Itt vagy most: Hangtárnok > népzene, világzene, rendezvény > Az Igrice Néptáncegyüttes 25 éves Gálaműsora

Az Igrice Néptáncegyüttes 25 éves Gálaműsora

írta: Trinity

Nyíregyházi Főiskola, Kodály terem, 2008. november 22. 18:00

Néhány évtizede még a mindennapok valósága volt a hagyományos falusi lakodalom, a húsvéti öntözés, a karácsonyi pásztorjátékok vagy a paraszti táncmulatságok, bálok.

Ezeknek a gazdag magyar néphagyományoknak egyik örököse az Igrice Néptáncegyüttes, mely megalakulása óta gyűjti, ápolja és színpadra dolgozza a Kárpát-medence magyarságának zenei- és táncos örökségét.

Idén fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a nyíregyházi Igrice Néptáncegyüttes. A nagy múltra visszatekintő együttes ebből az alkalomból 2008. november 22-én 18:00 órai kezdettel a Nyíregyházi Főiskola Kodály-termében Jubileumi Gálaműsor keretében kívánja összefoglalni eddigi munkáját, történetét.

A fergeteges hangulatra garancia a háromszorosan kiválóan minősült együttes több mint 70 főből álló tánckara, valamint a 10 tagot számláló népzenekar, na és persze a műsor után hajnalig tartó táncház, ahol az érdeklődők személyesen is találkozhatnak, mulathatnak a táncosokkal.

A negyed évszázad alatt az Igrice Néptáncegyüttes arra törekedett, hogy első kézből tudja elsajátítani a Kárpát-medence magyar néptánc hagyományát. Számos alkalommal vettek részt gyűjtő utakon, hogy a még élő hagyományokkal ismerkedhessenek meg, így a Gálaműsoron az együttes táncosai mellett bemutatkoznak Keménytelke, Szucság (Erdély) és Gagybátor (Magyarország) adatközlői is.

Megalakulása óta a Néptáncegyüttes bejárta Európa számos országát, a kisebbségben élő magyarságot magába foglaló szomszéd országokon kívül Németországban, Szicíliában, Észtországban, Lengyelországban, Törökországban, Portugáliában, Spanyolországban és Görögországban turnéztak az elmúlt években. Saját szervezésű néprajzi gyűjtőútjaikon az Igrice táncosai mind a mai napig kutatják, rögzítik és rendszerezik a tradicionális paraszti kultúra még fellelhető értékeit, videó – és hangfelvételek őrzik a lakodalmak, bálok táncrendjét, az évszázadok óta öröklődő szokásdallamokat, népdalokat.

Az együttesről és a gálaműsorról további információkat a www.igrice.hu oldalon találhatnak.

Jegyek 1000 Ft-os áron elővételben kaphatók Nyíregyházán a Városi Művelődési Központ, valamint a Móricz Zsigmond Színház Jegyirodáiban.

(via Mórucz István)

Oszd meg ezt a bejegyzést :
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Twitter
  • MySpace
  • blogtercimlap
  • Technorati
  • Digg
  • Linkter
  • Tumblr
  • email
  • RSS

Ez is érdekes:

  1. 50 éves a Muzsika
  2. A gyimesitől az ethno funk-ig – Tizenöt éves a Kerekes
  3. Gonda László és barátai jótékonysági gálaműsora
  4. Helló barátom: 20 éves a Tátrai Band

Related posts brought to you by Yet Another Related Posts Plugin.

Címkék: , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Szólj hozzá!

2010 © Hangtárnok| Házigazda: KLOG.hu . Szerkesztő: Zsoldos Marianna (Trinity). Motor: WordPress 2.8.5 | Bejegyzések (RSS) Hozzászólások (RSS)