltottam. Mert a DT az DT és nem más, és igen, büszkén vállalom elfogultságomat velük szemben. Ha van Portnoy, ha nincs Portnoy (bár tény, hogy dobos énem egyik legmeghatározóbb formálójáról van szó, kb. olyan szinten, mint neki volt Neil Peart, a Rush ütőse).

Szóval, irány Fehérvár. Pozitív volt, hogy a kora délután Budapestről induló személyvonaton egyáltalán nem volt tömeg, mi több, körülbelül feküdni tudtam volna az utastérben. A negatív a hol csendesülő, hol meg jobban rákezdő eső volt, picit féltem, hogy elmossa az egész bulit, de szerencsére legalább az ég kegyes volt hozzánk ettől a bosszúságtól egyébként sem mentes estén.

Megérkezve lelkesen indultunk az általunk kinézett kapu felé, ahonnan visszafordítottak bennünket; a sátorral máshol kell bemenni. Majd’ egy órát kavartunk a városban, míg végre megtaláltuk – kis segítséggel – a megfelelő bejáratot, és végre letehettük a holmikat. A talaj a legkevésbé sem volt sátorverésre alkalmas, ahogy a személyzet sem a munkára: nem voltak hajlandók elhinni, hogy a kölcsönkért kalapácsot nem akarom erőteljesen belevágni Mike Mangini koponyájába, hanem egyszerűen a sátorcöveket próbálom beleerőltetni a kavicsos földbe.

A megpróbáltatások után kissé felpaprikázódva, de azért némi izgalommal néztük meg – párommal – felvezetésként az Ossian buliját. Az elejéről lemaradtunk, a maradék azonban bőségesen kárpótolt. A számcímek terén még nem vagyok annyira járatos: Rocker vagyok, Acélszív, Szenvedély, Sörivó vagyok, Desdemona, Ítéletnap, Éjféli lány – és még sok más, az egyik lassabb nótánál Endrénk basszusgitárt ragadott, a basszeros pedig szintiszőnyeget terített a dallamok alá. Lelkes bulit adtak, Endre végig bátorította a közönséget, Rubcsics mester pedig olyan magyartánc-szólót kanyarított, hogy az államat keresgéltem a padlón.

Az Ossian után némi szünet következett – a Lord, bár nagyon tehetségesnek tartom a gitárosukat, és amit ismerek tőlük, tetszik, mégsem fogott meg annyira, hogy megtekintsem a műsorukat. Inkább a városban kajtattunk bankautomata után. Igen nehezen sikerült találni egyet, majd rohanás vissza a fesztivál mindentől igen távol eső helyszínére.

A Dream Theater mindig is híres volt pontos koncertkezdéseiről (jó, 2005-öt leszámítva). Így hát nincs mit csodálkozni azon, hogy fél tízkor felcsendült az Eredet filmzenéje, Hans Zimmertől: Dream is Collapsing, zenészeink elfoglalták helyüket, majd 1992-vel kezdtük az estét az Üveg Hold alatt. A banda kirobbanó formában volt, Mangini mester egyáltalán nem okozott csalódást, és ahogy hallottam, a körülöttem állóknak ugyanez volt a véleménye.

A színpad hátsó részében óriási kivetítő ácsorgott, ilyet magyarországi DT-bulin még nem is volt szerencsém látni, csak DVD-ről volt ismerős. Hol a számok tematikájához (és/vagy címéhez) kapcsolódó kisfilmek mentek, hol pedig a színpadot mutatták. Mangini dobjára is szereltek egy kamerát, amelyen szemből láthattuk a tanár urat munka közben.

Hangzás. Bár tavalyelőtt óta tudom (hála egy itteni kommentnek), hogy a koncerteket a középen állók élvezik leginkább, én pedig megint a szélen voltam, a hangzás finoman szólva is távol állt az ideálistól, és a bulit számomra csak az mentette meg, hogy hangról-hangra ismerem a dalokat. Hol Myung legmélyebb húrja, hol Mangini lábdobja vagy állótamja rezonált be erőteljesen, elnyomva ezzel minden mást. Így aztán nem nagyon tudom irigyelni azokat, akik most szerettek volna megismerkedni ennek a bandának a zenéjével.

