Itt vagy most: Hangtárnok >Posts Tagged ‘album

Ismeretlen Doors-dal került elő

írta: Trinity, 2012. január 22. vasárnap

A múlt esztendőben volt negyvenéves a The Doors utolsó, 1971-ben kiadott L.A. Woman c. albuma, melynek megjelenése után pár hónappal Jim Morrison meghalt Párizsban. Most újrakiadják a 40. évforduló tiszteletére január végén, több számos bónuszlemezzel. Ezen a lemezen kap helyet egy olyan ismeretlen felvétel, amely eddig a Doors archívum mélyén hevert valahol. A címe She Smells So Nice, s a lemez megjelenése előtt már meghallgatható itt: She Smells So Nice.

(forrás: Hír24 via sbkata)

Gondalapos – az új Óriás EP

írta: Trinity, 2011. november 30. szerda

Az Óriás a tavaly ősszel megjelent Példák Hullámokra c. nagylemeze után új dalokkal jelentkezik. A Gondalapos névre keresztelt EP 5 új dalt tartalmaz és november 28-án jelent meg digitális formában. Az anyag producere az a Takács Zoltán Jappán, aki amellett, hogy a Heaven Street Seven billentyűse, olyan lemezeket jegyez zenei rendezőként, mint a Tudományosfantasztikuspop a Supernemtől, vagy a 30Y Városember c. korongja. Jappán mellett segédproducerként dolgozott az EP-n Varga Ádám, a 30Y basszusgitárosa. Az album gerincét 3 tavasszal írt dal adja, amit a zenekar egy felhőtlen áprilisi hét során demózott fel a Békésszentandrás melletti Gondalaposon. Az intenzív nyári szezon után született 2 további dal, amelyek közül az egyikben a Supernemes Papp Szabolcs is énekel.

“Nagyon gördülékenyen ment a munka Japival és Ádival, dögös, néhol igen merész köntöst kaptak az új dalok. A Gondalapossal tovább feszegettük a saját határainkat: habár csak 5 dalt tartalmaz, mégis egy jó ívet bejáró, néhol kellemes vagy épp’ kellemetlen szélsőségeket érintő anyag lett.” – fogalmazott a gitáros-énekes Egyedi Péter.

Minden fontos részletet összefoglal az alábbi beharangozó videó: itt

A Gondalapos ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról: www.oriasbudapest.hu

A megjelenés napjára az Óriás egy rendkívüli videoklip-bemutatóval is készült, még pedig az új EP-hez egy rendkívüli ötlet alapján egyből 2 videoklipet forgatott, s ráadásul a két video szervesen összefonódik, a két klip egy képernyőn is megjelenítődik:

 

A videók:
Erősebben Szorítsd:
Mindenki Írja:
A két klip egy képernyőn:

A lemezbemutató koncert december 2-án az R33 nagytermében lesz.
www.facebook.com/oriasorias

(via Egyedi Péter)

Erik Sumo Band: Ice Tower – ingyenesen letölthető

írta: Trinity, 2011. november 23. szerda

Két év után ingyenes albumot adott ki az újra héttagú Erik Sumo Band, Tövisházi Ambrus csavaros popzenét játszó válogatott csapata. A zenekarhoz állandó vendégük, Kiss Erzsi mellé egy kiváló énekes-gitáros, Császári Gergő társult be ősszel. Az Ice Tower című harmadik, barkács-erotikus stúdióalbum a zenekar életének legdallamosabb és egyben leginkább kísérletező anyaga. A 10 vadonatúj színes-szagos számból és egy instrumentális átdolgozásból álló 39 perces lemez szép, tömény, ronda, angol, eszkimó, magyar, véres, vidám, öngyilkos, csúszós, boldog, szerelmes és sötét.

Forrás és letöltés: eriksumo.hu

Ethnofíling

írta: Trinity, 2011. november 23. szerda

Spontán fotó: Gergő személyesen nyújtja át az Ethnofil: Fülön csíp c. első albumát zenei gyűjteményünknek :)

Köszönjük szépen! Ne feledjétek az Ethnofil szeretettel meghív lemezbemutató koncertjére mindenkit 2011.12.09-én 20:00-tól Egerbe, a Bartakovics Béla Közöségi Házba. Belépő: 500Ft. Jegyek elővételben kaphatóak a Forrás GY.SZ.K.-ban és a Bartakovics K.H.-ban! További infó: ethnofil.hu. Az Ethnofil új Facebook oldala: itt.

