Itt vagy most: Hangtárnok >Archívum 2010. május

Steppenwolf: Born to Be Wild

írta: Trinity, 2010. május 30. vasárnap

R.I.P. Dennis Hopper

Judit és a Zenemanók: Gyermek volt minden óriás

írta: Trinity, 2010. május 30. vasárnap

Repül a hinta, a fák felett jár -
Veled nevet a szél, veled száll!
De bárhová érsz, tudd, hogy féltő szívem visszavár!

Nagy a világ – sok a zöld meg a kék -
Csupa csoda a föld meg az ég!
Soha ne rejtsd el a szárnyaidat- , van időd, hogy felnőtt légy.

Elektromosgitár-klub 7. – Játéktechnikák, tanulási módszerek, tab

írta: Trinity, 2010. május 29. szombat

Elektromosgitár-klubunk hetedik részére 2010. május 26-án került sor. A hetedik alkalom témája: Játéktechnikák, tanulási módszerek, tab. Klubvezetőnk Déri Tamás bemutatta vendégünket: Zelena Zoltán edelényi gitártanárt.

Zoltán tábla segítségével elmagyarázta a tabulatúra jelzés rendszerét. Szót ejtett a dalok “leszedésében”
használt módszerekről, azaz hogyan tanulhatjuk meg a nekünk tetsző dalokat, írott, hangzó és kép anyagokat ajánlott.

Beszélt az internet (főleg a YouTube) előnyeiről-hátrányairól a daltanulásban. Bemutatta a kedvenc előadói (Yngwie Malmsteen, Tony MacAlpine, Chris Impellitteri, Vinnie Moore stb.)  által használt játéktechnikákat, eszköztárat.

Hallhattuk a tapping, a sweep pengetési technikát, az üveghangok használatát – ezt konkrétan a Bohemian Rhapsody c. Queen nótában 3 szólamban akusztikus gitáron. Egy Bach invención illusztrálta a nyolc ujjas tapping technikát, csak bámultunk:

Nem csak a szólógitárosoknak áll a világ, beszéltek a fiúk a ritmusgitározás jelentőségéről. Zoli elmondta, milyen fontosnak tartja a metronómot és bemutatta használatát. Anekdotikus elemekkel tűzdelt, nagyszerű eladás volt, érthetően magyarázott s annyira jó volt, hogy rengeteget gitározott illusztrációképp.

Fotók: itt

Mona Kiss

írta: Trinity, 2010. május 28. péntek

Jó szórakozást estére a boldog jegytulajdonosoknak. Sajnos nekem soha sincs szerencsém semmiben, nem nyertem belépőjegyet, erre sem :-(

(via threadless by Enkel Dika)

BlogKerék, avagy könyvtáros bloggerek Szegeden

írta: Trinity, 2010. május 27. csütörtök

JÖVÖK SZEGED, JÖVÖK!!!!!!

Megtisztelő felkérés érkezett hozzám egy kerekasztal-beszélgetésre a könyvtárak és a web2 kapcsolatáról a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár-tól és a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületétől, akik az Ünnepi Könyvhét 2010 Szeged rendezvénysorozatának keretében tartják közös szakmai napjukat, melynek címe: „BlogKerék – avagy a könyvtáros bloggerek”.

A helyszín a Somogyi-könyvtár (Szeged, Dóm tér 1-4.) – I. emeleti zeneszobája lesz, időpontja pedig: 2010. június 7. (hétfő) 14.00 óra.

Gondos házigazdánk: Oros Sándor – Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged: http://csmke.klog.hu

Vendégek:

Cs. Bogyó Katalin iskolai könyvtáros – SZTE JGYTF Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészeti, Oktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája, Szeged: http://jugyu-gyakkonyvtar.klog.hu/

Buzai Csaba könyvtáros – Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza: http://blog.justhvk.hu/

Hubay Miklós informatikus könyvtáros, újságíró – az www.iho.hu szerkesztője, Budapest: http://konyvtariblog.atw.hu/

Kunstár Csaba újságíró, weblap-szerkesztő – szegedkurir.hu főszerkesztője, Szeged: http://www.szegedkurir.hu/

