Itt vagy most: Hangtárnok > Az olvasóink ajánlják > Theremin

Theremin

írta:

Molnár János, kedves olvasónk ajánlotta figyelmünkbe ezt az érdekes hangszert.
A theremin, vagy teremin az elektrofon hangszerek családjába tartozik. Egy szentpétervári fizikus és gordonkaművész Lev Szergejevics Tyermen – később nevét Léon Theremin-re változtatta – fejlesztette ki 1920-ban az első térvezérlésű elektronikus hangszert, melyet anélkül lehet megszólaltatni, hogy az ember megérintené. Két rádiófrekvenciás oszcillátor és két fémantenna alkotja. A theremin által létrehozott elektromos jelet erősítőn keresztül küldi a hangszórókhoz. A thereminen úgy lehet zenélni, hogy a zenész a kezeit mozgatja a két fémantenna körül, mellyel a jobb kezével a hang frekvenciáját (magasság) és bal kezével az amplitudóját (hangerő) szabályozza. Nehéz eltalálni az antennákhoz viszonyított testhelyzetet s eltalálni a megfelelő hangokat, ezért Theremin elég merev, robotszerű mozdulatokkal játszott. 1921-ben mutatta be hangszerét a nagyközönségnek Moszkvában a Nyolcadik Összoroszországi Mérnök Kongresszuson klasszikus orosz darabok theremin-átirataival, jelen volt Lenin is, aki rajongója lett a hangszernek s maga is eljátszott egy Glinka művet rajta. Theremin és találmányának híre eljutott Amerikába, ahová meg is hívták, az orosz titkosszolgálat megbízottjaként érkezett az Államokba. Vendéglátója az orosz-litván emigráns Clara Rockmore (Clara Reisenberg) hegedűművésznő volt, akinek kezeit betegség támadta meg, a theremintől remélte karrierjének új kezdetét, a theremin egyik legnagyobb virtuózaként tartják számon (egyébként szerelmi, majd baráti kapcsolatuk ellenére Theremin róla is jelentett a titkosszolgálatnak, mégpedig a thereminjébe rejtett poloska segítségével).

Robert (Bob) Moog a szintetizátorok atyja is számos theremint épített, később vállalata a Moog, olcsón piacra dobta az első tranzisztoros theremint, létezik már házilag összeszerelhető, sőt a számítógép egerével játszható virtuális theremin is.
A hangszer eredeti hangja az énekhang és a vonóval játszott fűrész hangjának elegye, meglehetősen szürreális, s kissé földönkívüli jellegű, ezért előszerettettel használják sci-fi és horror filmek zenéjében (pl. Támad a Mars, Dracula, Ed Wood stb.), később  elterjedt a rock és popzenében is, pl. a Led Zeppelin is előszeretettel használta, vagy épp a Beach Boys, napjainkban Blur, Nine Inch Nails stb. Thomas Grillo-tól leckéket is vehetünk: itt
Theremin professzor élettörténetéről, sorsáról (az orosz titkosszolgálat elrabolta, s orosz fogolytáborban tartotta) s Bob Moogról olvashatnak az Artportalon:
Najmányi László: Bob Moog és Leon Theremin
Komor Theremin Oldala


Címkék: , , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

2 hozzászólás to “Theremin”

  1. Trinity szerint:

    ez egy egész matrjoska babával felszerelt zenekar:
    http://www.afrojacks.com/music/2-music/4009-the-theremin-ensemble

  2. [...] Bővebben Thereminről a wikipédiában, egy vicces videó az eszközről itt és, hogy hová fejlődhetünk gyakorlás útján megnézhetitek itt. [...]

Szólj hozzá!

2012 © Hangtárnok| Házigazda: KLOG.hu . Szerkesztő: Zsoldos Marianna (Trinity). Motor: WordPress 3.3.1 | Bejegyzések (RSS) Hozzászólások (RSS)