
Zenei könyvtárunk is részt vállal a Magyar Dal Napja színes forgatagában, a Dobó téri sátrunkban a Magyar Dal Napjá-hoz kapcsolódó totóval várjuk az érdeklődőket, a helyes megfejtők ingyenes könyvtári tagsággal gazdagodhatnak, amit könyvtárunkban vehetnek át, ahol meglepetés koncerttel kedveskedünk, lesz rendkívüli elektromosgitár-klub, lemez- és kottabörze.
Amint a sajtótájékoztatóban is szerepel: Gerendai Károly ötlete alapján pályázatot hirdettek a „Magyar Dal Fővárosa” cím elnyeréséért. A pályázaton a főváros kivételével bármelyik magyar település indulhatott. A kuratórium tagjai (Gerendai Károly, Dr. Gyimesi László, Huzella Péter, Palya Bea, Szabó László, Zorán, Zsoldos Béla) Eger város terveit találták a legígéretesebbnek, így 2010-ben Heves megye székhelye a magyar dal fővárosa.

Eger rendkívül izgalmas programmal készül szeptember 12-re, a város szinte minden pontján szólnak majd a magyar dalok. A Széchenyi utca erre a napra a Dal főutcájává alakul, ahol délelőtt gyerekműsor lesz, délután pedig a helyi és környékbeli rockzenekarok várják az érdeklődőket. A belvárosban kórusmuzsika szól majd, a Rockpavilonban fiatal zenekarok mutatkoznak be, Eger szívében, a Dobó téren felállított nagyszínpadon pedig a Csík zenekar lesz a házigazda. A város országosan elismert művészei mellett a magyar zenei élet számos kiválósága színpadra lép. A Gajdos Népzenei Együttes, a Kerekes Band, Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó képviseli a helyi színeket, őket pedig Ferenczi György és a Rackajam, a Csík zenekar, valamint a Kiscsillag zenekar követi a színpadon. A programot Presser Gábor nyitja meg.
A színpadi események mellett számtalan kísérőrendezvényt terveznek az egriek. A közönséget „zenevonat” szállítja majd a helyszínek között, a zenei könyvtár egész nap magyar zenei csemegéket kínál, lehet böngészni régi hanglemezek és kották között, és természetesen nem maradhat el a jó egri bor sem. A helyi borászok az általuk alkotott „magyar dal borával” köszöntik az ünnepet, a zenészek pedig az általuk írt „magyar bor dalával” tisztelegnek a kiváló egri borok előtt.
FELHÍVÁS! A Magyar Bor Dala megírására
Ehhez és az egri Bor Évéhez kapcsolódva az Egri Kulturális és Művészeti Központ dalpályázatot hirdet A Magyar Bor Dala megírására. Olyan szerzeményekkel lehet pályázni, mely eddig hanghordozón nem jelent meg.
A pályamű hossza maximum 4 perc lehet. Egy pályázó több művel is pályázhat. Pályázni kórusművel vagy zenekari kísérettel elhangzó szólóénekkel lehet. Műfaji megkötés nincs.
A pályaműveket CD lemezen kérik eljuttatni az Egri Kulturális és Művészeti Központ (3300 Eger, Bartók Béla tér 6.) címére legkésőbb 2010. augusztus 20-ig.
A nyertes pályamű a Magyar Dal Fővárosa 2010. szeptember 12-i rendezvényének hivatalos dala lesz.
Információ: feher.zsombor@ekmk.eu; 20/ 779-0368
kelemen.eva@ekmk.eu; 20/ 779-0367
forrás: Egri Kulturális és Művészeti Központ