Ládi László osztályvezető – Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet, Budapest: http://blog.konyvtar.hu/k2/

Nagy Bence weblap-szerkesztő – a moly.hu főszerkesztője, Budapest: http://moly.hu

Németh Márton könyvtáros – Országos Széchényi Könyvtár, Budapest: http://nemethmarton.klog.hu/

Zsoldos Marianna zenei könyvtáros – Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjtemény, Eger: http://hangtarnok.klog.hu

Nagyon várom már a találkozót. Mikin kívül nem ismerek senkit, jó érzés, hogy annyi szeretettel várnak, fantasztikus lesz megismerkedni azokkal az emberekkel, akiket eddig csak az interneten követtem nyomon, a virtuális barátságokat igazivá tenni, ahogy valahol Kata fogalmazta meg, hogy bár soha nem találkoztunk, olyan mintha ezer éve ismernénk egymást.

A téma az egyik kedvencem, hogyan tudjuk alkalmazni a web2-es szolgáltatásokat munkánkban, zenebolondként tervezem felfedezni a Somogyi zenei könyvtárát, s ha orossnak sikerül valamit intézni, akkor koncertélményt is kapok :-)

Örömmel fedeztem fel a könyvhét szegedi blogján, hogy címke lettem: itt

(A rendezvényről még a KönyvtárosTanáron és a CSMKE-n: itt és itt)

Jó ez a logo is, Zsiri fedezte fel, hogy a szívecske a “Szeretem a könyvtáram” szívecskéje lehet.

Szeretem a könyvtáram, szeretem a blogom, szeretni fogom Szegedet!

Quimby: Magam adom

írta: Trinity, 2010. május 27. csütörtök

Nagyon tetszett a Magam adom-nak ez a változata, de az új is lehengerlő, szeretettel Zsirinek, bitangnak és Boginak :-)

(via B-oldal)

Immortal vs Benny Hill

írta: Trinity, 2010. május 27. csütörtök

A norvég black metal csapat, az Immortal Call Of The Wintermoon c. videója Benny Hill zenéjével.

Hasam fogtam :-)

Hot Chocolate: You Sexy Thing

írta: Trinity, 2010. május 26. szerda

A Hot Chocolate 1969-ben alakult angol funky, pop, disco stílusokat vegyítő zenekar, ontották a slágereket, 1981-ben Lady Diana és Charles herceg esküvői fogadásán is játszhattak. Gyakorlatilag a jamaicai származású Errol Brown énekes kísérőzenekara voltak, aki megkapta Erzsébet királynőtől a brit birodalom érdemrendjét, elnyerte az Ivor Novello díjat is. Szóljék egyik legnagyobb slágerük:

Látogatóink

írta: , 2010. május 26. szerda

Május 18-án a füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola alsós diákjai, Birinyiné Tövisháti Melinda tanárnő tanítványai a Zenei és Idegen Nyelvi részlegben tartották a német szakkör egyik foglalkozását. Megismerkedtek a részlegünkben található német könyvekkel, folyóiratokkal, és a zenei részleg újdonságaival. Nagyon élvezték, hogy helyben is lehet zenét hallgatni.

Különösen a Spatzenpost és a Freunde magazinok ragadták meg a figyelmüket, hiszen ezek azok a színes nyelvtanuló lapok, amik ennek a korosztálynak is érdekesek.
Elcsodálkoztak milyen sokféle könyv, CD, DVD található nálunk, mennyi érdekes eszköz segíti a nyelvtanulást.
A gyerekekkel önkéntesünk, Thomas is beszédbe elegyedett – persze németül. Az első megilletődés után a gyerekek szívesen és ügyesen beszéltek a családjukról, testvéreikről, hobbijaikról, és az otthon tartott házi kedvenceikről. Néhány kérdést is feltettek németül, így többek között megtudtuk, hogy Thomas kedvenc városa Mainz, de Egert is nagyon megszerette.
Nagyon örültünk a látogatásnak, mindig szívesen mutatjuk be a könyvtárunkat kisdiákoknak, mert úgy gondoljuk magukkal viszik könyvtárunk barátságos légkörét és pár év múlva majd már mint komoly nyelvtanulók keresnek fel ismét bennünket.

