2009. július 16-án hazai pályán, a felsőtárkányi Blues Hill Parkban rendezett V. USA autós fesztiválon lépett színpadra kedvenc zenekarom. A Team Rock Band alapítótagjai ugyanis felsőtárkányiak. Rá egy hétre, 2009. július 24-én pedig Sirokban, a motorostalálkozón láthattuk őket. Ez nagy öröm volt számomra, mivel sajnos nagyon keveset hívják őket koncertezni a környékre. Azóta vagyok rajongójuk, mikor jóbarátom, Magyarország legjobb hangú énekese, Kósa Zsolt lett a frontemberük.
1982-ben alakult a zenekar középiskolai barátokból, kezdetben 2 gitár, bassz, dob felállásban, főleg instrumentális számokat (Shadows, Ventures) játszottak, majd később énekes csatlakozott a zenekarhoz s Bajzát Ferenc (a virtuóz szólógitáros)
testvére, Bajzát Zsolt billentyűre váltott (Hammondon játszik gyönyörűen, mily ritkaság ma!),
Erdélyi Csaba ritmusgitárról basszgitárra, az ő stabil triójuk alkotja a magot, a dob és az énekesi poszt változott időnként.
A jelenlegi felállásban Kósa Zsolt énekel, s Csikós Csabát a doboknál, Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila váltotta fel. A repertoárjukon a hard rock klasszikusok: Deep Purple, Led Zeppelin, Santana, Uriah Heep, P.Mobil, Piramis és Karthago szerepelnek, s persze a saját szerzeményeik, melyek még csak demo felvételen jelentek meg. Számos tehetségkutatón felléptek, de a legnagyobb áttörést az hozta számukra, mikor Radics Béla örökségét is műsorukra tűzték. 2005. október 22-én a budapesti Petőfi Csarnokban felléptek, illetve a zenekar szolgáltatta az alapot a Radics Béla emlékére rendezett koncerten. Itt debütált a 33 éve elveszett, s a zenekar által komponált, Horváth Attila szövegére írt, lírikus Emberi szóval c. dal is. A koncert megjelent DVD-n Emberi szóval… címmel (zenei részlegünkből kölcsönözhető).
Ezt az örökséget viszik tovább készülő lemezükön, mely karácsony tájékán fog megjelenni, a saját szerzemények mellett kb. 7 régi, ritka Radics-Taurus szám pl. Királyi madár, Az lehet szabad, Szép lányok jönnek, Éjszakai vonat, Hosszú éjjel, hosszú nap, 1000 mérföldnyi út, Ki arcán csillagot visel, ezekben a számokban Kósa Zsolt mellett más ismert énekesek is közreműködnek majd.
Visszatérve a koncertekre…Zsolti jött autóval Beussal (Team rajongó), Czapp Józsival aka Rock Dodi (az egyik menedzserük), Csabival (régi dobos) s felvettek a házunknál,
Feriéknél felfrissültünk, ahol a családtagok s “roadok” (édesapjuk Feribá’, Toni) bepakoltak, majd irány a Blues Hill Park, ahol Bianka is csatlakozott hozzánk.
Kevesen voltak, a sörsátrak már álltak, viszont egy amerikai autót sem láttam. Régi jó ismerősökkel is összefutottam: üdv Fehér Gabinak (aki blogunk hűséges olvasója is), Nagy Józsinak, Csillának.
A Team Rock Band kezdett, a hangosítás jó volt, s a közönség száma is megnőtt a jobbnál jobb számokra, két saját szerzeménnyel kezdtek, a mostani műsor legnagyobb részét a Deep Purple számok alkották: a legnagyobb élmény most is a Child In Time volt, Zsoltinál nem tudja senki jobban elénekelni (most már Gillan sem). Pár Radics nótát s Karthagót hallhattunk még.
Egy hét múlva régi kis csapatunk chetakkal kiegészülve útraindult Sirokba, ahol csatlakozott hozzánk Bianka és Csilla is. Ismét a Team Rock Band kezdett. A dobos Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila, nagyon korrekten, jól dobol, igazi rock and roll arc. A hangosítás kitűnő volt, a repertoár a saját számok mellett (hallhattunk egy új számot is: Kártyavár) a hangsúly ismét a Deep Purple és a Radics Béla vonalon feküdt, kiegészülve Piramis, P. Mobil számokkal s természetesen a Born to be wild-dal, s egy fergeteges egyveleggel zártak, majd ráadásnak a Zöld csillag és a Zöld, a bíbor és a fekete.
Virtuóz gitárszólók, a Hammond simogató hangja, stabil ritmusszekció, páratlan énekhang, nagyszerű koncert volt egy nagyszerű csapattól!
Koncertjük után a Beatrice következett, ősricsésként örültem a Nagy Feróval való találkozásnak is nagyon:
Köszi a fotókat Gnotek Biankának és Cyanusnak!
A Team Rock Band-et legközelebb júl. 3-én Ópusztaszeren, aug. 4-én a Magyar Szigeten, aug. 21-én Kunmadarason, szept. 5-én Várpalotán láthatjátok!
