
Húúú…nagyon, nagyon…

David Garrett német származású hegedűvirtuóz mindössze négyévesen vette kézbe első hegedűjét, csodagyereknek számított, 10 évesen már koncertezett, 12 éves korától Ida Haendel vette szárnyai alá, sőt Yehudi Menuhin-nal is fellépett. Tanulmányait New Yorkban, a Juilliard-on folytatta Itzhak Perlman-nál. (Ebben az időben modellkedett is.)
Ma a világ leggyorsabb hegedűseként tartják számon a Guinness rekordokban, abból kifolyólag, hogy Rimszkij-Korszakov: A dongó c. művét 66 másodperc alatt játszotta el hiba nélkül, de nem is ez a lényeg, hanem annyira szimpatikus a megjelenése, lazasága, igazi rock and roll arc.

Miközben millókat érő Stradivari hegedűjén (“San Lorenzo”), hol a Royal Albert Hallban, hol az aluljáróban, bevásárlócsarnokban, hol Oprah-nál kápráztatja el hallgatóit, igazi híd a komolyzene és pop-rock kultúra között, ugyanis repertoárján a klasszikusok mellett Metallica, Queen, AC/DC, Nirvana, Michael Jackson darabok is szerepelnek. Cirkusz kell a népnek, és tőle meg is kapjuk, de mindezt végtelenül szimpatikusan és nem mellesleg tehetséggel. Ja igen, tavasszal európai turnéján Bécsben is fellép…
Imádom…
Honlapja: www.david-garrett.com



Az Internet Fiesta programsorozatára 2010. március 22. és 31. között kerül sor könyvtárunkban. A gyerekek nagy örömére ismét lesz könyvtárban alvós éjszaka 



