Jubileumi, ötvenedik Ezmiezünket Digitator szerkesztette nekünk a karácsonyi pihenés alatt, egyetlen fotó az egész, hét lemez, hat előadó. A nyolcvanas évektől 2011-ig. Közös bennük, hogy Digitatornak dedikálták valamennyit. Kérdés: kik az előadók? Tehát 6 zenekar vagy énekes nevét keressük! Sajnos, néhány fontos részlet kitakaródott, mert rápottyant a szaloncukor… De hát ez a rejtvényfejtők számára nem lehet akadály…Katt a képre a nagyításért, akkor a nevek – ha egyáltalán olvashatók – talán segítséget jelenthetnek.
Update:
Mivel kettőt nem sikerült azonosítani, Digitator segítséget küldött, lesöpörte a szaloncukrokat a borítókról, vajon ki a két maradék előadó, aki dedikált neki?
Szabad-e bejönni ide betlehemmel? Bizony szabad, meg is érkeztek a muzsikusok szombat este az egri Minorita Templomba. Kisgyerekes családok szép számmal töltötték meg a templomot, ahol a Kaláka együttes ünnepi összeállításában egy Kodály Zoltán gyűjtéséből ismert, nagyszalontai betlehemes játék fogta keretbe dalokat.
Az idei koncerten két illusztris vendéget köszöntöttek a pódiumon Sebestyén Márta és Sebő Ferenc személyében, akik saját lemezeikről hozott dalaik mellett együtt zenéltek a Kalákával.
Az Adventi ünnepkörhöz kapcsolódó gazdag repertoárból népdalok, megzenésített versek mellett középkori ének, török dal, svéd, spanyol és cseh dalok magyar változatai is elhangzottak, valamint egy Bach mű, a Kaláka varázslatos hangszerelésében.
A négy évtizedes zenekar több mint húsz éve játssza karácsonyi műsorát. Minden évben rengeteg helyen szerettetik meg a dalokat ifjakkal és idősekkel. A különleges hangszerkísérettel felcsendülő dallamokat a közönség előtt is elénekelhették a vállalkozó szellemű gyerekek, majd együtt dalolhatták azokat a szülők, nagyszülők is.
Judittól kaptam ezt a csodás képeslapot, a karácsonyfát könyvekből a Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtárának munkatársai építették. Judit elmondta, hogy a fa felépítése kb. 1 óráig tartott, 5-6 ember építette, páran távolról nézték, hogy melyik oldalon, milyen mértékben kell karcsúsodnia és hogy még milyen (főleg piros és zöld gerincű) könyveket hozzanak még a polcokról. Ez olyan igazi könyvtárosi feladat volt, jókat nevettek közben. Persze a könyveket előtte kupacokban össze kellett gyűjteni különböző méretben, ez olyan spontán módon történt, amikor volt rá idő. Mindenkinek nagyon tetszett, volt, aki csak azért tért be hozzájuk, hogy megnézze a fát, mert hallott róla, sőt néhányan le is fényképezték. Azt tervezik, hogy jövőre magasabbat építenek.
Ez annyira kedves ötlet és könyvtárhoz illő ajándék, amit képeslapként is elküldenek boldog karácsonyt kívánva a kaposvári kollégák, most azon töprengek, mi CD-kből hogyan építsünk karácsonyfát
Folytassuk a svéd rockzenekarok sorát, Judit új felfedezettje a svéd progresszív zenekar az Anekdoten, akikről azt szokták mondani, ők a válasz arra a kérdésre, mi lett volna, ha a King Crimson nem oszlik fel.
A bandát 1991-ben Anna Sofi Dahlberg, Nicklas Berg/Barker, Peter Nordins és Jan Erik Liljeström alapította Svédországban. Bemutatkozó albumuk 1993-ban jött ki “Vemod” címmel. Ami a kritikusok nagy örömére, már akkor is a prognak egy igen érdekes ágát képviselte, amit sokan azonnal elnevezetek RetroProg-nak. Abban az évben fel is léptek a Progfest ’94-en Los Angeles-ben…Zenéjüket nem nehéz befogadni. Teljes depresszió, tökéletes progretro feeling, amiben megjelenik az angol popújhullám elvontsága, a la Placebo, Coldplay és stb.. Mindezt egy teljesen sajátosan becsomagolt retro hangzással ellátva igen nagy élményt adnak a hallgatónak. Az egész vibrál, él. De mégis, főleg az énektől, annyira elvont, hogy nagyon sokszor kell végighallgatni, hogy az ember felfogja. Vagyis ez egy igazi progresszív borulás. Keménykedés, doom hangzás egy csöpp sincs benne. Végig laza dallamok, akusztikusabb hangszerek, borult ének. Vagyis aki a Porcupine Tree , Anathema, a Katatonia bandák hasonló lemezeit szereti az azonnal, és egy életre beleszeret a banda lemezeibe. (forrás és folytatás: Passzio.hu)
Elhunyt Cesaria Evora világhírű zöld-foki-szigeteki énekesnő – jelentette be a fővárosában, Praiában Mario Lucio Sousa kultuszminiszter. Az énekesnő 70 éves korában, egy zöld-foki-szigeteki kórházban halt meg.
A „mezítlábas díva” – aki az elmúlt évtizedben Magyarországon is többször fellépett – idén szeptemberben jelentette be visszavonulását, miután lemezkiadója szerint olyannyira kimerülten és gyengén érkezett Párizsba, hogy képtelen volt vállalni tervezett franciaországi fellépéseit.
Cesaria Evora több műtéten is átesett az utóbbi években – köztük 2010-ben egy szívoperáción -, s ebből fakadóan újabb egészségügyi gondjai támadtak. Már húszéves korától melankolikus, blueshatású saudade-dalokat énekelt, de a világhírnév csak 1992-ben talált rá, amikkor már évtizedek óta mindellói bárokban énekelt Sao Vicente szigetén.
Ekkor, ötvenéves korában vált igazán elismertté harmadik, Miss Perfumado című albumával, amely több mint kétszázezer példányban kelt el. Tizenegy lemezt készített, 2004-ben Voz D’Amor című albumáért Grammy-díjat kapott. 2008-ban szélütést kapott egy melbourne-i koncert után, ezt követően rendszeresen cipő nélkül lépett fel koncertjein.
Párizsban gyógyult, de még kedvezőtlen egészségi állapota mellett is felvette új lemezét, amely a Nha Sentimento címet kapta.
Evora a sajátos hangulatú morna európai követe volt. A brazil modinha és a portugál fado rokonának is tekinthető morna legfőbb hangulati eleme a magyarra nehezen lefordítható sodade, az a kifinomult melankólia, amely a nosztalgikus elvágyódást, a szétszakított családok vagy épp a szerelmesek fájdalmát fejezi ki.