Update:
Interjú Bajzát Ferivel a GitárVilágon (2010.05.28) : itt



Igazán remek cikk. Bár többször olvastam magamról benne, mint gondoltam.
A tárkányi koncerten a legnagyobb élményen ëlvitatkoznék veled, egy másik Purple számra raknám a voksom, a Lazyre, de kiegyezhetünk.
A Ferós kép testvérén legközelebb dolgozunk.
Ja, amerikai kocsi volt, csak kevés és eldugva. Én láttam. Minimum hármat.
A ZENEKAR NEVÉBEN KÖSZÖNÖM, A KONCERTEKRŐL ÍRT BESZÁMOLÓKAT.
REMÉLEM A TOVÁBBI FELLÉPÉSEKEN IS ILYEN REMEK LESZ A HANGULAT, MINT
AHOGYAN MARIANNA LEÍRTA. A KONCERT DVD UTÁN VALÓBAN MÁR SOKAN VÁRJÁK A TEAM ROCK BAND ELSŐ LEMEZÉT, AMELYEN TÖBBEK KÖZÖTT EGY MAJDNEM ELFELEDETT RADICS DALLAL ( AZ LEHET SZABAD ), SZERETNÉNK ADÓZNI A MAGYAR GITÁRKIRÁLY EMLÉKÉNEK. TERMÉSZETESEN AZ ” ÜTŐS ” SAJÁT SZERZEMÉNYEINKRŐL SEM FELEJTKEZÜNK MEG.
AKI A ZENEKAR MELLETT RADICS BÉLÁRA IS KÍVÁNCSI, MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 21 ÓRA TÁJÉKÁBAN HALLGASSA AZ INTERNETEN, A SZENT KORONA
RÁDIÓN, A RADICS BÉLA EMLÉKÓRÁT. http://www.szentkoronaradio.com
CZAPP JÓZSEF ROCK DODI
Bius, én a Highway Star-t is nagyon szeretem, Ferón természetesen dolgozunk
Dodi, nagyon tetszik a műsorod, annyira jók az archív felvételek, jó nagy gyűjteményed lehet.
Feró fiáról is csináljatok képet legközelebb, szerencsétlen dobosok elől úgyis minden zenekarnál elhappolják a nőket a frontemberek
(Mér nem fogadja el a Milyen nap van most? kérdésre azt a választ, hogy SZAR! ?)
Kaptam ugyan emilcímet, de elhagytam. Ha kapok még egyet, van közelibb képem a dobosról
Szuper volt a buli
küldheted Cyanus: zsoldima@freemail.hu
sajnos Biusé nem sikerült olyan élesre – Nagy Hunor Attila:
kl, lehet, hogy azért, mert nagy betűvel írtad
az előző dobos, Csikós Csaba:

Azé’ mielőtt a bakfisok teli plakátolnák a lányszobák falát Hunor képeivel és párnát hímeznének fürtös hajáról.Szólok,hogy megitta Mariann szülinapi pálinkáját!! Vagy épp ezért? A lányoknál sosem lehet tudni.
Tóni megígérte, hogy kárpótol (de az már nem lesz ugyanaz)
Egy nagyszerű ZENEKAR, akik nem csak a zenei tudásukat hanem a szívüket is felvitték a színpadra.
Köszönöm fiúk!
Csajok! Élmény volt Veletek! A pálesz meg bűn erős!))))
Beus, annyira jó az a kalapod, feltetted? Elvesztettelek szem elől.
Maradtál végül? Milyen volt a másnapi koncert?
Beus, nem tudom, mi bajod volt a pálinkánkkal.
(Egyébként megjegyzem, hogy két pálinkáról van szó, lehet, a Tónié nem volt olyan erős.) Sajnos, Beus nagyon hamar megpattant, pedig mit hagyott ki.
A másnapi koncerteket a Kósától kérdezd milyen volt, ő még visszament.
A Tóniéról ugye én nem tudok véleményt mondani, mert azt megitta tudodgi, viszont a tiétek nagyon jó Bius, csak kevés volt annyiunknak
[...] mert ezt nagyon ritkán vagy szinte soha nem játszotta, dolgozta fel más zenekar, még a Team Rock Band [...]
Bius! Én is visszamentem másnap
Tudod ha menni kell………….!
Nem akartam,de mivel érintett vagyok a pálinka ügyben hozzászólok,drága trinity te ugy el tüntél hogy amikor találkoztunk már sajna elfogyott,de biztos jó volt mert elfogyott.És az az igazság hogy engem nem érdekel hogy kié a jobb,amit megigértem állom legközelebb fel se bontom nélküled,
köszi Tóni
[...] október 16-án (pénteken) 21.00 órakor Team Rock Band koncert az egri Tűzpróbában. [...]
[...] idő után végre Egerben lépett fel kedvenc zenekarom, a Team Rock Band. 2009. október 16-án a Tűzpróba nevű egri szórakozóhelyet népesítette be a rajongók [...]