Slash ft. Myles Kennedy: Made in Stoke 24/7/11

írta: Trinity, 2011. november 20. vasárnap

Megjelent Slash dupla koncertlemeze bónusz DVD-vel Made in Stoke 24/7/11 címmel, ami egyrészt jelzi, hogy szülinapja után egy nappal készült, másrészt gyermekkora helyszínén, Stoke-on-Trent-ben (a Victoria Hall-ban), ahol majdnem szobrot is emeltek neki tavaly, s ahogy múltkor belinkeltem, streamingelve meghallgatható volt, játszott szólólemezéről, de Guns N’ Roses, Velvet Revolver és Slash’s Snakepit korszakából is, kritika és tracklista a Lemezdarálón: itt. Az énekes pedig másik nagy kedvencem Myles Kennedy, nézzük csak:

Akarod, hogy fülön csípjenek? Ethnofil lemezbemutató Egerben!

írta: Trinity, 2011. november 15. kedd

Sodrós. Lassulós, meg tekerős is. Akár ez is eszedbe juthat, amikor az EthnofilFülön csíp” albumát hallgatod. Műfaji korlátok itt nincsenek. Ha azt mondod világzene, azt mondjuk népzene, ha azt mondod népzene,azt mondjuk, nu-dzsessz, ha azt mondod nu-dzsessz, azt mondjuk modern zene, ha azt mondod modern zene, azt mondjuk, hogy igyunk meg egy sört a progresszív zene egészségére! Az Ethnofil szeretettel meghív lemezbemutató koncertjére 2011.12.09-én 20:00-tól Egerbe, a Bartakovics Béla Közöségi Házba. Belépő: 500Ft. Jegyek elővételben kaphatóak a Forrás GY.SZ.K.-ban és a Bartakovics K.H.-ban! További infó: ethnofil.hu

Az Ethnofil új Facebook oldala: itt

Bevallható, hogy imádom az Ethnofilt, nagyon vártam már a demo felvételek után, hogy megjelenjen nagylemezük. Két éve még nagy sikerű Tüzesvízbeli adventtáji koncertjükön mondták, hogy egyelőre pár számuk van, s a népes rajongótábor “vissza-vissza” követelésére újra elő tudják adni ugyanezt :) Azóta szerencsére bővült a repertoár s megjelent végre Fülön csíp (2011) címmel nagylemezük. Emlékeim szerint a 12 szám mindegyike felcsendült már koncertjeiken, a legkorábbi slágerüktől a Rózsaszín párduc motívumait felcsendítő Párduc az útontól, a Reggényes reggae dallamain, Okos Viola vendégéneklésével kiegészített Ha te tudnád és Három piros ismerős sorain, a Mahala fülbemászó ritmusain át, a Részeg legényig. Minden egyes szám népzenei alapokon nyugszik, hiszen ez a vezérlő motívumuk, a népzenét népszerűsíteni a fiatalok között, és ezt maximálisan megoldják, ahogy hagyományőrző szakkörünkön is tapasztalhattuk, kicsi-nagy mind táncolt vagy épp járt a lába a zenére. S erre a népzenei alapra rakódnak a jazz, reggae és egyéb műfajok, melyeknek fúziója csodamód illeszkedik Eger legjobb világzenét alkotó társaságához. Azt szeretem, hogy egészséges módon vegyítik a különféle műfajokat, de úgy, hogy mozdul a láb. Isteni váltások, improvizálások, fantáziadús, tehetséges játék, s ami leginkább szimpatikus: megmaradnak szerény, de annál lelkesebb és tehetségesebb zenészeknek.

Tracklista:

1. Reggényes/(Corn-Stalk Reggae
2. Részeg legény 1./(Drunken Lad 1)
3. Részeg legény 2./(Drunken Lad 2)
4. Balkán taxi/(Balkan Taxi)
5. Ha te tudnád/(If You Knew What I Know)
6. Slowdown/(Slowdown)
7. Mahala/(Mahala)
8. Elment a két lány/(Flower Or Weed)
9. Párduc az úton/(Panther On The Road)
10. L-A-T-I-N/(Latin)
11. Három piros/(Three Kerchieves)
12. Rozmár-ing/(Rosmary)

A lemez meghallgatható egy ideig a zenekar honlapján, Facebook oldalukon és itt. Zenei könyvtárunk kapott egy CD-t ajándékba, köszönjük! A lemez megrendelhető honlapjukról! Tiszta szívvel ajánlom nektek lemezbemutató koncertjüket, ahol mindezt élőben is meghallgathatjátok egy csomó meglepetéssel együtt!