Az “új fiú” dobolása egyébként, mint már mondtam, teljesen rendben van, rövid szólója pedig jelentős részben tartalmazta azt a bizonyos pergetést, amelynek jó ideig világbajnoka volt.

A dalokat mindazonáltal szikárabban játssza, mint Portnoy (és ezt egyáltalán nem szánom negatív kritikának!), kevesebb a cines díszítés, ettől sokkal konkrétabb lesz a zene, már amennyire ez egy olyan bandánál, mint a DT, egyáltalán lehetséges. Ha valakinek túl összetett egy albumon hallható nóta, hallgassa meg azt Mangini előadásában, utána pedig még bőven ráér ízlelgetni Portnoy apró leleményeit

Myung basszusgitáros ez alkalommal megtáltosodott, folyton Mangini elé sétált és állítólag mosolygott is neki. Rudess Rudess maradt, forgatta és döntögette hatalmas szintijét, amikor pedig éppen nem akadt dolga, vidáman rázta az öklét. John Petrucci lelkesen nyűtte a húrokat, és vicsorgott meg integetett, bár nem mozgott sokat.

Ami a setlistet illeti: ez a negyedik DT-bulim, így óhatatlanul voltak ismétlések: Under a Glass Moon, Forsaken, Endless Sacrifice, a Through My Words és a Fatal Tragedy még 2005-ben hangzott el, így nagyon jó volt újra hallani, akárcsak a Metropolis 1-et, szőröstül-bőröstül. A többit (pl. These Walls, The Great Debate, The Count of Tuscany) most hallottam először, előbbit rögtön a második nótaként nyomták el, a Great Debate iszonyatos komplexitása középen, a Count pedig a végén hangzott el (a dalban lévő szólóba Petrucci rendesen beletekert, a “csillámhang” pedig eléggé zavaró volt).

Megint túl hosszúra nyúltam, úgyhogy itt azt hiszem, be is fejezem ezt a kis szösszenetet; az illusztrációkat ezen a linken megtaláljátok, én pedig még annyit hozzátennék, hogy bár a DT iszonyat rendesen odatette magát, és néhány könnycsepp is legördült a szememből (hát na), azért azt hiszem, az év koncertje továbbra is a júniusi Neal Morse marad. Köszöntemszépen!

Örömmel vettük a hírét az Egri Rockfesztiválnak, melyet a Szépasszony-völgyben rendeztek 2011. június 4-én, egyrészt mert fellépett a Road, másrészt számos olyan zenekart megismerhettem, amelyet eddig csak hallomásból, illetve egyáltalán nem ismertem.

Összeszokott kis csapatunkkal (Andi, Csilla, Móni) útra indultunk, megpróbáltunk a kétórai kapunyitásra odaérni, de a készülődés és létfontosságú körömfestés miatt lekéstük az első csapatot az Xplode-ot, az utolsó fél számot hallottuk csak, amit nagyon sajnálok, mert nagyon kíváncsi lettem volna erre a lány gitárosra.

A helyszín a Szépasszony-völgyi színpad volt, a jegy egyszeri belépésre jogosított, így nem volt ki-bemászkálás, a büfében hűtött italokat, a hátsó büfében finom főtt ételeket lehetett kapni mérsékelt áron, két tejfölös tócsnit be is vágtam

Irtózatos hőség volt, a nézőtér még elég foghíjas volt kezdéskor, ami az idő teltével fokozatosan teltházzá bővült.

Mivel a Psychogang lemondta a fellépést, helyettük a domoszlói Evil Devils lépett fel, akik műsora alatt Csilla nagy büszkeségére, fia, Krisztián nyitotta a bulit, kedvet csinálva a többi táncolónak, no, nem hiába punks not dead

Következett az a csapat, ami nekem a legislegjobban tetszett, a Heves megyei Herédről származó Holtidő lenyűgöző dinamikával játszik,

az énekes beleadja teljes szívét a dalokba, abszolút mértékben leköti zenéjük és magyar nyelvű szövegeik a figyelmet, nem bántuk volna, ha dupla ennyit játszanak is.

