Header image alt text

Hangtárnok

Az R33 és az A38 tehetségkutatóján is döntős, dunaújvárosi BeatKOHO élő hiphop zenekar első albumán vendégeskednek a Nemjuci és az Óperentzia hangjai. A lemez ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról.

A Fújd ki! című album a zenekar elmúlt 2 évnyi munkájának eredménye. Élő koncertprogramjuk 2012-re állt össze, a most megjelent album ingyenesen letölthető a beatkoho.hu-ról. Az R33 Tehetségkutatón 250 jelentkezőből a 2. helyen végeztek, a verseny során Varga Zsuzsa, Máté Szabi (Secta Chameleon), Keleti András (Colorstar) és Németh Juci szakmai ajánlásai alapján alakultak tovább, így vált a zenekar részévé Joe mellett a második MC, Back, és az élő hiphop megjelenést hitelesebbé tevő scratch DJ, így lett végül 6 tagú a zenekar. Németh Juci a zsűrizés közben ajánlotta fel, hogy felvenne a zenekarral egy közös számot, így készült el a Kicsit mindenkié, amely megtalálható a lemezen. Az album is az R33 Stúdióban készült, a felvételek során vettek fel 3 számhoz vokált az Óperentzia zenekar énekesnőjével, a szintén dunaújvárosi születésű Dimanovski Natival.

Az A38 Talentométer versenyen 565 jelentkezőből már a hatfős felállással jutottak a 12 döntős zenekar közé, ahol László M. Miksa zsűrizte (LB27) a bandát, erről számos A38 koncertvideó található a hiphop formáció honlapján és YouTube csatornáján. Nyereményüknek megfelelően várhatóan még 2012-ben az A38 hajón egy neves külföldi hiphop előadó előtt léphetnek fel legközelebb.

Az MR2 Petőfi RádióVadonat” című műsora a lemezről már játszotta a Fújd ki! és az Ez az én földem című felvételeket, a csapat 2011-ben a hiphopot a Zhe Band útján szintén élő zenével támogató Hősökkel lépett fel közösen, miután a Hősök egyik producere Mr. Joeker is Dunaújvárosban alkot, az albumon található Édesanya című dal az ő zenei alapjaiból készült, valamint egy átdolgozással járult hozzá a hanganyaghoz.

A BeatKOHO azért alakult, hogy élő hiphopot adjon elő, élő basszussal, élő dobbal, így amolyan “what you hear is what you get” elven ugyanaz szólal meg a koncerten, mint az albumon, azzal az üzenettel az immár 30 éves hiphop műfaj és az elektronikus zenék képviselőjeként, hogy a hiphop előadó is ZENÉSZ. A fellépéseket az albumhoz hű soundon kívül kivetített HD vizuálok erősítik. A zenekar az acélvárosi eredet mellett valódi kohóként olvasztja össze a műfajokat, a dobos rock múlttal, a basszusgitáros blues és reggae háttérrel, a DJ hiphop gyökerekkel, a billentyűs/zeneszerző pedig jazz, downtempo és house előélettel rendelkezik, céljuk nem feltétlenül az underground hiphop közönség elérése, hanem élő zenekarként a fesztivál- és koncertlátogató közönség számára a hiphop műfaj képviselete emészthető formában.

A lemez elkészült, most már visszavonhatatlanul a tiétek is, azaz ahogy a Jucival közös szám mondja, Kicsit mindenkié (aki klip formájában szeretné látni, lájk: ide)

(via nosferato / B-oldal)

Videódhoz vagy más alkotásodhoz keresel aláfestő vagy kísérőzenét? Nem esik jól, ha a YouTube törli a hangot a videódról szerzői jogok miatt? Erre egyik megoldás az ún. Royalty Free Music, ami azt jelenti, hogy nem kell jogdíjat fizetni minden alkalommal, amikor használod az adott zenét. De a jogdíjmentes zene nem mindig jelenti azt, hogy ingyenesen letöltheted, de két ilyen oldalt kiemelnék. Az egyik ilyen az Audionautix, mely Jason Shaw hangmérnök által alkotott zenéket tartalmaz Film/zenekar, Rock/pop/blues, Akusztikus, Tech/urban/dance műfajokban, kattints a kategóriákra, bal egérrel kattintva meghallgathatod a hangulatos számokat, jobb egér/mentés másként le is töltheted. A számok az ún. Creative Commons license 3.0 alatt állnak. A másik a YouTube kedvenc, Kevin MacLeod oldala az Incompetech, ahol használhatom CC licence alatt a számokat, de azért megérdemel mindkét alkotó némi anyagi támogatást, a “Donate” gombra kattintva tehetjük ezt meg.

