Itt vagy most: Hangtárnok > rendezvény > BlogKerék, avagy Szeged szeret

BlogKerék, avagy Szeged szeret

írta:

Szeretem a könyvtáram, szeretem a blogom, szeretem Szegedet!

A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete az Ünnepi Könyvhét 2010 Szeged (blogját a Somogyi könyvtárosok szerkesztik) rendezvénysorozatának keretében rendezte meg közös szakmai napját „BlogKerék – avagy a könyvtáros bloggerek a Somogyiban” címmel, kerekasztal-beszélgetés a könyvtárak és a web2 kapcsolatáról, ahová én is megtisztelő meghívást kaptam.
Az ötletadó Hubay Miklós volt, informatikus könyvtáros, újságíró, aki szakdolgozatának mellékleteként összeállította a Magyar könyvtári blogok jegyzékét, a névadó pedig édesanyja (bloggerék – blogkerék, érted :-)
Mikivel és kedves barátnőjével Vikivel utaztunk, akit épp felvettek egy énekiskolába és sikerült lezsírozni vele a Magyar Dal Napi ingyenes fellépést.
Ragyogó napsütés fogadott Szegeden s a Somogyi-könyvtárban a láthatólag izguló Oros Sándor (oross), a CSMKE elnöke, aki a rendezvény házigazdája volt s az izgalom ellenére remek összejövetelt vezényelt le, s nem mellékesen gondos és figyelmes kalauzom egész este.

Megérkezve az első emeleti zeneszobába a frissítő kávé után rögtön a Zenemű- és hangtárat kerestem meg, ami igazán nem volt messze, mivel zeneszoba is hozzá tartozik. A művészeti könyvtár részeként működő zenei részlegben és stúdióban szívesen fogadtak zeneis kolléganőim, Sósné Karácsonyi Mária vezetett körbe a gazdag gyűjteményben, itt találhatók a zenei szakkönyvek, a kották, hangfelvételek, video- és DVD felvételek, amit helyben is meg lehet nézni, hallgatni, láthatólag népszerű a szolgáltatás. A Schumann, az álmodozó – című emlékkiállításban is gyönyörködhettem.

Visszatérve a zeneszobába kitörő örömmel borultunk egymás nyakába Cs. Bogyó Katával és Bondor Erikával, akiket eddig csak virtuálisan ismerhettem.
Helyet foglaltunk a tér adta lehetőségekhez képest nagyjából körbe, a kivetítő előtt oross csücsült le egy gyermekkönyvtári kisszékre és Palánkainé Sebők Zsuzsanna igazgatóasszony kedves üdvözlőszavaival kezdetét vette az összejövetel.

A tavalyi blog és irodalom kapcsolatát körbejáró rendezvényen vetődött fel Hubay Mikiben az ötlet, hogy a blog és könyvtár kapcsolatát is körbe lehetne járni. Miki egy vasúti újság szerkesztője s pár hete a győri Széchenyi István Egyetem Könyvtárának munkatársa, aki összeállította a Magyar Könyvtári blogok jegyzékét, melyet frissítve információszolgáltató portált nyújt az olvasóknak a könyvtári blogokról, mint megtudtuk jelenleg 119 ilyen blog van profil szerinti megosztásban (mondjuk nem mindegyik frissül már).

Ládi László a Könyvtári Intézet osztályvezetőjéhez intézte ezután oross a kérdést, hogy nem akar-e a KI otthont adni a blogjegyzéknek. Nem zárta ki a lehetőségét, de inkább szervezőként, erjesztőként próbálja koordinálni a közösségeket. Beszélt a K2 munkacsoport, kutatócsoport tevékenységéről az OSZK-n belül, igyekeznek a könyvtárosoknak naprakész információkat, tippeket adni a könyvtár2.0 világából.
Beszélt a KI tanfolyamokról, tréningekről, a 2007-es könyvtári blogok mennyiségi robbanásáról.
Mire jó a web2.0 a könyvtáraknak? El tudjam adni magam és az intézményt, sok kapcsolatra lehet szert tenni, a virtuális térben megszólított olvasókat be lehet vonzani a fizikai térbe.

Nagy Bence a moly.hu szerkesztője következett, aki elmondta, hogyan formálódott ez a közösség közösséggé, beszélt néhány újdonságról, pl. ha a moly valamelyik tagja vezet blogot, akkor az RSS csatornával be lehet fűzni a molyba s a blogokba is be lehet építeni a molyt. Amadea blogját említve kiemelte, hogy mintegy Palotaforradalomként a könyvesblogok mainstream fázisba értek, a netről bekerültek a nyomtatott médiába.

