a RadioEnergy.hu-rólSzokatlan szerepben, felnőtt kísérőként, két kiskorúval (a kisfiamat a Mikulás lepte meg belépőjeggyel) mentünk el december 7-én a Kemény Ferenc Sportcsarnokba a Metál Karácsonyra 4 órakor. Motozás nélkül beengedtek minket, leszurkoltam a 200,-Ft-os ruhatári jegyet, majd beleolvadtunk a 16 éves átlagéletkorú fekete seregbe (majdnem mindenkin fekete póló volt, jómagam öregesen Iron Maiden pólóban tündököltem :-) ). Jóleső érzés fogott el, hogy számos szülő kísérte el gyermekét, nagyszerű alkalom egy családi kikapcsolódásra. Érkezésünkkor már zúzott a Stopyt, a színpad előtt 3 2 rajongó tombolt, a kezdő csapat szerepe hálátlan. 20-szorosára növekedett a nézőszám a Benzin fellépésekor. Kitünő énekesük van, lendületes, impulzív, vonzó, igyekezett megmozgatni a közönséget. Nagyon tetszettek! Következett a Krízis, már 1988 óta, többszöri tagcserével a metál színpadán vannak, Stósz László énekes jelenti az állandóságot. Számomra a klasszikus metál megtestesítői. A dobossal, Kalmár Istvánnal volt szerencsénk pár szót váltani. Néhány szót szólt életfilozófiájáról s elkeserítette, hogy milyen kevés a fellépési és kiugrási lehetőség itthon. Az idő haladtával kezdett benépesedni a csarnok.

Tavaly a Zanzibár gitárosa, Sidi alapította meg a Mafia elnevezésű metál zenekart. Nagyon élveztük. Sikerült a büfénél szert tennem a Tankcsapda dobosának, Fejes Tominak, a Road-os Máténak és Iminek az autogramjára. (Hála Csillának, aki mindenkit felismer :-) )

Következett Paksi Endre és csapata, az Ossian. A tömeg beindult. Játszottak az Örök tűz című, új albumukról s természetesen a klasszikusokat is. Egy ráadás számot adtak, aztán siettek tovább egy másik fellépésre.

Fergeteges volt a Depresszió, nagyon tetszik az énekesük, Halász Feri (ez persze olyan lányos megközelítés :-) ). Aztán el kezdett zúzni a Tankcsapda, tudott egy munkát, elhangzott az új koncertlemezről az Elektromágnes, Lukács Laci megmondta a frankót, miről is szól a dal s elénekelte régi személyes kedvencét (csak tudnám mitől repül olyan gyönyörűen a haja mindig :-) ). Nehéz dolog a Tankcsapda után fellépni, de a Road megoldotta, nem fogyott a tömeg, remek hangulatot varázsoltak. Fantasztikusak voltak! Rock&road…Persze a gyerekek kedvence Goya, az extrém gitáros…

Sajnos a záró zenekart, a Rómeó Vérzik-et nem tudtam meghallgatni, mert a kisfiam elálmosodott, hazaballagtunk. Roppant elégedett volt a vásárolt Road kitűzőjével, tele van élményekkel. Köszönet a Pallai Produkciónak a remek estéért, remélem jövőre is megörvendeztet minket egy hasonló karácsonnyal. A büfében barátságos árak voltak. A SoproniRocks.hu oldalán található egy Tankcsapda játék, ahol megnyerheti Lukács vagy Cseresznye dedikált turnégitárját, melyet a helyszínen meg is tekinthettünk, sőt le is fényképezkedtünk velük, odaálltunk a csajokkal. A képek majd a Galériában tekinthetők meg.

Külön köszönet a Radio Energy fotósának a tollért, az általa készített fotók megtekinthetők itt. Nagyon jó este volt…jajaja, ahogy Zolika és Rokker Zsoltti is megmondta: ”horpadt mellkasban acélszív dobog!” miku.gif