Forrás: Quart/Karip Timi

Acca Dacca, így nevezték egyszer ausztrál vendégeim az AC/DC-t, mint mondták, náluk kedveskedve ez az elnevezésük. Szerencsés jegytulajdonosként kis csapatunk fél ötkor indult Egerből s nem sokkal hajnali 1 után értünk haza. Nagyon sokat nevettünk.
Gábor profin, gyorsan, határozottan vezetett minket az Arénához. Rövid motozás volt a bejáratnál, a félliteres kólámat elvették, de ez szerencsének bizonyult, mivel kénytelenek voltunk a büféhez menni. Ott lődörögtünk Kamillával, Feri sorban állt, egyszer csak meglátom Révész Sándort (ex-Piramis) a büfénél, mondom Kamillának, odaállok mellé s fotózzon le, de mondta Kamilla szólítsam meg bátran, meg is történt. Úgy hogy ilyen remekül kezdődött az esténk.

8 előtt pár perccel kezdett az előzenekar, a The Answer s kb. fél órát játszottak. Tetszett, klasszikus hard rockot nyomtak, az énekes kiköpött Plant, s különösen az utolsó szám, amiben még szájharmonikázott is hagyott kellemes emlékeket.
Pontban 9-kor besötétült az Aréna s a kivetítőn egy animációt nézhettünk, egy vonat száguldott, rajta a bandatagokkal s az őket..hmmm…kényeztető csajokkal. Hatalmas robbanás s kezdetét vette a show. Az ülőhelyről annyit, hogy amint elsötétedett, az összes ember a mi oldalunkon felugrott s végig állva maradt, még lábujjhegyezni is kellett néha. Zsúfolásig megtelt a nézőtér s ennek fele vörösen villogott, a kis vörös szarvacskákat német, de angolul beszélő árusoktól lehetett vásárolni 2000,-Ft-ért, jót kaszálhattak. A színpad közepén egy kisiklott mozdony állt, tetején természetesen szarvakkal, két oldalán pedig kivetítők.
Az első szám a Rock’N’Roll Train megteremtette a kellő hangulatot, aztán Hell Ain’t A Bad Place To Be, majd a Back In Black klasszikus ritmusai, a Big Jack, majd a Dirty Deeds Done Dirt Cheap, aztán a fantasztikus Thunderstruck (bár Dávid mondta, hogy itt tévesztett pár ritmust Angus), Shot Down In Flames, a címadó Black Ice. És akkor a The Jack finom kis kezdése, majd az egyre feszesebb ritmus, Angus Young el kezdett vetkőzni, kivillantotta izmos felsőtestét, majd háttal letolta gatyáját, de sajna nem a fenekét láthattuk, ott volt alatta egy AC/DC logós alsónadrág. Ezután a pokol harangja ereszkedett alá, s a kötelén Brian Johnson himbálódzott vagy hármat: Hells Bells.
Ha jól emlékszem a sorrendre akkor, a Shoot To Thrill, War Machine, a kivetítőn repülőgépes animációt láthattunk, Anything Goes, You Shook Me All Night Long, T.N.T. rázta az agyunkat. Reméltem, hogy lesz az egyik kedvencem, a Whole Lotta Rosie. Be is kezdtek vele s a színpadon a mozdonyt lovagló szőke, óriás mellű, piros harisnyakötős felfújt műanyagbabát láthattunk. Szépen ringott, majd a szám végén kicsúsztatták. S ekkor jött a csúcspont, ilyet még nem láttunk: Let There Be Rock. A mozdony eltűnt, helyette egy óriási kivetítő s rajta az együttes korszakait, lemezeit bemutató fotók sorozata, majd egy akkora Angus Young szóló, hogy mozdulatlanul meredtem csak a színpadra, akkor hatása volt. Gyönyörű, megrázó, élvezetes, frenetikus, itt már melldöngető volt a hangerő. Sosem fogom elfelejteni.

Forrás: Quart/Karip Timi

Itt lett vége a műsornak, dobogás, óriási ováció, taps, jött a két ráadás szám: Highway To Hell és a For Those About To Rock, ágyúlövésekkel.
Sajnos a közönség bíztatása ellenére, több ráadásra nem jöttek ki, így 11 órakor lett vége. Egyetlen egy apróság zavart csak, két szám között mindig volt egy csepp sötét szünet, de hát ez legyen a legkevesebb. Fantasztikus élményekkel tértünk haza, örök emlékem marad.

Más koncertbeszámolók:

Puskár Krisztián: Az utolsó akcióhős. AC/DC Budapesten (Quart.hu)
Draveczki Ádám: AC/DC Budapesten: a rockcirkusz csúcsa (KultúrPart)
zotty: AC/DC Megakoncert@Sportaréna, Budapest (csak semmi komolyság)

Galéria (Quart/origo.hu)
Videó

villogok