Gál Gergő nemrég volt Rocksulink vendége, igazán kíváncsi voltam, hogy nyomja élőben, húú, kitett magáért. A Shapat Terror a legjobb egri rockzenekar,

igényes szövegek, hihetetlen jó váltások, nem is lehet a műfajok közé kategorizálni, sok mindent ötvöz, még hazatérőnek is igaza van, aki a Black Sabbath korai zenéjére ismert bennük. Nyomták a “nemespét”, nekem a Tőled minden szép tetszik a legjobban.

Még pénteken volt egy közönségtalálkozó a székesfehérvári Cadaveres zenekarral, ahol a lányok már megismerkedtek a tagokkal, így ismerősként üdvözölték őket.

Nyomták a metalt megállíthatatlanul, roppant dinamizmussal, s a legszebb dobossal

Az egyik számban a Leander gitárosa is vendégszerepelt.

Megtudtuk, hogy újra két gitárossal koncertezik a death/trash metal banda, a veszprémi Watch My Dying.

Szabó Viktor nagyon király gatyában szállt be a zenekarba, akik egyébként talpig feketében léptek fel s állítom, hogy az énekesnek van Magyarországon a leghosszabb, legszebb haja.

Kedvenc sorom: “tűz sem éget, szél se szárít, bármit érzek, úgyse számít” (Holtsúly).

A Subscribe-t már láttam élőben, de nem emlékeztem, hogy ekkora jók.

Bátran ötvöznek számos műfajt ők is, mellette jó kis showt varázsoltak a színpadra, Csongor Bálint  viharként száguldozott, ugrált, varázslatosan pörgette a mikrofont, a közénség közé is bevetette magát.

Közben besötétedett, a kivetítőn Jacsó Balázs grafikáit csodálhattuk meg. A szent Road következett, róluk csak szuperlatívusokban tudok beszélni úgyis,

egész jó helyem lett az első sorban, csak igen kellett kapaszkodni

Az éjfélbe nyúló estét a Leander zenekar zárta, érdekes atmoszférát teremtettek dalaikkal,

Köteles Leander többször leült a zongorához is, ott kezdte el többek között a Szomorú vasárnap feldolgozásszámot, műsoruk végén egyébként a Bad Romance-t hallgattuk, szokatlan hangzása van a zenekarnak, de tetszik.

Hűű, nem tudok mást mondani, mint hogy kitűnő nap volt, istenien éreztük magunkat, le a kalappal a szervezők előtt, őszintén remélem lesz jövőre is rockfesztivál a völgyben.

Fotók: itt

Teltház előtt adott nagy sikerű koncertet a Csík Zenekar, valamint Ferenczi György és a Rackajam vasárnap este, a Hotel Egerben. A XI. Egri Tavaszi Fesztivál záróakkordjaként megrendezett eseményen a hazai folk sztárjai közös produkciójában a zenészek mellett a magyar népzene, a rhythm and blues, a funky, a rock és a jazz elemei adtak egymásnak randevút.

Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Tavaszi Fesztivált március 15. és április 3. között Egerben. Az összművészeti fesztiválon egyaránt helyet kapott a komoly- és könnyűzene, dráma és történelmi játék, énekverseny. Az eseménysorozat zárásaként az utóbbi években szinte minden korosztály körében népszerű Csík Zenekart láthatta a közönség, méghozzá a szájharmonikás Ferenczi György bandájával a Rackajammel karöltve, a Hotel Eger Konferencia termében.
A „Népzenétől a rock and roll forradalomig” című előadáson a két zenekar megszámlálhatatlan hangszerrel foglalt helyet a színpadon, miközben a megszámlálhatatlan közönség minden helyet elfoglalt a nézőtéren.

A Csík alaposan bekezdett:

A koncert szellemét a Little Wing, egy Hendrix szám zenei alapja adta meg, amire a Kaszárnya, kaszárnya című népdal hangzott fel Ferencziéktől, mintegy programadóként jelezve a földrészeket, korokat és műfajokat átívelő kulturális hidakat a világ zenéi között.

Ez a mottó szépen végig is vonult a koncerten, amelyen mindkét zenekar megcsillogtatta képességeit a saját- és a partner zenei birodalmában is. Hát volt is mit, hiszen tolongtak a virtuózok, egyéniségek a színpadon.

