Nincs szebb egy hosszúhajú headbangelő csellistánál a világon, talán csak kettő! Először jártam a debreceni Campus Fesztiválon, és azért mentem, hogy lássam a szép, hosszúhajú finn csellista fiúkat, az Apocalypticát. Emlékezetes marad, többek között azért is, mert először vezettem autópályán, elég jól ment, csak a felhajtót tévesztettem el

Nagyon kellemes helyszínen, a Nagyerdő közepén, a Stadionban és körülötte rendezték meg a Campus fesztivált, a kanyarban már messzire látszott a biciklimegőrző, jópofán még a kerítésen is szószerint csüggtek a bicajok. Jobb oldalon, rövid töprengés után értelmeztük a pénztárakat, majd a megfelelőnél karszalagra cseréltem az előre megváltott jegyemet, chetak kinevetett, hogy vajon arra számítottam, hogy megtelik az erdő? Én biztonsági játékos vagyok, ha már elindulok a hosszú útra, jobb érzés, ha meg van a jegyem. A bejáratnál a Devils Motoros Klub felelt a beengedésért és a biztonságért, egyfajta altamonti fílinget adva az eseménynek. Azon filózgattunk ki jobb ha motoz, nő vagy férfi, én arra jutottam, hogy nő, mivel ez mégsem nőgyógyászat Az út két oldalán sátrak, mint a búcsúban, ékszerek, ruhák, majd elképesztő választékban ételesek, italosok, csak legyen az embernek pénze. A szórakozásról a vízipisztolytól kezdve a kerékpárbemutatón át, a csocsóig egy csomó minden gondoskodott. Volt pl. Európai nyelvek utcája is, és lehetett üzenni anyunak. Ugyanígy a zenében is, számos helyszínen a műfajok tömkelege szolgálta ki a fesztiválozók ízlését. A nagyszínpadon érkeztünkkor épp az Irie Maffia ringatta a közönséget, jó volt látni Senát. Bepillantottam a progresszív rockot játszó Grand Mexican Warlock műsorára, akikre Judit hívta fel a figyelmem, ránéztünk a Szegre, később a Depresszióra, de előtte jókat nevettünk a Dumaszínházasokon. Közeledett a fénypont. Időben jó helyet foglaltunk a lassan zsúfolásig megtelő nagyszínpad előtt. Pici várakozás után elindult intróként a Hallelujah, nem tudom, de nekem egyáltalán nem illett ide.

Majd villódzó kék színekkel a mutatós színpadra robbant az Apocalyptica. A jelenlegi tagok közül a három csellista komolyzenei tanulmányokat is folytatott a helsinki Sibelius Akadémián, a szőke Eicca Toppinen, a rövidhajú, de dögös Paavo Lötjönen, a fekete démoni, fehér inges pirosnyakkendős Perttu Kivilaakso, valamint a dobos Mikko Sirén. A színpaddíszlet és persze a turné az utolsó nagylemezüket a 7th Symphonyt volt hivatva népszerűsíteni. Jó pár szám el is hangzott a lemezről, mindjárt az első szám a 2010 volt, a többi szám sorrendjére már nem emlékszem.

Nagyon jót tett a zenekarnak, hogy egyre több számban énekest is hallhatunk, a turnén Tipe Johnson tölti be ezt a posztot, aki 2009-ben találkozott a dobossal valamilyen AC/DC tribute koncerten, s azóta énekel velük a turnékon, korábban a Leningrad Cowboys énekese is volt, jó arc nagyon. Többek között az I’m Not Jesus, a Not Strong Enough c. számokat tolmácsolta.

Itt tenném hozzá, hogy elég pocsék volt a hangosítás, néha alig hallatszott az ének, de ami zavaróbb, hogy néha a gordonkajátékot sem élvezhettük igazán a tompaság miatt, valahogy nem tudott kiteljesedni a hangzása. Pedig hát ez lenne a lényeg, hogy egy klasszikus hangszer is tud olyat ütni a metálban, mint pl. a gitár.

Hallhattuk Perttu gyönyörű szólószámát és természetesen nem maradhattak ki a Metallica átiratok sem, azért is gondolom, hogy kívántatja az énekest a zenéjük, mert a közönség és a fiúk is a színpadon végigénekelték a Master of Puppets-et, valamint az elsötétülő színpadon a három megvilágított széken áhítatosan játszó csellistákat a közönség éneke kísérte a Nothing Else Matters-ben, felemelő pillanat volt.

A közönséghez a számok közben mindhárom csellista felváltva beszélt, úgy érzem ők is jól érezték magukat. Nem túlzok, naponta nézegetek róluk fotókat, s annyira megigéző volt pár méterről látni és hallani őket. A ráadásban újra a színpadra lépett Tipe Johnsonnal énekeltük az I Don’t Care-t és a legnagyobb kedvencem a Grieg átirat a The Hall of The Mountain King örömódás intróval.

A meghajlásnál a dobverő bekerült a közönséghez, kíváncsi voltam, hogy a vonót bedobják-e, nyilván nem Szómiszó: Apocalypticára bárhol vevő vagyok újra Magyarországon, s ha lesz húzónév jövőre, a Campusra is, de több napra, mert jó!

Fotók: itt.