A lemezbemutató Facebook eseménye: itt

Krízis: Nincs lehetetlen

írta: Holló Miklós, 2011. november 14. hétfő

A Krízis újra támad: ismét Egerbe látogat a hétvégén az 1988-ban Nagykátán alakult metal csapat. Az öttagú klasszikus rockbandát az év végi koncert-trilógia első állomásán 2011. november 19-én (szombaton) 20.00 órai kezdettel, a Sorompóban láthatja a közönség. Lassan véget ér az esztendő, a hideg estéken az emberek valami lélekmelegítőre vágynak. A zord időre kőkemény érzelmeket ajánlhatunk, zenében. A forró hangulatról ezúttal a Krízis együttes gondoskodik.
Négy albummal és rengeteg fellépéssel a hátuk mögött, ma is töretlenül tépik a húrokat a fiúk. Az év végi hajszában még háromszor lépnek színpadra. Elsőként itt Egerben mutatják meg, hogy milyen a metal 2011-ben. A zenekar új dalt is ígér a bulikra, nem fog csalódni, aki az előző egri koncerten is ott volt. Ismerkedjünk meg tavasszal megjelent új albumukkal!

Pesszimista asztronauták dühös jövőképe, avagy a válság hatása a tudatra

Különös dolog egy végtelen hosszú turné után a Marson landolni és feszes ritmusok kíséretében beleüvölteni a semmibe, hogy a sorsáért mindenki maga felel. A Krízis számára nincs lehetetlen, a vörös bolygón, – bár zord körülmények között – jól áll a kézben a gitár. A Nincs lehetetlen (2011) CD-ről sugárzik a világot, s az emberi viszonyokat ostorozó életérzés, hiszen az életben semmi sem az, aminek látszik, korunkban mindenki ördögöt játszik. A gonosz valóságra lövöldöző szövegeket egy-egy jól elhelyezett, ízletes gitárszóló támogatja meg. Az ötletes megoldásokkal tarkított zene keményen a szöveg alá dolgozik. Néhány perc riffjei kicsit a Metallicát és a Black Sabbathot idézik.
A kimunkált muzsika ellenére a Krízis nem a válság befejezését jött hirdetni, komor világot fest a jelenről, múltról, jövőről. A Nincs lehetetlen lemez egyik legnagyobb erénye, hogy lendületes módon reflektál a világra, megpróbálja a maga helyét kivívni a jelen zenei szcénában, ami valljuk be, szinte lehetetlen. Ám a 2011 tavaszán megjelent album hallatán rögtön kiderül, hogy a Stósz László – ének, Kovács Szabolcs – gitár, Nagy Tamás – gitár, Gyeniss György – basszusgitár, Kürti Krisztián – dob összeállítású csapat ma is a klasszikus metálzene egyik legelkötelezettebb képviselője hazánkban.
A dalokat végighallgatva kitűnik, hogy a kőkemény alkotóerő öt pesszimista asztronauta dühét sugallja. A szellemi program az egyén sorsát, (kozmikus) magárahagyottságát elemzi, a hajtóerőt, ami mögött talán az elveszett hitet a földtől távol kell keresni. Mindenesetre meglehetősen sötét korrajz a földi életről, az emberi viszonyokról, ami szinte már a marsbéli felszínhez hasonlatos. Nem is véletlen a borító kozmikus utalása, hisz a világunk a dalok tanúsága szerint élhetetlen, hazug, ezért “mennem kell, mert senki nincs aki megértene”. Az élet küzdelem, semmi sem az, aminek látszik ám a Krízis vallja, hogy csak rajtad áll, hogy mivé lesz az életed. Az ember senki másra nem számíthat. A lemez harmadik száma már egy “Álom”, méghozzá a hazai rocktörténelem kiaknázatlan területéről bátran merítve. Az Edda szám a koncerteken is nagy kedvenc, ügyesen átszabott nóta.
A kézbe vehető CD formátum kapcsán mindenképpen meg kell említeni a lemezborítót. Manapság, a meglehetősen körülményes lemezkiadási helyzetben dicséretes, hogy a borítóra is adnak a zenekarok. Kétségtelen, hogy nem mindegy milyen csomagolásban kerül a fogyasztó kezébe a zene. A Krízis ebben nagyon jól áll, megkapó az űrben lebegő szkafander sisakján tükröződő vörös bolygó érzete. A srácok űrruhában feszítenek, és a szellemes asztronauták számára a dalok szövege is nagyon fontos, hiszen ezeket is tartalmazza a füzet, nagyon kellemes dizájnnal.
A Krízis honlapja szerint a közel 25 éves rock-metál zenekar 2006-os újjáalakulásával egy ütőképes, stabil felállás jött létre – amit az új lemez mindenképpen igazol. A Krízis egyike a nyolcvanas években elindult metál hagyomány folytatóinak, ugyanakkor a jelenre és előre is tekint. Az alapító, énekes frontember Stósz László a nehézségek ellenére töretlen hittel kormányozta zenekarát az elmúlt két évtizedben.

