Itt vagy most: Hangtárnok > Eger, Hírek, rendezvény > Eger lesz a Magyar Dal Fővárosa

Eger lesz a Magyar Dal Fővárosa

írta:

2010-ben Eger viselheti a Magyar Dal Fővárosa címet, amelyet először ítéltek oda a szeptemberben harmadik alkalommal megrendezendő magyar dal napjához kapcsolódva.

A szervező Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. csütörtöki közlése szerint Egerben a Csík Zenekar lesz a magyar dal napja program házigazdája szeptember 12-én – adta hírül az MTI. A fő koncerthelyszín a Dobó tér lesz, de a város más pontjain is egész nap szólnak majd a magyar dalok. A nagyszabású rendezvényen nem csupán országosan ismert muzsikusok, de helyi zenekarok is színpadra lépnek.

A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. munkatársai a pályázókkal közösen alakítják ki a végleges programot, és az egri szervezőkkel együttműködve hozzák létre az igazi zenei csemegéket is ígérő műsort Egerben, a magyar dal fővárosában. Mint azt a közleményben felidézik, még januárban tették közzé a pályázati felhívást, melyben a szeptember 12-i programhoz kapcsolódóan egy olyan vidéki várost kerestek, amely vállalta, hogy a magyar dal napját különleges, izgalmas, egyedülálló programokkal ünnepli. A pályázóknak a helyszínek biztosítását, az esemény pénzügyi hátterét és politikamentes megszervezését is vállalniuk kellett.

A beérkezett pályázatokat Gerendai Károly, Gyimesi László, Huzella Péter, Palya Bea, Szabó László, Zorán és Zsoldos Béla értékelte. A kurátorok a pályamunkák alapján úgy döntöttek, hogy Egernek szavaznak bizalmat. A pályázati kiírás szerint a magyar dal fővárosa cím az évszámmal kiegészítve örökre a városé marad, újbóli elnyeréséért, és ezzel a kiemelt program rendezési jogáért azonban újra pályázni kell.

A Magyar dal Napját tavaly másodszor rendezték meg; az első alkalom a 2008-as Sziget fesztivál “mínusz egyedik” napján volt. A tavalyi esemény már országos szintű volt, 22 helyszínen mintegy 35 ezren követték a koncerteket, kétharmaduk a fővárosban. A szervezők szándéka szerint a Magyar Dal Napját ezentúl minden év szeptemberének második vasárnapján tartják meg. A rendezvény kitalálója Presser Gábor zeneszerző.

Forrás: MTI/heol.hu


Címkék: , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Szólj hozzá!

2012 © Hangtárnok| Házigazda: KLOG.hu . Szerkesztő: Zsoldos Marianna (Trinity). Motor: WordPress 3.3.1 | Bejegyzések (RSS) Hozzászólások (RSS)