Itt vagy most: Hangtárnok > blues, CD újdonságok, gitár > Jimi Hendrix: Valleys of Neptune

Jimi Hendrix: Valleys of Neptune

írta:

Új JIMI HENDRIX-album 12 kiadatlan stúdiófelvétellel március 8-án!

Az Experience Hendrix LLC és a Legacy Recordings monumentális Jimi Hendrix katalógusprojekt elindítását jelentette be. Az 1969-es, kulcsfontosságú  kreatív időszakot dokumentáló “Valleys of Neptune” című kiadvány 12 eddig kiadatlan studiófelvétellel 2010. március 8-án jelenik meg világszerte.

A Rolling Stone magazin által minden idők legjobb gitárosának tekintett Jimi HendrixValleys of Neptune” című lemezén 12 teljes értékű stúdiófelvétel hallható, melyek soha nem voltak elérhetők kereskedelmi forgalomban egyetlen Hendrix albumon sem. A vadonatúj lemez magját az eredeti Jimi Hendrix Experience formáció utolsó stúdiófelvételei adják abból a négy hónapos időszakból 1969-ből, amikor a zenekar az “Electric Ladyland” folytatásának alapjait kezdte lerakni. Emellett megtalálható az albumon a gitár szuperhős formálódó új zenekarának első stúdiómunkája, melyben régi katonatársa, Billy Cox basszusgitáros vett részt.

A “Valleys of Neptune” betekintést nyújt Jimi Hendrixnek abba a meghatározó, zeneileg lenyűgöző, ugyanakkor eddig túlnyomórészt ismeretlen világába, amely az “Electric Ladyland” 1968. októberi megjelenése és saját greenwich-i Electric Lady Stúdiójának 1970-es megnyitása között elindult. A művészi szintű Electric Lady Stúdióban kezdett bele utolsó projektjébe, a “First Rays of the New Rising Sun” című ambíciózus dupla album elkészítésébe.

Janie Hendrix, a legendás zenész hagyatékát megőrző és megóvó Experience Hendrix LLC nevű családi cég vezetője elmondta: “A bátyám, Jimi a stúdióban volt otthon igazán. A ‘Valleys of Neptune’ bepillantást enged az általa mesterien vezetett hangfelvétel készítési folyamatba és bizonyítja, hogy Jimi ugyanannyira páratlan újító volt a hangfelvételkészítés tekintetében, mint a gitározás terén. Brilliáns tehetsége minden egyes dalból sugárzik.

A március 8-tól elérhető új kiadvány egy több mint 60 perces, soha meg nem jelent Jimi Hendrix-esszencia, melynek eredeti felvételeit és ezen történelmi jelentőségű lemezhez készített új keverését az az Eddie Kramer készítette, aki Hendrix hangmérnökeként az 1967-es “Are You Experienced?” albumon dolgozott először a gitárossal. A “Valleys of Neptune” producerei Janie Hendrix, John McDermott (aki a borító részletes kísérőszövegét is készítette) és Eddie Kramer.

Az új album címadó dala jó ideje az egyik legkeresettebb Hendrix felvétel. A “Valleys of Neptune” című felvétel 2010. február 10-én lát napvilágot világszerte. A dal közel 40 évvel a rögzítés befejezése után kerül nyilvánosság elé, hisz 1970 májusában a New York-i Record Plantban vették fel.

A kiadvány további különlegességei közé tartozik Elmore James klasszikus “Bleeding Heart“-jának és a CreamSunshine of Your Love” című dalának stúdiófelvételei, csakúgy mint olyan Hendrix-szerzemények első változatai, mint a “Ships Passing Through The Night“, a “Lullaby For The Summer“, valamint a “Hear My Train A Comin‘” című dal Jimi Hendrix Experience átdolgozásának eredeti felvétele. Ezeken kívül helyet kapott a lemezen a “Mr. Bad Luck” is, egy Jimi Hendrix Experience felvétel, melynek producere Chas Chandler volt az 1967-es “Axis: Bold As Love” felvételei során.