Kunstár Csaba a Dél-Magyarország és a National Geographic újságírója volt, most a Szegedkurir – a kibeszélő site főszerkesztője nem érzi úgy, hogy az online sajtó megszüntetné a nyomtatott sajtótermékeket, könyvolvasó munkatársakat válogatott maga mellé, s kiábrándulva az újságírókból rájött, hogy az olvasók okosabbak náluk sokszor, ezért igyekszik őket is bevonni a szerkesztésbe s ezért kerültek az oldalra az érdekes blogok. Ő maga is blogol pl. írt egy börtönblogot Ivanhoe nevében, aki emberölés miatt 21 évet ült a Csillag börtönben. 2006 őszén szabadult és  megpróbált új életet kezdeni, ami nem igazán sikerülhetett, hiszen újabban hallgat.

A Hangtárnok kapcsán a hozzám intézett kérdések, mennyire szól bele a vezetőség a blog szerkesztésébe, van-e kontroll, én csak pozitív példával szolgálhatok, soha nem szóltak bele a blogba, sőt mindenben támogatnak, s hű olvasóink, sőt ajánlóink. Miért vagyok Trinity? Matrix film a kedvencem és szerintem olykor hasonlítok rá :-)

Buzai Csabáéknál az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárban sincs kontroll, elmondta hogyan indultak s hogy a könyvtárosok is jófejek. Mindig példaképp szolgálnak nekem, hiszen a web2.0 eszközök használatában mindig is úttörők voltak.

Cs. Bogyó Katalin a kimondhatatlan hosszúságú SZTE JGYTF Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészeti, Oktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodájának könyvtárosa elmondta, hogy az általános iskolában is van létjogosultsága a blognak, nekik nem kell használószámot növelni, hiszen a gyerekek adottak. A blog nevel, azokat a dolgokat, eszközöket mutatja be nekik, amit az életben használhatnak, csak épp meg kell tanítani őket ezeket kezelni, pl. a releváns információk megtalálásával. Minden bejegyzésének van rejtett pedagógiai tartalma, s kiderül számukra, hogy mit találnak a könyvtárban: MINDENT!

Németh Márton az OSZK könyvtárosa, könyvtárügyi blogján érdeklődésének, kutatásának megfelelő témákat publikál, igyekszik a legfontosabb témákat, szolgáltatásokat bemutatni az északi könyvtárügyben, a szakmai információterjesztés a szándéka.

Bondor Erika a Könyvtáros Tanár, a magyar könyvtárostanárok és a KTE hivatalos blogjának kommunikációs vezetője elmondta, hogy korábban az információáramlás elég rossz volt az egyesületen belül, a honlapot nem találták elég hatékonynak, így blogformára váltottak. Sokat segít ez az egyesület munkájában s az iskolai könyvtári terület információellátásában is.

Az ezután kialakuló beszélgetésben szó esett sokunk házigazdájáról a klog.hu-ról, Takács Dani kezdeményezéséről, a Dani és Paszternák Ádám által közvetített információk és web2.0-es eszközök utat mutatnak, segítik munkánkat.

Időnkbe hogyan fér ez el? Kata elmondta nála az összetettebb cikkekhez bizony sok idő kell. Másoknál nem idő kérdése, hanem hajlandóság, beállítottság, van mikor egy poszt megírásához egy pillanat elegendő., hiszen már fejben meg van. Én elmondtam, hogy akkor írok mikor “ihletem” van, ez lehet éjszaka is, és szerencsére vannak alkotótársaim is.

A sablonok, megjelenés témája kapcsán felvetődött az ízlés kérdése, hogy vannak ugye minimal kinézetű blogok, az enyém viszont elég barokkos, de úgy tartom a barokk a zene egyik első legkiemelkedőbb korszaka, onnan ered nagyon sok jó pl. a rock zene is (oross példájával: barock :-)

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár osztályvezetője Dr. Bakonyiné dr. Ficzkó Ildikó elmondta, hogy nem a blogformát választották, hanem a Facebookon és a Twitteren regisztráltak s bemutatta a felületek kezelőjét Márté Tibort, aki bizonyította, hogy az eddigi 407 rajongó visszajelzései mutatják a döntés helyességét, friss, fiatalos szemléletet sugárzott.

Miki kezdte, s Miki szavai zárták a rendezvényt: a blogolás a könyvtárosoknál sem munka, nem kötelezettség, hanem szívvel-lélekkel kell csinálni, a személyiség varázsa a legfontosabb.

Nagyon jól sikerült kerekezés volt ez, jól volt a magunkfajtánk és az érdeklődők között lenni, le a kalappal a szervezők s külön oross előtt, aki kitűnő házigazdának bizonyult.

