Minden reggel úgy kezdünk, hogy elpakoljuk az előző nap visszahozott dokumentumokat, van ilyen nagyon praktikus gurulós kocsink, ami napközben arra is jó, hogy böngészgethessetek a mások által visszahozott CD-kből, könyvekből, kottákból, DVD-kből. Megfigyelhető (egyébként én is így vagyok vele), hogy ha nem konkrét dolgot keresnek, akkor szívesen kölcsönöznek a mások által kipróbált dokumentumokból.
Nálunk a CD-k, DVD-k elhelyezése hely hiányában emelkedő számsorrendben (elegánsabban: numerus currens) történik, ha jön egy új CD, akkor megkapja a soron következő számot, így pakoljuk a polcra, a visszakeresés a katalógus, a nyomtatott és online CD-, ill. DVD-listák alapján történik, amit folyamatosan frissítünk, hogy naprakész legyen. Az Olvasóink vagy épp az ország, világ másik táján élők kényelmesen, otthonról online megtekinthetik, böngészgethetik, hogy mi van meg (van néhány CD, DVD, ami csak nekünk van meg az országban). Ha olyan dokumentumot keresnétek, ami nincs nekünk, a könyvtárközi kölcsönzés segítségével helybe hozatjuk. Szívesen segítünk abban is, hogy utána nézünk, valamelyik elektronikus könyvtárban nincs-e ott a keresett könyv.
Ezen a héten a könyvtárosok hete van, a Könyvtárosházán olvashattok róla: itt. Mindennap teszek fel egy fotót ide, a Twitter oldalunkra, a Tumblr oldalunkra, sőt a Facebookra is, hogy mit csinálunk mi könyvtárosok éppen aznap. A Facebookon láthattátok, hogy egy Beatlest kiállítást állítottunk össze dokumentumainkból, mivel 1969. január 30-án lépett fel utoljára a Beatles Londonban az Apple székház tetején. Ezt a poszterezést pedig most kezdtük el, előfizetünk évek óta a Rockinform magazinra, aminek nemcsak CD melléklete, hanem poszter mellékletei is vannak, kitaláltuk, hogy ezeket a posztereket folyamatosan kirakjuk a kiállító tábláinkra, ma kiraktuk az elsőket, jó nem?
Kis híján ő lett a Led Zeppelin énekese, csak irigy menedzserén múlott, hogy mégsem. A Kis Arcokból Sunnyogó lett, de a koncerttermeket és a lemezjátszók hangszóróit majd szétvetette a hangja. Szörnyű halállal halt 44 évesen, és még mindig csak 65 éves lenne Steve Marriott, a brit rock egyik nagy „üvöltője”.
Stephen Peter Marriott 1947. január 30-án született Londonban, koraszülött volt, alig több mint két kilóval jött a világra – később sem lett túl nagy, mindössze 160 cm-re nőtt – valószínűleg ezzel függött össze gyerekkori hiperaktivitása. Szerencsére jóra használta, korán kiderült énekesi tehetsége, közben gitározni tanult, sőt, 13 évesen egy éven át játszotta a londoni West End New Theater-jében az Oliver! című musicalben Artful Dodger szerepét. (Érdekes, hogy ugyanezt a szerepet játszotta egy időben Phil Collins is, aki ugyancsak január 30-án született, csak négy évvel később, mint Steve). Mindössze 16 éves volt, amikor szerződtette őt a Decca lemezcég, és felvételeket is készített a The Moments nevű együttessel.
Az igazi nagy dobás azonban 1964-ben következett be, amikor hozzá hasonló „törpékkel”, Ronnie Lane-basszusgitárossal, Kenney Jones dobossal, majd Ian McLagan billentyűssel megalakította a Small Faces-t.