Fotók

EGAL 2010. június

írta: Trinity, 2010. május 26. szerda

VI. 02. szerda: Földalatti izgalom, táncparti, NASSZER, MÁSMISI café: POPMÉTER

VI. 04. péntek: ANGER, HOLYMAN’S GLORY és GENETIKA koncert, café: TOMESZ, PÖCKÖS

VI. 05. szombat: EGAL dizsi, EGAL-os videoklip forgatás! NASSZER, SILVERSTAR, café: Drum and Bass KAKUK

VI. 09. szerda: Földalatti izgalom táncparti, MÁSMISI, NASSZER

VI. 11. péntek: punk-rock song RED RELIGION (BAD RELIGION TRIBUTE BAND), SONIC FAN, HOWLING RAY és KISVÁROSI KÉP koncert, café: Metal Mania SZILVÁS GERGŐ (Hammer)

VI. 12. szombat: EGAL dizsi, NASSZER, SILVERSTAR, café: Drum and bass DOT, DUST, MOVEN

VI. 16. szerda: Földalatti izgalom táncparti, MÁSMISI, NASSZER

VI. 18. péntek: NYÁRINDÍTÓ FESZTIVÁL,  1. nap: SZÜKSÉGÁLLAPOT, FALLING LEAVES, RUSHWORMS és IDEA IMPLANT koncert, café: KISCSILLAG, CAT VISION (elektro, indie, alter)

VI. 19. szombat: NYÁRINDÍTÓ FESZTIVÁL,  2.. nap: TÉVESZME, PAST COME PRESENT, SATEP, HANOI, és RISE OF FATE koncert, café: KULTÚRMOSOLY

VI. 23. szerda: táncparti, Szent Iván éji földalatti izgalom, ELEMLÁMPÁS buli NASSZER, MÁSMISI, tűzugrás!

VI. 25. péntek: Az egri KEF bemutatja: Drog elleni világnap.

Futureculture négytől négyig Drum and bass party,

16h, park: NEURO (Urban breakdown), RIKTYKK (pl0nk!), KEF és APS (Agria Party Service),
20h, klub: DOT + DUST + MOVEN (pl0nk!), SHADAM (Impulsecreator), FLAG (Basement Bash!, Runnin’ Beat Radio Show), MICU + HOLOGROOVE (Sonic Boom)
SPINLINE(Shogun Ltd.), SOFT (Basement Bash!, Runnin’ Beat Radio Show), EFFECT (Stormwave), SKIZOID (Braindeath),

café: KEF és DTI chill-out teaház, videocafé

Ingyenes!

VI. 26. szombat: EGAL dizsi, NASSZER, SILVERSTAR, café: POPMÉTER

VI. 30. szerda: Földalatti izgalom, FEELING SHEEP és SUPEREGO 3 koncert, táncparti, MÁSMISI

VII. 02. péntek: HardSun2010 metal party: WAKING OCTOBER (Tiszafüred), FORTHRIGHT SCREAM (Eger), ECLECTYCA (BP) és GREEN PATH (Gyöngyös), café: TOMESZ, PÖCKÖS

2010. JÚLIUS

VII. 03. szombat: EGAL dizsi, MÁSMISI, SILVERSTAR, café: Depeche Mode klub

VII. 07. szerda: Földalatti izgalom táncparti, MÁSMISI

VII. 09. péntek: Punk-RockSummerNight SONIC FAN, IDEA IMPLANT, DISASTER, NO GUTS NO GLORY (France), FROM THIS DAY ON (Germany) és STAND BY GRAVITY koncert, café: TOMI, ERIK (punk, HC, alter)

VII. 10. szombat: EGAL dizsi, MÁSMISI, SILVERSTAR, café: Drum and bass DOT, DUST, MOVEN

VII. 14. szerda: Földalatti izgalom táncparti, MÁSMISI, NASSZER

A galériában az ANNAK IDEJÉN ILYEN SE VÓT című energiaital kiállítás látható (világpremier!).

2012 © Hangtárnok| Házigazda: KLOG.hu . Szerkesztő: Zsoldos Marianna (Trinity). Motor: WordPress 3.3.1 | Bejegyzések (RSS) Hozzászólások (RSS)