A Rackajam zsákjából a hazai folklór elemei mellett az irodalom darabkái is előkerültek, Ady Endre, Weöres Sándor, majd Petőfi Sándor alakjaiban, a hangszerkavalkádból pedig a nagyon finomra hangolt szólamok a reneszánsz kori hajdútánccal és Ferenczi Gyuri fantasztikus herfliszólóival. A nagy tetszést aratott „hungarian country”-ban elmosódtak a műfaji határok, a költői gondolatok között nem is érezte az ember hol van.

Mezőségi, majd kuruc kori zenével kezdte kalandozását a Csík Zenekar, megadva az alaphangulatot, de a batyuból hamar előkerült a gitár is, s egészen groteszk képbe fordult az este. Annak ellenére, hogy az együttesben egri illetőségű hegedűst tisztelhetünk Szabó Attila személyében, viszonylag ritkán látható kedvelt városunkban a banda.

A Csík Zenekar képes volt arra, amire már sokan törekedtek az elmúlt évtizedekben. A hagyomány tiszteletét össze tudta egyeztetni a modernitással a fejlődéssel. Az elfajulásnak az egri koncerten is rockandroll lett a vége, s két zenekar fúziójában Ferenczi is hegedűre kapva, hárman húzták el az ohioi szaporát, a chicagoi csárdást, a kentucky frisset.

A vérforraló muzsika nem a kényelmet szereti, ám a Hotel Eger olyan hely, ahol csak a színpadon tűrik meg a rock and rollt, ami egyébként szétfeszítené kereteket. Az intézményben csak szépen szabad szórakozni, hiszen már álló hely sem nagyon maradt. De ha megfogjuk az ördögöt, az visz magával, nincs mit tenni.

Az akusztikus szívtiprás nótacsokorral folytatódott, ha a lábakat nem is, de a füleket alaposan megdolgozta a kellemes vasárnap este.

A kétnapos Ethno Funk Fesztivál legkülönlegesebb előadásán a Nigériából Egerbe látogató Oleku Band és a 15 éves Kerekes Band jubileumi koncertjén tombolt a közönség szombat este a Hotel Egerben.

Néhány órára a Hotel Egerbe költözött Afrika hangulata szombaton. Hat nigériai muzsikus, azaz az Oleku Band csábította táncra a közönséget, az egyébként koncertekre is kiválóan alkalmas konferencia teremben. Igaz a rendezők a hely szellemét tiszteletben tartva ülő koncertre számítottak, ám sok lelkes fiatal engedve a fekete kontinens csábításának, lelkesen átadta magát a lüktető ritmusoknak.

Az afrobeat és highlife stílust képviselő világzenei csapat mélyről jövő örömöt hozott a fesztiválra, melynek közönsége a második napon is nagyra értékelte a különleges muzsikát. Nem lehetett ülve maradni a hangok hallatán, s a felszabadult lelkek megtanulhattak néhány eredeti tánclépést a koncert alatt. Aki esetleg lemaradt a buliról, az májustól meghallgathatja az Oleku Band lemezét a zenei könyvtárban.

A nigériai zenekar hosszú témákkal, hömpölygő ritmusokkal, jazz-rockos fúvós betétekkel bombázta a füleket. Nem csoda, hogy az idő oly észrevétlenül szaladt el az önfeledt mulatozás közben.

A révületből felocsúdva hamarosan már a legújabb lemezére készülő Kerekes Band másfél évtizedes történetének jubileumi ünnepségébe csöppent a koncertlátogató, melyen hangok és fények orgiája kápráztatta az eleinte itt is ülésre kárhoztatottakat. A fesztivál zárására időzített koncerten vibráló fények között, színes ködökből bukkant elő a csángó boogie és a névadó ethno funk, ami szintén erőteljesen megmozgatta végtagokat, már nem csak a színpad mellett. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb hazai világzenei bandájának zenéje lépésről lépésre nyerte el mai formáját, és a jelek szerint nincs megállás, tovább halad az elektronika és a hagyomány mezsgyéjén. A folklór elemei közül nemcsak a hazai ihletésért hajolnak le az egri betyárok, a táguló körben a rock and roll, a blues, a funk és egyre inkább a modern elektronikus irányzatok is teret nyernek mind ama kellékkel együtt, ami a stílus jegyet erősíti. A 15. évfordulón sztárvendégként a funk zene egyik hazai emblematikus figurája, Pély Barna erősítette a csapatot a színpadon.