Egy kis nyári hangulat:

Két oldalra is felhívja az elektronikus zene kedvelőinek figyelmét a Techline. A PumpYouUp oldalon 4 kategóriára osztva (tavasz, új év, ősz, tél) böngészhetünk a legálisan mp3 formátumban letölthető dubstep, techno, trance, house számok között. Katt az évszakra, majd meghallgathatjuk, illetve le is tölthetjük és lejátszólistába is rendezhetjük a számokat (tovább: Techline)

A másik oldal a Vibin, ahol műfajok, DJ-k, előadók, fesztiválok, városok alapján csoportosították a zenéket. Válasszunk kategóriát, már indul is a lejátszás, itt is összeállíthatunk lejátszólistát s új számokat is felfedezhetünk (tovább: Techline)

(via Techline by wildgica)

Az Óriás a tavaly ősszel megjelent Példák Hullámokra c. nagylemeze után új dalokkal jelentkezik. A Gondalapos névre keresztelt EP 5 új dalt tartalmaz és november 28-án jelent meg digitális formában. Az anyag producere az a Takács Zoltán Jappán, aki amellett, hogy a Heaven Street Seven billentyűse, olyan lemezeket jegyez zenei rendezőként, mint a Tudományosfantasztikuspop a Supernemtől, vagy a 30Y Városember c. korongja. Jappán mellett segédproducerként dolgozott az EP-n Varga Ádám, a 30Y basszusgitárosa. Az album gerincét 3 tavasszal írt dal adja, amit a zenekar egy felhőtlen áprilisi hét során demózott fel a Békésszentandrás melletti Gondalaposon. Az intenzív nyári szezon után született 2 további dal, amelyek közül az egyikben a Supernemes Papp Szabolcs is énekel.

“Nagyon gördülékenyen ment a munka Japival és Ádival, dögös, néhol igen merész köntöst kaptak az új dalok. A Gondalapossal tovább feszegettük a saját határainkat: habár csak 5 dalt tartalmaz, mégis egy jó ívet bejáró, néhol kellemes vagy épp’ kellemetlen szélsőségeket érintő anyag lett.” – fogalmazott a gitáros-énekes Egyedi Péter.

Minden fontos részletet összefoglal az alábbi beharangozó videó: itt

A Gondalapos ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról: www.oriasbudapest.hu

A megjelenés napjára az Óriás egy rendkívüli videoklip-bemutatóval is készült, még pedig az új EP-hez egy rendkívüli ötlet alapján egyből 2 videoklipet forgatott, s ráadásul a két video szervesen összefonódik, a két klip egy képernyőn is megjelenítődik:

 

A videók:
Erősebben Szorítsd:
Mindenki Írja:
A két klip egy képernyőn:

A lemezbemutató koncert december 2-án az R33 nagytermében lesz.
www.facebook.com/oriasorias

(via Egyedi Péter)

Két év után ingyenes albumot adott ki az újra héttagú Erik Sumo Band, Tövisházi Ambrus csavaros popzenét játszó válogatott csapata. A zenekarhoz állandó vendégük, Kiss Erzsi mellé egy kiváló énekes-gitáros, Császári Gergő társult be ősszel. Az Ice Tower című harmadik, barkács-erotikus stúdióalbum a zenekar életének legdallamosabb és egyben leginkább kísérletező anyaga. A 10 vadonatúj színes-szagos számból és egy instrumentális átdolgozásból álló 39 perces lemez szép, tömény, ronda, angol, eszkimó, magyar, véres, vidám, öngyilkos, csúszós, boldog, szerelmes és sötét.

Forrás és letöltés: eriksumo.hu

Tango Underground: Reklamáció nincs

Posted by Trinity on 2011. augusztus 06. szombat
Posted in EgerIngyenes  | Címkék:, , , , , , | Még nincs hozzászólás, légy te az első!

Reklamáció nincs címmel jelent meg az egri hardcore csapat a Tango Underground negyedik lemeze, mely ingyenesen letölthető innen. A “Free download” gombra kattintva kiválaszthatod, hogy milyen formátumban (mp3, FLAC stb.) szeretnéd letölteni a lemezt, a letöltött csomag a 11 szám mellett egy kis bónusz anyagot is tartalmaz. CD verzió is készült, amit megvehetsz, megrendelhetsz 1500 forintért, támogatva ezzel a zenekart.

A hip-hop története

Posted by Trinity on 2011. március 01. kedd
Posted in Az olvasóink ajánljákIngyenes  | Címkék:, , , , | Még nincs hozzászólás, légy te az első!

A The Rub közreadta 2000 és 2009 közötti hip-hop történeti sorozatát, a mixek Cosmo, Ayres, és DJ Eleven szerkesztésében évenkénti bontásban tölthetők le (az évenkénti összeállítások címére jobb egér/mentés másként, a “More” után a számlista): http://www.itstherub.com

(via dani)