Ezután következett a nem formális rész, a sörkertben behajtottam bcs könnyelműen beígért adósságát, kár, hogy olyan hamar el kellett rohannia. A többiekkel az immár nemkerek-asztalnál folytattuk a beszélgetést. A fiúk nagyon irigykedtek Bencére, tiszta hölgykoszorú övezte állandóan, Pavel/Szamárfüllel az ETO vizeire eveztünk, Erikával s Katával a Farmvilles szenvedélyünket is megtárgyaltuk, Marcival a netmusik került szóba.

Ezután oross vezetett körbe a városon, elzarándokoltunk Kata sulijához és szülőházához, s kiderült milyen remek idegenvezető is, hihetetlen színes, érdekes részleteket osztott meg Szegedről, emlékeztek pl. arra, hogy a Szerelem első vérig c. filmben a Móra Ferenc Emlékmúzeum előtt terpeszkedő oroszlánhoz dugja leveleit a hősnő?

Örök hálám mindenért s őszintén remélem tovább gördül a blogkerék!

oross írása a rendezvényről a csmke-n: itt

Buzai Csaba élményei a Könyvtárosházán: itt

Miki a Könyvtáros törökülésben: itt

Piri Ildikó fotói a rendezvényről: itt

A nap fotói: itt


Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

12 hozzászólás to “BlogKerék, avagy Szeged szeret”

  1. nyaucica szerint:

    Köszike ez nagyon szupi beszámoló volt :-)

  2. oross szerint:

    élvezetesebb, s részletesebb mint az enyém, de akinek még jegyzetelni is volt ideje! ;-)
    köszönjük. én már gondolkozom a jövő évi programon!

  3. Trinity szerint:

    nyaucica, de kár, hogy nem tudtál eljönni, de majd jövőre :-)
    oross, én köszönöm a kedves vendéglátást és gondoskodást.

  4. Zsiri szerint:

    100 kép, hűűűű, nem csalódtam Trinity :-)
    azon viszont kész lettem, hogy a sörkertben ETO-ztatok. Borzalom. ;-)

  5. GVM206 szerint:

    A sörkertben ETO-zni igenis kellemesebb volt, mint amilyennek leírva tűnik :D Hős ETO-lógusaink minden lehetetlennek tűnő kérdésre megfeleltek :) :)

    Nagyon jó lett a beszámoló, akárcsak a képek, köszönjük, hogy jelen lehettünk!

  6. csbk szerint:

    Szuper beszámoló, szuper képek! Különösen jó lett a suliról a kerítéses fotó. :)

  7. Tőzsér Andi szerint:

    Hangtárnoknak!
    Úgy gondolom, hogy a Hangtárnok blogban egyszerre van jelen a könyvtár zenei részlegének – és az idegen nyelvinek :-) – a szellemisége, fiatalos lendülete, a szakmai elkötelezettség és a felhasználóközpontú gondolkodás. Tehát minden, ami a “nagykönyvtárat” jellemzi. Ezért lenne furcsa, ha a napi aktualitásokat, zenei érdekességeket személyessé tevő és egyéni hangvételben közvetítő műfaj csak előzetes cenzúra után láthatna napvilágot. Hiszek abban a szellemiségben, ami az egész könyvtárat jellemzi, ezért minden reggel kíváncsian várom a blogbejegyzések e-mailes formáját, s nem izgulok azon, hogy az intézményt “lejárató” megjegyzés látna napvilágot. Egészen egyszerűen csak azért, mert ilyen nem is lehet! :-)
    A BlogKerék minden résztvevőjének (mint szegedi egyetemi hallgató is) kívánok sok érdekes hírt, aktív és érdeklődő olvasóközönséget!

  8. Trinity szerint:

    Köszi Andi, azt pedig külön, hogy mindenben támogatsz minket, s milyen nagy hangsúlyt fektetsz a szakmai utakra. A szívemet nagyon megmelengette, ahogy egyik reggel panaszkodtál, mikor egy órát késett a Hangtárnok e-mail értesítője :-)

  9. oross szerint:

    azt hiszem, most választ kaptam egy múlt hétfői kérdésemre ;-)
    Kedves Andrea!: köszönjük a támogatást, s a lehetőséget, hogy ilyen kollegákkal dolgozik a megyei könyvtár!

  10. mikulasg szerint:

    Ezek szerint hasznosnak bizonyult a kezdeményezés:
    http://kithirlevel.hu/index.php?kh=kis_magyar_konyvtari_bogtortenet

  11. Trinity szerint:

    remélem, mint hagyomány folytatódik majd :-)

Szólj hozzá!

2012 © Hangtárnok| Házigazda: KLOG.hu . Szerkesztő: Zsoldos Marianna (Trinity). Motor: WordPress 3.3.1 | Bejegyzések (RSS) Hozzászólások (RSS)