Hamarosan új kedvenccel gyarapodtak a londoni „modok” a The Who és a The Kinks mellett, a Small Faces agresszív, mégis dallamos zenéjével. Ráadásul kaptak egy nem kevésbé kemény menedzsert, Don Ardent, akit Londonban csak „a pop Al Caponéja” néven emlegettek. Arden a fiúk öltözködésére is nagy figyelmet keltett, hogy a modok divatikonjai legyenek. A lényeg persze a zene volt, és egymás után születtek a nagy Small Faces-slágerek, a “Sha-La-La-La-Lee, az All or Nothing, talán legismertebb daluk, amelyet Chris Farlowe is sikerre vitt, a Here Comes The Nice, az Itchycoo Park, a Tin Soldier és a Lazy Sunday. A rythm-and-blues, a brit pop és a pszichedelia remek ötvözetéből született meg 1968-ban legkiemelkedőbb albumuk, az Ogdens’ Nut Gone Flake. Ez volt az utolsó közös munkája a csapatnak, hamarosan szétváltak.
Ekkortájt próbálta megszerezni Steve-et Jimmy Page a „New Yardbirds”-höz, de Ardentól kapott egy üzenetet, mely szerint nem egészséges dolog törött ujjakkal gitározni. Így került a képbe Robert Plant, aki mellesleg Marriott nagy rajongója volt, és amikor a II. Zep-albumon a Whole Lotta Love-ot énekelte, bizony, jócskán merített Steve-nek a You Need Lovin’ című dalának előadói stílusából…
Mindez nem mentette már meg a Small Faces-t, mert 1968 végén Marriott új bandát hozott létre, az előzőnél jóval keményebbet, amely ma már a brit hard-rock egyik gyöngyszemének számít. Ez volt a Humble Pie. (A többiek együtt maradtak The Faces néven, Ronnie Wooddal és Rod Stewarttal, de ez egy másik történet…).
Mi ez a név? Állítólag egy középkorból származó húsos tésztát jelent, de a „to eat humble pie” jelentése „elsunnyogni”, „meghunyászkodni”. Hát éppen ez az, amit Marriott csapata nem tett meg, sőt, a gitáros maga mellé vett egy nem kevésbé kiváló másik gitárnyűvőt, Peter Framptont a The Herd együttesből, hogy még brutálisabban szóljanak, továbbá Greg Ridley basszusgitárost a Spooky Tooth-ból. (Ez a két csapat is megérne egy misét..) Őket egészítette ki az akkor alig 17 éves Jerry Shirley dobos. Első kislemezük, a Natural Born Boogie akár programzenének is tekinthető volt.
Bár a korai Humble Pie-lemezek, az As Safe az Yesterday, a Town and Country (1969) és az erotikus borítójú Humble Pie (1970) még tartalmaztak folk-rockos elemeket is, a banda egyre inkább a hard irányzat felé tendált. Az igazi váltást a Rock On (1971) jelentette, rajta a Stone Cold Fever című HP-alapdallal. E formáció még az ugyanabban az évben kiadott dupla koncertalbummal, a Performance Rockin’ at Fillmore-ral ért a csúcsra. A kritikusok élesen vitatkoznak arról, hogy a Ray Charles-féle I Don’t Need No Doctor-a, vagy Dr. John I Walk On Gilded Splinters közel 25 perces feldolgozása-e a tökéletesebb, és közben az egyik lemezoldalt Muddy Waters Rolling Stone-ja tölti meg…Ekkorra azonban már elmérgesedett a viszony Marriott és a melodikusabb zenét kedvelő Frampton között, és mire az album megjelent, Peter távozott a bandából.
A Humble Pie legnagyobb kasszasikerét ezután érte el a Smokin’ című albummal (1972), rajta a 30 Days In a Hole-lal, amelyen a Colosseumból érkezett Clem Clemson lett a társgitáros (erre szokták mondani, hogy minőségi csere), és olyan vendégek szerepeltek rajta, mint a nagy blues-nevelő Alexis Korner, Stephen Stills, a háttérvokálban pedig a Pink Floyd The Dark Side of The Moonjáról is ismert Doris Troy, valamint Madelaine Bell énekelt).
