Már írtam a Guitar Hero nevezetű remekműről, aminek ma lényege egy fél mondatban annyi, hogy ha megvásároljuk ez a remek játékot, kapunk egy műanyag gitárt, amin „téphetjük a húrokat” akarom mondani „eszeveszetten nyomhatjuk a gombokat” (kb. 20.000,-Ft). Míg a virtuális gitár szerelmesei már a kiegészítő lemezt is rongyosra játszották, és várták a negyedik részt, közben az „editorok” kifejlesztették a Guitar Hero: Aerosmith játékot, hogy csökkentsék a négy iránti „játékéhséget”.
A több mint 150 millió eladott példányszámmal (nem semmi!) rendelkező és tucatnyi teltházas koncerttel a háta mögött szerintem igazán mondhatjuk, hogy a rock egyik legendájával játszhatunk ebben a játékban. Igen, ez nem más, mint az Aerosmith zenekar, ezen belül is a három gitárfenomén, Joe Perry, Brad Whitford és Tom Hamilton, akikkel „téphetjük a gitárt”. Ha már a Legends Of Rockban olyan nevek voltak, mint Tom Morello, Bret Michaels vagy a Trinity által nagyon kedvelt Slash, akkor ebben miért ne lennének? Az „Aerosmith karrierünk” során olyanokkal találkozhatunk mint a Run-D.M.C., a The Kinks vagy Lenny Kravitz. Hat fejezeten át játszhatjuk az Aerosmith slágereket a kezdetektől, egészen a csúcsig. Megjegyezném Trinity kedvére-örömére, hogy a negyedik fejezet első száma az ’Always On The Run’ ami ugye egy Lenny Kravitz szám, de Slash írta. Ami még fontos, hogy nem ez az egyetlen olyan Guitar Hero ami csak egy banda történetét és számait dolgozza föl. Már a kb. közepén járó Guitar Hero: Metallica project jövő tavasszal jön ki, de a „stáb” bejelentette hogy nagyon megszaporázzák a játékaikat, ez azt jelenti hogy 2010-ben a pletyka szerint állítólag 9 Guitar Hero játék fog kijönni, (ez se semmi!) tehát reménykedjünk hogy lesz Guitar Hero – Rolling Stones, Led Zeppelin, Motörhead, AC/DC vagy Guns ’N Roses is.
Hivatalos Guitar Hero: Aerosmith weboldal
Magyar nyelvű játékteszt (Gamekapocs)




[...] a Guitar Hero – Rock Band ellentétről beszélek. Mivel már írtam a Guitar Hero III és annak Aerosmithes változatáról, a Rock Band-et nem hagyhatom ki. Eme játék a Harmonix cég fejlesztése, melyben, [...]