Az Ethno Funk Fesztivál, még ha egyfajta rétegigénynek tűnhet első nekifutásra, végre hozott egy kis pezsgést a városba. Jó volt látni a Bartakovicsban nyüzsgő, s a Hotel Egerben fesztelenül táncoló fiatalokat. És a fesztelen zenészeket, amint elmerülnek a hangok mámorító tengerében, miközben persze más rendezvények, az Eger Rally mellett könnyűzenei koncertek is zajlottak párhuzamosan. Az sem lenne baj, ha a szervezést egyeztetve nem zsúfolnák egyetlen hétvégére ezeket a bulikat.

Vannak olyan egri zenekarok, akik a plakátra sose férnek fel, mégis felléptek ingyenesen az Ethno Funk fesztivál keretében Etanol Funk elnevezéssel április 2-án a Zenepavilonban.
Ragyogó jó idő, kellemes hangulat, kisgyerekes szülők, kutyás nézelődők, rajtaütésszerűen béközepes egri focirajongók, ahogy Bálint fogalmazta, tiszta Magyar Dal Napja fílingje volt a délutánnak, jómagam is kispárnával, bejáratós fényképezőgéppel (bocs a felvételek nem túl jó minőségéért)  kiültem.

Az első fellépő a Behavazott +- (ejtsd: behavazottpluszminusz), Gyetvai Zsombor (ének, gitár), Gyarmati Balázs (basszusgitár), Borbás Dániel (dob) triója, róluk bővebben a Popméteren mau-Ugly tollából: itt.

N Son Masc, nem tudom mit jelenthet ez a nehezen megjegyezhető név, viszont örömmel fedeztem fel, hogy elektromosgitár-klubunkat is látogató Nagy József a frontember, a doboknál pedig Szilágyi Dani ül, aki régi ismerősünk fia, bár az új frizurájával alig ismertem fel. Kedvemre való gitártémák, jó szövegek és zenészek, bár még csak 5 és fél számuk van, de nagyon bízom a csapatban. A felállás: Nagy József (gitár-ének), Bárdos Péter (gitár-szintetizátor), Lajosházi Péter Prána (basszusgitár), Szilágyi Dániel (dob). A zenekar története saját szavaikkal a Facebookról:

“Petike és Józsika 2010 nyarán (pontos dátum nem létezik) kocsmásan találkoztak újra (mert hogy előtte már találkoztak) egy WC-ben. Csobogó hangok közepette megbeszélték értelmes emberi nyelven, hogy zenélni kéne (mert hogy ők zenéltek már akkor is, csak külön-külön). Ifiházban sufni zene, Gyászfársz (mert hogy ez egy számcím) fogantatása, Ifiház halála, próbahely keresés, próbahely találás, ilyesmik. Megjött Prána a bőgővel, hogy ő bőgőzik (basszusgitáros). Dob híján már két szám, aztán megjött Albacomp (az első dobosunk, aki meghalt 2011-ben egy kávébalesetben /ja, amúgy Albacomp egy laptop volt/). Kocsmásan manage-eltük magunkat olyan helyeken, ahol vannak emberek (kocsma), majd egyszercsak jött egy elektronikus levél, hogy – valami ilyesmi – : – Dani vagyok, dobolok, zenéljünk. Na aztán zenéltünk és azóta is muzsikálunk együtt.”

Tá-dám: és akkor a Buszkasi “akna-bigyó” rock and roll következett,

a képen bal szélen látható Hun harcos (ügynökneve: James Kund) kitart azon álláspontja mellett, hogy a basszusgitár nem annyira hangszer, mint inkább világnézet, ugyanezen harcos nyilvánosságra hozta, hogy születése óta 3/71-es beszervezett ügynök, kapcsolattartó tisztjének neve pedig nem más, mint Wahorn András, akivel mintegy húsz éve a megyei könyvtár zenei részlegén egy A.E Bizottság lemez hallgatása közben ismerkedett meg, ugye ugye
Harcosunk elárulta, nagyon bejön a pesti úri népeknek is ez az akna-bigyó, s csak hívogatják, hívogatják a Nagy Róbert, Ollé Zoltán, s az országban egyedülálló dobos alpolgármester Rázsi Botond trióját. A csapat most kiegészült Csarnó Ákos brácsással, Rostás Bea művésznő most nem tudott részt venni, mert külföldön farag.