Egy évvel később az Eat It dupla albumán Steve már azt is megengedte magának, hogy egy teljes oldalt akusztikus felvételeinek szenteljen. Ekkor azonban megjelentek a hanyatlás jelei: Marriott egyre többet ivott és drogozott, felesége elhagyta, a Humble Pie is feloszlott 1975-ben. Ekkor volt egy halvány esélye arra, hogy ő legyen Mick Taylor utóda a Rolling Stones-ban, de a meghallgatás során Jaggerék rájöttek arra, hogy Steve még annyira sem tűrné, hogy másodhegedűs legyen a bandában, mint Taylor…
Marriott életének hátralévő másfél évtizede szomorú történet. Anyagi csődbe jutott, állítólag előfordult, hogy üres üvegek gyűjtéséből tartotta fenn magát, megpróbálta előbb a Small Facest, majd a Humble Pie-t feltámasztani, de egyik „reunion” sem hozott tartósabb sikert. A 80-as évek elejére elege lett a rock-bizniszből, különböző formációkkal, évente 200 bulit is lenyomott különböző klubokban, de igazán soha nem tudott visszatérni a nagy körforgásba. Harmadszor is megnősült, de függőségeitől nem tudott megszabadulni. 1991. április 20-ra virradóra arkesdeni (Essex) házukban érte a halál: égő cigarettával a kezében elaludt, és a hálószoba kigyulladt és mire a tűzoltók megérkeztek, bennégett.
Steveie Ray Vaughan örökségének méltó folytatójára lelt Judit. Kenny Wayne Shepherdamerikai blues-rock gitáros énekes Louisianában születtett 1977-ben, 7 éves korában kezdett gitározni, nem sokkal azután, hogy SRV egyik koncertjén a kontrollhangfalára ültette. 18 évesen megjelent első CD-je (Ledbetter Heights), azóta pályafutása töretlen, több Grammy-díjat is zsebre tett, további részletek róla a Blues Plázán: itt. Sajna foglalt a szíve, Mel Gibson egyik lányát vette feleségül
A múlt héten indítottuk el sorozatunkat Nicolas, a francia Mediamus blog szerkesztőjének ötletéből, hogy különböző zenei műfajokban ismertessük meg és népszerűsítsük egymás zenéjét. Az első rész a kortárs rockzenével foglalkozott: a 3+5 francia rockzenekar és a 3+5 magyar rockzenekar. Következzék a második rész, a progresszív rockzene:
Az Ange egy progresszív rock zenekar Nicolas szűkebb hazájából, a Kelet-Franciaországi Franche-Comté tartományból, melyet 1969-ben alapítottak a Décamps testvérek (Francis és Christian). Kezdetben nagy hatással volt rájuk a Genesis, a King Crimson és a belga énekes-dalszerző Jacques Brel zenéje, zenéjük nagyon színpadias és lírai. Nem kétséges, hogy Ange a legnépszerűbb és leghíresebb francia progresszív rock zenekar. Karizmatikus énekesük, Christian Décamps és a zenekar több generációt lenyűgöz évtizedek óta.
A Magmát Párizsban alapította 1969-ben Christian Vander dobos, aki klasszikus zenei képzést kapott (mélyen lenyűgözte Sztravinszkij Tavaszi áldozata, Orff Carmina Buranája és John Coltrane). A Magma zenéje a rock, modern jazz, klasszikus zene és a kórushangzás egyfajta elegye, misztikus trance ihlette képzeletbeli pogány folklór. Vander kitalált egy fiktív “német-szláv” nyelvet, az ún. Kobaïan-t, amelyen a legtöbb dalszöveget éneklik. Számos megbecsült jazz-zenész is a Magma tagja: Simon Goubert, François Laizeau, Yochk’o Seffer, Didier Lockwood, Jannick Top.