A fájl-letöltések korában, az internetes őrületben az is lehet, hogy az utolsó lemezek egyikét tartom a kezemben. Már a baráti körök tagjai is kezdenek leszokni arról, hogy elkészült albumuk egy példányát jó minőségű CD formájában kulturált megjelenéssel a kezembe adják. A CD immár kezd kimenni a divatból, ami a letöltésekkel, üzleti koncepcióval, a megváltozott technikával magyarázható. Na de azért laptopon közel sem olyan jó zenét hallgatni mint egy hi-fi cuccon. Maga a zene is olyan, ami szétfeszíti az elektronika kereteit. A Krízis is sokkal jobban szól egy jó lejátszón….

Kiscsillag: Olajoshordó

írta: Trinity, 2011. október 27. csütörtök

Több oldalról is nagy a nyomás, hogy beszerezzük a november 4-én megjelenő új Kiscsillag lemezt, melynek címe Néniket a bácsiknak, bitang szerint inkább fordítva (Tüntetés a nőkért 1.) :-) Megvesszük mindenképp, addig itt az album egyik dalához készült videoklip az Olajoshordó, mely egy gyermekeket segítő karitatív program, a Zenével a gyermekekért keretében íródott. Az Olajoshordóval a zenekar a Bátor Tábor Alapítvány munkájára szeretné felhívni a figyelmet.

(via Zsiri)

Nirvana: Smells Like Teen Spirit

írta: Trinity, 2011. szeptember 24. szombat

20 éve jelent meg a Nirvana zenekar Nevermind című korszakalkotó albuma. Az évforduló tiszteletére az Universal kiadó több verzióban újra kiadja, eredeti tracklisttel digitálisan újrakeverve,  2 CD-s deluxe, valamint 4 CD+DVD super delux változatban, amelyet poszter, képeslap, könyv is kísér, s megjelenik a lemezzel egyidőben a Live at Paramount c. DVD/Blu-Ray.

2Cellos: Welcome to the Jungle

írta: Trinity, 2011. augusztus 06. szombat

A két horvát csellista Stjepan Hauser és Luka Sulic alkotta duó, a 2Cellos nevezetű formáció Michael Jackson feldolgozását már hallhattátok, a Sony Masterworks lehetőséget adott nekik egy teljes lemez kiadására, mely meglepő módon 2Cellos címmel jelent meg, az alábbi feldolgozásokkal:
1. “Where The Streets Have No Name” (U2)
2. “Misirlou (Theme From Pulp Fiction)” (Dick Dale)
3. “Use Somebody” (Kings of Leon)
4. “Smooth Criminal” (Michael Jackson)
5. “Fragile” (Sting)
6. “The Resistance” (Muse)
7. “Hurt” (Trent Reznor – Nine Inch Nails)
8. “Welcome to the Jungle” (Guns N’ Roses)
9. “Human Nature” (Michael Jackson)
10. “Viva La Vida” (Coldplay)
11. “Smells Like Teen Spirit” (Nirvana)
12. “With or Without You” (U2)
13. “Fields of Gold” (iTunes bonus track) (Sting)

Nézzük mit is kezdenek a Welcome to the Jungle-lal:

(via Rock Station)

2012 © Hangtárnok| Házigazda: KLOG.hu . Szerkesztő: Zsoldos Marianna (Trinity). Motor: WordPress 3.3.1 | Bejegyzések (RSS) Hozzászólások (RSS)