Lassan beesteledett, a Zenepavilon hangulatát a rájuk jellemző és megszeretett ifjonti hévvel az Ethnofil zárta a Hej rozmaringgal, őket május 4-én a zenei gyűjteményben is láthatjátok.

Követelünk még ilyen rendezvényeket!!!!

Egri programok fotói: itt

Fergeteges Szászcsávási banzájjal kezdődött és hajnalig tartó tánccal folytatódott az Egri Tavaszi Fesztivál keretében rendezett Ethno Funk Fesztivál, melynek első napján a Nemjuci és a Zagar zenekarokra voltak kíváncsiak a legtöbben a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A kétnapos találkozón magyar és egy nigériai zenekar szórakoztatja a hétvégén a világzene kedvelőit.

A világzene lényege, hogy nemcsak különböző népek, hanem stílusok, műfajok is jól megférnek egy színpadon egymás mellett, akár egy produkcióban is. Az első alkalommal megrendezett nagyszabású Ethno Funk Fesztivált a világot járt erdélyi Szászcsávási Zenekar nyitotta, megmutatva a tiszta forrást a ma gyermekei számára is.

A nemzetközi porondon is jól jegyzett zenekar a hagyományt legeredetibb, ugyanakkor bátor módon, szinte „rockandrollos” magabiztossággal képviseli szerte a világon.

Egerben is megmutatta, hogyan érdemes muzsikálni, s a koncert közben megszaporodott és a tánctérre letelepedett közönség nem is akarta leengedni a színpadról.

A Bartakovics Béla Közösségi Házban, ahol péntek éjfélig még tartott az Interaktív Líra irodalmi maratonja, örömteli látvány volt, hogy a nyugdíjasok helyett, újra fiatalok veszik birtokba az egyházi ingatlant, várva az este második fellépőjét Németh Juci zenekarát.

Az alternatív és pop és pörgős Nemjuci meg is mozgatta a tagokat rendesen, immár második alkalommal nekifutva az egri éjszakának.

A Magyar Dal Napján a rendőrség és valami nem éppen zenekedvelő lakó által „lekevert” csapat most hihetetlen energiával végigjátszhatta programját, nem kis örömet okozva ezzel rengeteg fiatalnak.
A mámor az elektronikus szférákban folytatódott, hiszen az éjszakába nyúló bulin, szintén sokak örömére az alternatív dance-elektro világa bontakozott ki.

A Zagar nem is kímélte a füleket, különleges színpadi produkcióval lepték meg az énekelni is hajlandó rajongókat.

Kozmikus ködök, fantasztikus effektek ereszkedtek az emberekre, mialatt egy emelettel feljebb éppen Posta Marcsi fogalmazta költeményekbe társadalom, művészet- és életmódkritikáját a 24 órás Líra előadássorozat végsőkig kitartó, fanatikus közönségének.

A zenés produkciókat Eger egyik vezető kísérleti művésze Szilágyi Rudolf vizuál anyaga egészítette ki, s bár az élő zenék elfogytak hajnalra, nem maradtak magukra a táncra és funky őrületre vágyó éber lovagok. A Belga zenekarból jól ismert Mégötlövés és Bauxit pedig lemezlovasként mutatkozott be a Bartakovicsban, ahol erre az alkalommal különböző korosztályok tagjai együtt csavarták csípőjüket.

Bóta Dianna fotói a Nemjuciról: itt

Bóta Dianna fotói Zagarról: itt

Az Egri Szimfonikus Zenekar Liszt Ferenc és Gustav Mahler emlékére állította össze ünnepi műsorát, mely az egri XI. Tavaszi Fesztivál (2011) nyitó hangversenye is egyben. Helyszín: Gárdonyi Géza Színház, időpont: 2011. március 15. 19.00 óra.

Műsoron:
Liszt Ferenc: Orfeusz
Liszt Ferenc: A-dúr zongoraverseny
Liszt Ferenc: 2. Magyar Rapszódia
Közreműködik: Farkas Gábor

Gustav Mahler: A fiú csodakürtje – részletek
Közreműködnek:
Simon Krisztina és Massányi Viktor

Az Egri Szimfonikus Zenekart vezényli: Szabó Sipos Máté