A Gong francia-brit progresszív/pszichedelikus rockzenekar, melyet az ausztrál zenész Daevid Allen alapított, aki a Soft Machine társ-alapítója is egyben. Egy európai turné után nem tért vissza Angliába, Franciaországban maradt és 1967-ben megalapította a zenekart Gilli Smyth, Steve Hillage, Pierre Moerlen és Didier Malherbe társaságában. Zenéjük a pszichedelikus rock és fúziós jazz keveréke. A Gong talán a legismertebb francia progresszív rockzenekar külföldön, melyhez hozzájárul a minőségi zene és a fél tagság angolszász állampolgársága is.
A Heldon nevű progresszív rock zenekart 1974-ben alapította a gitáros Richard Pinhas. A zenekar nevét Norman Spinrad regénye ihlette. Richard Pinhas szakdolgozatát Gilles Deleuze filozófusról írta, aki szintén szenvedélyes sci-fi rajongó volt. Érthető, hogy zenéjüket a sci-fi és filozófia inspirálja, olyanok hangja és gondolatai is megjelennek, mint Gilles Deleuze, Norman Spinrad, Maurice G. Dantec (a lentebbi videóban pl. Gilles Deleuze hangját hallhatjuk). Zenéjükre nagy hatással volt még Robert Fripp, King Crimson, Philip Glass és Brian Eno.
Albert Marcoeur egy bekategorizálhatatlan énekes, nem feltétlenül sorolható a progresszív rockhoz. Ugyanakkor őt nevezik a francia Frank Zappának. Klasszikus zenei képzést kapott, a konzervatóriumban klarinétozni tanult. Zenéjében keveredik a jazz, avantgard rock és klasszikus zene, dalszövegei nagyon szürrealisták és abszurd humorral átitatottak.
Jómagam a Facebook nagyszerű magyar Progressive Rock csoportjában tettem fel a kérdésemet, hogy egy külföldinek melyik 5 magyar progresszív zenekart ajánlhatnánk, a két legjobb album és a videó kiválasztásánál pedig Judit és férje, valamint kedves olvasónk, hazatérő volt nagy segítségemre, köszönöm mindannyiuknak. Íme az eredmény, az 5+1 magyar progresszív rockzenekar, amit ismerniük kell:
El se hiszitek milyen régóta keresem már az alkalmat, hogy a Children of Bodom édes gitárosát, Alexi Laiho-t szerepeltessem a Hangtárnokon, nos, eddig bírtam. Majdnem nyár van. Következzék tehát Maestro Vivaldi Négy évszakából a Nyár egyik tétele két gitárra feldolgozva Alexi Laiho és Roope Latvala (Children of Bodom, Sinergy) előadásában
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Bibliotéka Emlékérem-díjjal kitüntetett könyvtáros kollégák között ott van Dr. Sasváry Zoltánné Szepesi Zsuzsanna, az MTA Zenetudományi Intézet Zenetudományi Szakkönyvtár vezetője, az MKE Zenei Könyvtárosok Szervezetének tagja, aki a zenei könyvtárosok továbbképzésében is jelentős szerepet játszott, jelenleg az AIBM Magyar Nemzeti Csoportjának titkára, aktív tagja. Szívből gratulálunk, kívánva, hogy hasznos tanácsaival, gazdag tapasztalatával továbbra is segítsen bennünket!
A téma: Bevezetés a zenetudományi forráskutatásba és az új Liszt-összkiadás.
1. A “zenei kézirat” és formái, elsősorban Liszt zeneszerzői működésének dokumentumain keresztül.
A Liszt-múzeum kéziratainak bemutatása (Gulyásné Somogyi Klára)
2. Liszt műveinek összkiadásai (Kaczmarczyk Adrienne egyetemi adjunktus, az új Liszt Összkiadás főszerkesztője)
A Magyar Kultúra Napja alkalmából