30 éve hunyt el Szabó Gábor, világhírű jazz-gitárosunk, zeneszerzőnk, akinek életműve jórészt ismeretlen Magyarországon. Ennek egyik oka, hogy disszidált, a szokásos magyar sorsként hiába tartja még Santana is a mesterének, itthon agyonhallgatták. Pedig többször járt Magyarországon. 1974-es látogatásának apropóján rögzítették s meg is jelentették a Gabor Szabo in Budapest című albumot, mely kölcsönözhető gyűjteményünkből. Ezt szeretném figyelmetekbe ajánlani. Erről így ír Jávorszky Béla Szilárd:

“Szabó Gábor 1956-ban, húszévesen fiatal, tehetséges, ambiciózus muzsikusként hagyta el Budapestet, s tizennyolc évvel később, 1974 nyarán a világ egyik legjobban jegyzett jazzgitárosaként jött haza. Ez volt első magyarországi vizitje, melynek során hazai muzsikusokkal több alkalommal örömzenélt, s ezek egyikét a Magyar Televízió is rögzítette. E dokumentumértékű felvétel most, harmincöt évvel később a Moiras kiadó gondozásában, limitált példányban, hagyományos vinyllemezen és CD-én végre mindenki számára elérhetővé vált. Szabó Gábor mindössze három alkalommal jött haza Magyarországra, e nevezetes 1974-es látogatás után 1978 tavaszán, majd utoljára 1981 nyarán, s bár ekkor úgy tervezte, végleg hazatelepedik, már súlyos beteg volt, s 1982 februárjában a László kórházban meghalt. Viszont mindhárom alkalommal játszott itthoni zenészekkel, és e közös örömzenélések után minden alkalommal maradt változó minőségű és hosszúságú televíziós felvétel. Melyek közül kétségkívül az első, 1974-es a legemlékezetesebb, zeneileg a legérdekesebb, mégha érződik is rajta a formáció összeszokottságánál, összecsiszolódásának hiánya.

A visszaemlékezések szerint Pege Aladár volt az, aki miután hírét vette, hogy a hazai jazzéletben legendaként emlegetett, a nagyközönség számára viszont szinte teljesen ismeretlen Szabó Gábor hazalátogat, felhívta Módost Pétert, a Magyar Televízió szerkesztőjét, hogy lenne-e kedve ebből az alkalomból tévéfelvételt készíteni vele. Módos saját bevallása szerint elsőre nem is tudta pontosan, kiről áradozik neki Pege a telefonban, hallotta már ugyan az akkori politikai terminussal disszidensnek bélyegzett gitáros nevét, olvasott is róla Gonda János 1965-ben megjelent Jazz című könyvében néhány sort, derengett valami arról, hogy Chico Hamilton, illetve Charles Lloyd zenekarának gitárosaként komoly hírnévre tett szerte a világban, de addig egyetlen felvételt sem hallott még tőle. Mégis bólintott az ötletre, megérezte a benne a lehetőséget, találkozott Szabóval, majd együtt kezdték el járni a budapesti klubokat, hogy a tervezett televíziós showhoz megtalálják a megfelelő muzsikuspartnereket. Szabó Gábor augusztus első felében kétszer is fellépett a korszak kísérletező kedvű, új utakon elinduló jazzformációinak egyikével, az Interbrasszal. A főként fiatal jazztanszakosokból álló csapat Marczibányi téri klubja rendre telt házat vonzott és – a Mini Bem rakparti klubja mellett – az igényes rock- és jazzkedvelők elsőszámú találkozóhelye lett. A közönség és a muzsikusok sajátos szimbiózisa volt ez akkoriban: szinte együtt tanulták az akkori tömegkommunikációban gyakorlatilag ismeretlen műfajt. Dés Lászlóék például Szigeti Péter Erkel utcai lakásába jártak fel minden héten. Hallgatták az ismerősökön vagy ismerősök ismerősein keresztül megszerzett, vagy egyesek által az amerikai nagykövetség könyvtárából kilopott lemezeket, másolták azokat át szalagokra.

Ebben a környezetben bukkant fel hát először Szabó Gábor, majd szeptemberben még a hegedűs/brácsás Deseő Csaba két, jam session-jellegű estjén is fellépett a Petőfi Sándor utcai Építők Klubjában. A Módos által megszervezett televíziós show végül a Magyar Rádió 8-as stúdiójában 1974. szeptember 14-én tartott örömzenélésben öltött testet. E különleges alkalmon Szabó partnerei a következők voltak: Kovács Kati (ének), Másik János (elektromos zongora), Pege Aladár (bőgő, basszusgitár), Kőszegi Imre (dob) és Deli István (konga).
Részben Szabó saját repertoárdarabjaiból (Thirteen, Magical Connection, Sombrero Sam, Fly Me To The Moon), részben hazai és nemzetközi popslágerekből (Eső és én – LGT, My Love – Wings) válogattak, amelyeket aztán szabadon improvizálgatva adtak elő. A több órán keresztül zajló örömzenélésből mintegy másfél órányit képben és hangban is rögzítettek, ebből válogatták ki azt a körülbelül ötven percnyi anyagot, amelyet – megtoldva az egykori Intercontinental tetején készített rövid interjúval – „Jazzpódium ’74 – Szabó Gábor (USA)” – címmel 1975 májusában és augusztusában két részben leadott a Magyar Televízió. S bár ötletként többször felvetődött, ez a felvétel sem akkor, sem később nem vált hanghordozón elérhetővé. Most viszont végre mindenkinek lehetősége nyílik rá, hogy szembesüljön a legendával. Hogy valóban olyan izgalmas, egyedi és megismételhetetlen volt-e ez az 1974-es örömzenélés, mint amilyenné a múlt szépítette? Hogy valóban olyan invenciózusan játszott-e Szabó Gábor ekkor, mint ahogy az a muzsikustársak és a tévénézők emlékezetében él? Mert a felvételeket ma meghallgatva azt kell mondani: csak részben. Valóban vannak itt remek együttjátékok, hangszeres megoldások, izgalmas párbeszédek, de ugyanúgy vannak benne üresjáratok, pózolások, mellébeszélések. Ennél azonban nagyságrendekkel fontosabb, hogy ez az album egyáltalán megjelent. Méghozzá tényleg impozáns, poszterként is kihajtható formában. S mind a magyar jazztörténelem, mint Szabó Gábor életműve szempontjából kétségkívül dokumentumértékű anyag.” (forrás: Jávorszky Béla Szilárd: Szabó Gábor 1974-es vizitje)

Tracklista:

1. Magical Connection (John Sebastian)
2. My Foolish Heart (V. Young/N. Washington) / Fly Me To The Moon (Bart Howard)
3. Az eső és én (Somló Tamás – Adamis Anna)
4. Sombrero Sam (Charles Lloyd)
5. Django (John Lewis)
6. Thirteen (Szabó Gábor)
7. My Love (Paul és Linda McCartney)
8. Reinhardt (Wolfgang Melz)

A Fonoujpest – a FSzEK újpesti zenetára hívta fel figyelmünket Tomanek két részes válogatására: In memoriam Gábor Szabó, part one, part two. Nagyon finom.