A Jimi Hendrix Katalógus Project első hullámának részeként a Legacy Recordings gondozásában ugyancsak napvilágot lát március 8-án új, deluxe CD/DVD változatban és bakeliten az “Are You Experienced?“, az “Axis: Bold As Love“, az “Electric Ladyland” és a “First Rays of the New Rising Sun” album.

Mindegyik Legacy újrakiadású klasszikus albumhoz bónusz DVD tartozik, melyen új dokumentumfilmek kaptak helyet a Grammy-díj nyertes Bob Smeaton (Beatles Anthology, Festival Express, Beatles: The Studio Recordings) rendezésében. A DVD-k extrái között találunk továbbá interjúkat az Experience tagjaival: Noel Redding, Mitch Mitchell, Billy Cox, Chas Chandler producerrel, Eddie Kramer hangmérnökkel. Mindezek mellett a “Smash Hits” című eredeti Jimi Hendrix-válogatás is újra megjelenik a legendás “Live At Woodstock” videoanyaggal egyetemben, mely standard DVD és Blu-ray Disc formátumban lesz elérhető.

Nincs egyetlen olyan művész sem, aki olyannyira megmozgatta volna a popzene alapköveit vagy olyan hathatós és állandó hatást gyakorolt volna a zenei világra, mint Jimi Hendrix” – mondta Adam Block, a Legacy Recordings alelnöke és ügyvezető igazgatója. “Büszkék vagyunk, hogy az Experience Hendrix partnerei lehetünk a ‘Valleys of Neptune’ megjelentetésében, ami minden Hendrix-rajongó számára egy igazi kincs. Sikert ígérő kezdete ez a közösen megálmodott Jimi Hendrix Katalógus Projectnek.

Tracklista:

Stone Free
Valleys Of Neptune
Bleeding Heart
Hear My Train A Comin’
Mr. Bad Luck
Sunshine Of Your Love
Lover Man
Ships Passing Through The Night
Fire
Red House
Lullaby For The Summer
Crying Blue Rain

Experience Hendrix Tour 2010. márciustól
Jimi Hendrix hivatalos weboldala

(via Sony Music Hungary)
További információ: Kiss Csaba | csaba.kiss@sonymusic.com | 06 1 316 0316

(köszi Holló Miki)

Update:

Felfedték az album borítóját is, melyen minden idők legjobb gitárosának tinédzser korában készített vízfestménye szerepel, valamint a művész fotója, melyet nem más készített, mint Linda McCartney. A teljes festmény a Valleys Of Neptune kislemez borítóján lesz majd látható:


Címkék: , , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

7 hozzászólás to “Jimi Hendrix: Valleys of Neptune”

  1. oross szerint:

    már tudom mit kapsz nőnapra! szép ajándék lesz ;-)

  2. Trinity szerint:

    alig várom :-)

  3. Romket szerint:

    Hát kapaszkodjatok!
    Egyszerűen hihetetlen, hogy maradhattak ilyen sokáig dobozban ezek a zseniális felvételek? Még az instrumentális számok is teljesen lekötik a hallgatót annyira invenciózusak, különösen a Sunshine of your love, ami nekem így jobban tetszik mint a Cream féle. Aztán ott van a Red House című blues és a
    lüktető Fire…… Tökéletes.

  4. Trinity szerint:

    óóó, te mázlista, sajnos még nem tudtam megvenni a lemezt, nagyon izgatott vagyok, talán jövő hétre vagy utána meg lesz.

  5. hgkjhg szerint:

    Azért ne essünk hasra, ez egy SZOKÁSOS Hendrix lemez, és nem egy új cucc, ezek a számok máshol már megvoltak, le is tölthettétek őket. Jól szól, és ez a lényeg, nem fogtok csalódni.

  6. mzsa szerint:

    Zseniális. Grandiózus, ez a maximum.

  7. Trinity szerint:

    az első klip:
    http://hangtarnok.klog.hu/2010/03/15/jimi-hendrix-bleeding-heart-valleys-of-neptune/

Szólj hozzá!

2012 © Hangtárnok| Házigazda: KLOG.hu . Szerkesztő: Zsoldos Marianna (Trinity). Motor: WordPress 3.3.1 | Bejegyzések (RSS) Hozzászólások (RSS)